A SimCity fogadtatása finoman szólva nem volt pozitív: már a megjelenés előtt kevesen fogadták el azt, hogy a játék futtatásához folyamatos internetkapcsolat kell, de a jogos elégedetlenkedés csak akkor lett igazán nagy, mikor a premier napján a szerverek nem bírták a terhelést, s hosszú órákra elérhetetlen volt a program. 

Természetesen mára, hét nagy hibajavítás után már helyreállt a helyzet, de továbbra sem boldog mindenki: a játékosok szeretnék vissza az offline módot, ezenfelül pedig nagyobb városokat és modokat is akarnak -- eme követeléseik pedig annyira kitartóak, hogy a Maxis kezdi beadni a derekát.

A játék helyzetét részletező új blogbejegyzésben megtudtuk, hogy egy belső csapatot már felállítottak arra, hogy az offline mód megvalósíthatóságát vizsgálják, illetve már dolgoznak azon is, hogy támogassák a rajongói alkotásokat, ám több hónapnyi tesztelés után világossá vált, hogy nagyobb városokat nem kaphatunk a motort teljesítménykorlátja miatt.

A Maxis egyelőre nem ígér semmit az offline móddal kapcsolatban, s a rajongói alkotások kérdéskörét is ki kell még dolgozni, de halad a munka, s ha minden összejön, akkor a belátható időn belül kihúzott netkábellel is lehetünk polgármesterek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!