Splinter Cell: Pandora Tomorrow

A Third Echelon második nagy küldetésére a grúziai információkrízis után két évvel, vagyis 2006-ban kerül sor. A konfliktus középpontjában az újonnan létrejött Kelet-Timor áll, ahol az Egyesült Államok hadserege állomásozik, hogy megvédje a kis államot az indonéz félkatonai, terroristák módjára harcoló csapatoktól. A legnagyobb veszélyt a Darah Dan Doa jelenti, melynek karizmatikus vezetője Suhadi Sadono, akit a CIA képzett ki annak idején, hogy a kommunista befolyás ellen harcoljon, de az Államok ellen fordult, mikor Kelet-Timorra irányult a nemzetközi figyelem.

Sadono a csapatával 2006-ban elfoglalja a kelet-timori USA nagykövetséget, túszul ejtve egy sor diplomatát, valamint Douglas Shetlandet. Sadono emberei egy értékes információkat tartalmazó eszközt keresnek a nagykövetségen, de sikerül megelőzni őket: Shetland átad Fishernek egy levelet, melyet Ingrid Karlthson segítségével lefordítva fény derül arra, hogy Suhadi Sadono valamire készül a Franciaországban található Saulnier Cryogenics Labben, és mindehhez köze van egy mortified_penguin nevű illetőnek. A következő úti cél tehát Párizs, ám mire Fisher megérkezik, a labort már elfoglalják a zsoldosok, készen arra, hogy felrobbantsák az épületet, ezzel leplezve valódi céljukat. A robbanószerek hatástalanítása után kiderül, hogy a rosszfiúk az ND133 típusú tartályokért jöttek, amivel lefagyasztva lehet tárolni emberi szöveteket, vagy más, természetes anyagokat.  A laborban egy sebesült biztonsági őrnek sikerült lefényképeznie a támadás vezetőjét, aki nem más, mint a levélben említett mortified_penguin -- egy volt CIA-ügynök, Norman Soth.

Az NSA sikeresen rábukkan Soth nyomára, aki éppen egy vonaton tartózkodik, Nizza felé. Sam behatol a szerelvényre és kivallatja Sothot, aki azt állítja, hogy még mindig a CIA-nek dolgozik, s éppen egy titkos hadműletben vesz részt, mélyen beépülve; ügynökünk ezt nem hiszi el, s lehallgatja a telefonbeszélgetését, mely Sadono „életbiztosításáról” szól, valahol Jeruzsálemben. A közel-keleti városba utazva Sam Dahlia Tal segítségével megtudja, hogy Sadono biológiai fegyvert készül venni szíriai zsoldosoktól, s ezek tárolásához kellettek az ND133 tartályok. Az erre vonatkozó bizonyítékok megszerzése után Lambert arra utasítja Fishert, hogy ölje meg Dahliát, aki kész elárulni az NSA-t; rajtunk, a játékosokon múlik, hogy teljesítjük-e a parancsot.

Splinter Cell felzárkóztató, 1. rész

A Jeruzsálemben végrehajtott akcióból megtudjuk, hogy a biológiai fegyver nem más, mint egy genetikailag módosított himlővírus, amit ND133 tartályokban Amerika több nagyobb városában elrejtettek. Ezek detonációját csak egy titkos kód akadályozza meg, melyet Sadonónak minden 24 órában be kell ütnie; ez az életbiztosítása arra az esetre, ha valaki meg akarja ölni vagy elfogni, illetve így szabadon vehet részt a csapataival a különböző akcióikban. Az egyik ilyen misszió keretében Sadono éppen Indonéziában tartózkodik, így Sam is odatart. A feladat: behatolni a bázisra és megszerezni a bombák felrobbanását késleltető kódot, illetve bemérni azt a pontot, ahova a hívások befutnak. A küldetés elvégzésében segítségünkre van a Douglas Shetland-féle PMC, amelynek támogatása mellett Sam megkaparintja a kódot, valamint az áhított következő állomást. A nyomok Komódóba vezettek, egy kikötőbe, ahol emberünk sikeresen behatol a hívásokat fogadó és továbbküldő tengeralattjáróba -- ennek adatbázisába betörve megtudjuk a vírusbombák pontos helyét, így a ShadowNet ügynökei hatástalaníthatják ezeket.

Miután minden ütőkártyája odalett, Sadono még egy utolsó feladatot el akar végezni: élő tévéadásban felolvasni egy Amerika elleni háborúra buzdító propagandaszöveget. Ezt azonban már nem tudja végrehajtani, Sam ugyanis elfogja és magával viszi -- a fenyegetésnek viszont ezzel még nincs vége. A radaron újra felbukkan ugyanis Norman Soth, aki a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren készült felrobbantani az utolsó megmaradt bombát; indítékai tisztán személyesek, ugyanis így akar bosszút állni a kormányon azért, mert elárulta őt s az egész misszióját, mikor Indonéziát magára hagyták. Embereivel valahol a fogadóépületben rejtette el a bombát, ám Sam sikeresen kiiktatja a karbantartóknak beöltözött zsoldosokat, megöli Sothot, a bombát pedig a Los Angeles-i rendőrség bombaszakértőire bízta.

A krízis lezajlása után az Egyesül Államok kivonja az egységeit Kelet-Timorból, a Darah Dan Doa vezető nélkül pedig feloszlik. A térségben elengedhetetlenül fontos feladatot látott el Douglas Shetland és a Displace International.

Splinter Cell felzárkóztató, 1. rész

Tartsatok velük a jövő héten is, ugyanis jön a felzárkózató második része, benne a Chaos Theory, a Double Agent és a Conviction eseményeivel!