• Sok pénz jöhet a mobil platformokra írt Nintendo játékokból
  • A partner DeNA havi 25 millió dollárt vár
  • Még nem tudni, mik lesznek az első ilyen játékok

A Nintendo a DeNA közreműködésével belép a mobiljátékok piacára, a jól ismert szellemi tulajdonaikat egy új piacra és potenciálisan több millió játékoshoz eljuttatva. Az üzlet, talán mondani sem kell óriási, ami mindkét partnernek rendkívül jövedelmező lehet: a DeNA nem titkolta, hogy havi 25 millió dollár bevételre számít.

Évente 300 millió dollár mobil játékokból talán soknak tűnhet, de vegyük figyelembe, hogy a Nintendo töretlen népszerűségnek örvendő szellemi tulajdonairól van szó, és nem szimplán meglévő programokat portolnak, hanem új címeket készítenek, illetve a DeNA Japán legnagyobb mobiljáték-kiadója, akik a Kaito Royale játékukkal már most havi 25 milliót kasszíroznak. Nem csoda tehát, hogy egy halom pénzre számítanak.

Azt egyébként még nem tudjuk, hogy mikor jelennek meg az első, Nintendo IP-re alapozó játékok, és ugyanígy rejtély az is, hogy mi lesz az első olyan cím, ami mobil platformra is megjelenik. Várjuk a fejleményeket!

nintendo-dena.jpg