Az 1998-ban PC-n elstartoló és azóta a PlayStation 1-et és Dreamcastot is megjárt Spec Ops-sorozat, mint azt a neve is mutatja, az amerikai hadsereg különleges egységeinek kalandos bevetéseit mutatja be jócskán kiszínezve. Az eddig nyolc részt megért taktikai FPS-széria jó értékelésekkel büszkélkedhet, ám a 2002-es Airborne Commandóval láthatóan kifulladt és hosszú, nyolc éves pihenőre vonult, csak arra várva, hogy valaki leporolja a Zombie Studios játékát. A felmentősereg pedig meg is érkezett a 2K Games képében, amely elvállalta a széria feltámasztását.

A fejlesztéssel megbízott Yager Development emberei úgy döntöttek, hogy változtatnak a formulán. Kezdésnek külső nézetre váltottak, háttérbe szorították a taktikai elemeket, viszont megtartották a csapatalpú játékmenetet, és még több akciójelenettel és kilátástalan szituációval tömték tele a játékot.

A történet szerint a gyönyörű Dubait egy óriási homokvihar fenyegeti, ezért a várost evakuálják. A kimenekítésben az amerikai hadsereg is segédkezik. Az egyik osztag, John Konrad ezredes vezetésével, még az utolsó pillanatokban is segít az értékeiket és életüket menekítő civileken, ám vesztükre, ugyanis a homokvihar a várossal együtt őket is betemeti.

A gyönyörű metropolist több millió tonnányi homok temeti be és kétséges, hogy bárki is túlélte volna a katasztrófát, azonban a hadsereg egy alig észrevehető segélyhívó jelre lesz figyelmes, ami valószínűleg a bajba jutott Konradtól származik. A kormány rögvest a helyszínre is küldi Martin Walker parancsnokot és harcedzett egységét, hogy hozzák ki onnan Konradot, azonban a küldetés nem olyan könnyű, mint ahogy hangzik, elvégre a városra már rá sem lehet ismerni, a süppedős homok megnehezíti a közlekedést, a városban -- valószínűleg fosztogatás céljából -- zsoldosok ólálkodnak, valamint a kedvcsináló videó tanulsága szerint Konrad körül sincs minden rendben.

A kiadott sajtóközlemény sajnos nem tett említés a további részletekről, de fejlesztők azt ígérik, hogy a pörgős szólista mód mellett egy robusztus multiplayer szekciót is tartalmaz a tervek szerint 2010 végén PS3-ra, PC-re és Xbox 360-ra megjelenő Spec Ops: The Line.