Az indie fejlesztők körében kicsit más felfogás uralkodik a kalózkodással kapcsolatban, mint a AAA-szférában, és bár a Hotline Miaminak van kiadója is, a játék szellemisége és stílusa a független fejlesztések szabadságát idézi. Épp ezért nem is annyira meglepő, hogy a fejlesztők ahelyett, hogy foggal-körömmel küzdenének a kalózkodás ellen, inkább segédkezet nyújtanak a torrentoldalakon terjedő verzió hibáinak kiküszöbölésében.

Legalábbis a játék mögött álló legfontosabb fejlesztő, Jonatan Söderström így tett, amikor meglátta, hogy frissen debütált játéka a The Pirate Bay kínálatában is elérhető. Az alábbi kommenttel igyekezett megnyugtatni a kalózmásolatban is fellelhető problémák okán balhézó internetezőket:

"Hello, Jonatan Söderström vagyok, Dennis Wedin barátommal együtt készítettük ezt a játékot. Épp egy frissítésen dolgozunk, ami kiküszöböli az eddig talált összes programhibát, és igyekszünk csiszolgatni kicsit a kódot az elkövetkezendő pár napban. Örülnénk, ha frissítenétek a torrentet, miután kiadtuk a javítást! Jó lenne, ha az emberek úgy játszanák, ahogy mi megálmodtuk, azaz bugok nélkül. Bízunk benne, hogy élvezitek a Hotline Miamit!"

Hát ööö... ehhez nehéz bármit is hozzáfűzni azon túl, hogy le a kalappal. Ám Jonatan itt még nem állt meg, és ma Twitteren az alábbi üzenettel magyarázta tettét:

"Nem akarom, hogy az emberek lewarezolják a Hotline Miamit, de megértem, ha mégis így tesznek. Én is le voltam égve az elmúlt hónapokban. Elég nagy szívás."