...hiszen ahogy Holly Rockwood, az EA szóvivője közölte, ez nem a végleges változat, csak a világ felét tartalmazza, hiányzik belőle egy teljes város, plusz tele van bugokkal. Azt már én teszem hozzá, hogy mi épp azért „száműztük” a Sims tesztjét a következő magazinba (eredetileg a nemrég megjelent 6. számba szerettünk volna anyagot készíteni róla), mert ezzel a verzióval szenvedtem sokáig (mielőtt valaki félreérti: természetesen az EA-től kapott tesztpéldányról van szó, amelyet valami okos kolléga lőhetett fel aztán a webre), de nyilvánvaló volt, hogy nem alkalmas még a véleményalkotásra, így csak megerősíthetem a hölgy szavait; a végleges változat, amelyet végül górcső alá vontam, jelentős mértékben eltért ettől a verziótól.

A fájlmegosztó hálózatokat figyelő BigChampagne LLC. jelentése szerint május 18-21. között 180 ezer letöltést regisztráltak, ami beelőzi a Spore-t is, amelyre három hét alatt 400 ezren tettek szert. Will Wright evolúciószimulátora volt egyébként 2008-ban a legnagyobb siker az illegális szoftverek piacán, egy német weboldal 1,7 milliós letöltést jegyzett fel, második helyen a Sims 2 áll 2004 szeptemberéből 1,15 millióval, míg a dobogó alsó fokán az Assassin's Creed tartózkodik a maga 1,07 millió találatával. Sokan hozzáteszik persze, hogy a Spore eme kétes népszerűségéért a sokat szidott, ám a crackerek által igen hamar kijátszott DRM (jogvédelmi eljárás) okolható, ami viszont szerencsére már nem játszik a TS3 esetében. Ahogy a hír forrásaként szolgáló Bloomberg-cikkben olvasható, a Business Software Alliance adatai szerint 2008-ban a PC-kre installált szoftverek 41 százaléka volt illegális verzió.

Amennyiben a 49,99 dolláros javasolt fogyasztói árral számolunk, az említett 180 ezer letöltés közel 9 millió dolláros veszteséget jelent az EA számára, és nem meglepő módon az árérzékeny piac erre rögtön reagált is, a részvények árfolyama 11 centtel csökkent. Egy piaci elemző szerint e korai verzió kiszivárgása miatt az eladások elmaradnak majd a Sims 2 debütálásakor mért számoktól, az akkori (két hét alatt elkapkodott) 3 millió példány helyett most csak 2,5 milliós értékesítésre számítanak. Persze ez is visszahozza a pénzt a kiadónak, de ugye itt nemcsak anyagi, erkölcsi károkról is szó van, azt pedig nehezebb kompenzálni...

(A hozzászólóknak előre jelzem, hogy a PGO szabályzata a hírkommentárokra is vonatkozik...)