A játékosok panaszkodnak, hogy a nemrég megjelent StarCraft II: Heart of the Swarm játékmenete kiegyensúlyozatlanná vált a kiegészítő új egységei miatt. A Blizzard azonban nem így véli, szerintük csak senki nem ismeri még a játék átalakított mechanikáját.

"Szeretnénk, ha tudnátok, hogy a tervezői csapatunk minden fontosabb meccset nyomon követett eddig, és ezt folytatni is fogjuk. A szuper agresszív játékstílus nagyon szórakoztatóvá vált egy külső szemlélő számára. Még a közelében sem jár senki, hogy kiismerje a játékot. Páran felcserélték a megszokott seregeiket, de teljesen váratlan eredményeket kaptak. Próbálunk gyorsak lenni és olyan döntéseket hozni, amik még pergősebb meccseket tesznek lehetővé. Például a Medivacs erősnek tűnik ugyan, de igazából arra ösztönzi az ellenfelet, hogy ő is agresszívabban támadjon, és ez nagyon mókás tud lenni. Eztán is figyeljük a pro és közösségi észrevételeket, de egyelőre megvárjuk, hogy leülepedjen a játék, és csak aztán nyúlunk bele, ha kell." -- üzente az elégedetlenkedő rajongóknak David Kim a hivatalos fórumon.

Szóval, ha a megszokott felállás nem segít, és az új, látszólag erős egység nem úgy teljesít, ahogy vártuk, ne a játékot okoljuk, hanem magunkat, mert a Heart of the Swarm összetettsége igen sok időt követel.

Nektek tetszik egyébként? Igaza van a Blizzardnak, vagy csak áthárítja a felelősséget?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!