Guillermo del Toro első játékával a 2010-es Video Game Awards során ismerkedhettünk meg, ám még sok időnek kell eltelni, amíg a kezünkbe kerülhet a korong. Az MTV-vel folytatott beszélgetése során del Toro közölte, hogy habár a fejlesztés már egy éve tart, még legalább 2-3 esztendő van hátra addig, míg kijelenthetik: elkészültek. A rendező elmondása szerint lassan, megfontoltan tervezik meg a játékot, sok időt fordítva a történetre és a szörnyekre.

„Már egy éve dolgozunk, de még van hátra kettő vagy három év. Hatalmas. Nagyon szerény, »még tanulok« hozzáállással dolgozok. Nagy gamer vagyok, de a tervezés során tiszteletben kell tartani a médiumot, így sokat tanulok. Hetekig csak a sztoriról beszéltünk, a szörnyek megtervezése pedig iszonyat jó móka. Ilyet még nem láthattatok.”

Del Toro továbbá elmondta azt is, hogy játék valamelyest illeszkedik a Volition korábbi munkáihoz, vagyis egy nyílt világú, sandbox programra kell számítani, rengeteg akcióval, de persze a sokkoló momentumok sem maradnak el. Az inSANE ugyanis H. P. Lovecraft munkássága előtt tiszteleg, így bizarr, természetfeletti jelenségekből lesz bőven, a szörnyekről már nem is beszélve, melyek Guy Davis és Francisco Ruis Velasco közreműködésével kelnek életre.

Az inSANE egyébként trilógia lesz, melynek első felvonása az optimista becslések szerint 2013-ban fog megjelenni PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.