Spore: ínycsiklandó részletekA GameSpot és az IGN is volt olyan szerencsés, hogy még az E3 előtt leülhetett a játék elé. A GameSpot az első két fázisról számolt be. Ahogy korábban írtuk, egy meteoritban csücsülve csapódunk be a bolygó egyik pocsolyájába, hogy megkezdjük evolúciónkat (egyébként ez a panspermia, az a hipotézis, mely szerint a földi élet pontosan ily módon alakult ki). Az első döntés rögtön itt vár ránk: ragadozók leszünk, a nálunk kisebb lényeket felfalva, vagy növényevők, a különféle „leveszöldségeket” bekebelezve. S bár ezt később meg lehet változtatni, nem érdemes, ugyanis a Spore elkészít egy evolúciós idővonalat, melyen lényed kifejlődik, s később ez alapján kapsz különféle bónuszokat, például „vegetáriánusként” kimászva a partra a „Növényevő” címke jelenik meg lényeden, mely az ehhez kapcsolódó speciális képességeket teszi elérhetővé.

Az óceánban az egér segítségével lehet mozogni, két célt elérendő: táplálkoznunk kell, hiszen ennek segítségével fejlődünk, valamint a meteorit darabkáit megkeresni, ezeket széttörve ugyanis apró aranypajzsokhoz jutunk, melyek genetikus adatokat tartalmaznak, azaz újabb testrészeket oldanak ki e fázis kétdimenziós lénylaborjában. És ez bizony fontos lesz, hiszen a ragadózók ránk vadásznak, és a kezdeti apró uszony nem sokáig lesz elég arra, hogy meglógjunk előlük. Ahhoz azonban, hogy az átalakítást megtehesd, párosodni kell: a képernyő alján lévő gombra bökve eldaloljuk nászénekünket, majd a hang által keltett hullámokat követve el kell jutni a legközelebbi erre alkalmas egyedhez. Ha ez sikerül, máris megnyílik a labor, és lehet tuningolni. A Gamespot tesztelője például sikeresen felruházta lényét elektromos töltéssel, ami megrázó élményt jelentett a rá vadászókra, aztán olyan turbós figurát alkotott, aki villámként hasította a vizet, könnyedén lerázva üldözőit, és simán kikapva a kaját más „kollégák” szájából. Ahogy táplálkozol, úgy telik be a folyamatjelző csík, úgy leszel egyre nagyobb (ami sajnos azt jelenti, hogy még nagyobb ellenségek is felbukkannak a környezetedben), és amint a sáv eléri a maximumot, kimászhatsz a partra -- ekkor nyílik meg a már jól ismert, 3D-s Lénylabor, s végre felhelyezhetsz kedvencedre egy -- vagy több -- pár lábat...

Itt derült ki, hogy a Spore a mai időknek megfelelően achievement-rendszerrel is bír, a növényevő kolléga például elnyerte a „Pacifista” medált, mivel senkit nem ölt meg az egysejtűfázisban. Ebben a második szakaszban egyébként az irányítás nem változik, csak kibővül az új lehetőségekkel. Itt már apró feladatokat is kapunk: „egyél meg egy gyümölcsöt”, „köss barátságot valakivel”. Utóbbi fontos elem, ugyanis egy cimbora segíthet megvédeni fészkünket, esetleg ha megsérülünk, az ő fészkében regenerálódhatunk. Az egyébként külön móka, hogy melyik lénnyel miként haverkodhatunk össze: van, akinek táncolni kell, másnak énekelni... Természetesen itt is az evés jelenti a fejlődés kulcsát, amely újabb lehetőségeket nyit meg a laborban, ám mindez komoly stratégiai elem, hiszen az adott bolygó környezete, és az azt benépesítő kreatúrák is befolyásolják, hogy mondjuk négy gyors láb vagy egy szárny segíti-e jobban boldogulásunkat. Egyébként ebbe nekünk is lesz beleszólásunk: mielőtt becsapódnánk a bolygóba, ki kell választanunk egy „témát”, mely meghatározza, miféle népséggel és más egyébbel lesz betelepítve az adott planéta. A tesztelők betekintést nyertek a különféle szerkesztőkbe is: a lény-, jármű- (amelyből van külön szárazföldi és légi is), és épületkészítő mellett „öltözet és kiegészítők” műhely is vár ránk, ahol bolondos ruhákba öltöztethetjük fel kedvenceinket.

Összefoglalva a Gamespot kritikusa szerint hihetetlenül addiktív, pörgős, sok érdekes döntéshelyzettel és komoly stratégiával rendelkező címről van szó, melynek egyetlen hátránya, hogy későbbi szakaszában bonyolultabbá válik, de hát ugye ismerjük az amerikaiakat ebből a szempontból...

Spore: ínycsiklandó részletekAz IGN a civilizációs fázisba kukkanthatott bele, mely a SimCity 4 és a Civilization kereszteződéseként képzelhető el -- nem árt itt közbeszúrni, hogy a Civ IV főtervezője és MI-programozója, Soren Johnson jelenleg a Maxisnál tevékenykedik... A planéta tartományokra van osztva, elfoglalható vagy lerombolható városokkal, és „spice node”-okkal, melyek e szakasz kulcsnyersanyagát jelentik (kis kikacsintás ugyebár a Dűne felé). Egyetlen várossal és járművel indulunk, ezt persze aztán át lehet építeni kedvünkre, mint ahogy az épületeket is. A célunk: kifejleszteni egy flottát, mellyel elfoglalhatjuk a fűszerforrásokat, ez fial ugyanis pénzt, mellyel fejleszthetjük településünket és még több járgányt kalapálhatunk össze. Egy-egy városban limitált számú épület húzható fel, így el kell döntenünk, hogy milyen típusúak legyenek ezek. A másik stratégiai pont a hódítás mikéntje: szárazföldi és légi haderővel porig rombolhatod ellenfeledet, vagy propagandajárműveket készítesz, amelyek lényed hatalmas, holografikus mását az égre vetítve megpróbálják átkonvertálni az ellenlábas várost.

Az űrfázis Will Wright szerint MMO-ként működik: kedvencünk ekkor egy űrhajóban ülve fedezheti fel a galaxist, terraformálva a bolygókat, a primitív civilizációkat istápolva, a velünk egy fejlődési szinten levőkkel interakciózva és az általuk kapott küldetéseket végrehajtva, vagy akár háborút indítva. Érdekesség, hogy ebben az utolsó fázisban megjelenik egy végcél, mely egyben a Spore végső kihívása is, ám ezt érthetően nagy titokban tartják egyelőre.

Még valami: miután végigjátszottuk a Spore-t, mind az öt fázis önállóan is játszható lesz, így aztán akár rögtön a civilizációs vagy az űrszakasszal vághatunk bele újra a kalandokba...