Az Ars Technika két hónap alatt nagyjából 172 millió publikus profilt fésült át sűrűfésűvel, hogy összeszedjen néhány érdekes statisztikai adatot, amelyből képet alkothatunk a Steam felhasználóinak szokásairól, legalábbis játékok tekintetében. Több grafikont osztottak meg a nagyérdeművel, mi összeszedtük az érdekesebbeket.

Az elsőből kiderül, hogy a DotA 2 található meg a legtöbb ember fiókjában, egész pontosan 25,93 millió ember zsákolta be. Nem sokkal marad le tőle a Team Fortress 2, viszont a Half Life: Lost Coast (amely csupán egy törölt, demonstrációs célokra használt pályája a Half-Life 2-nek) már körökkel mögöttük maradt, összesen 12,77 millió felhasználó töltötte eddig le. Eztán jönnek a többiek.

steammeter-graphs-0404001.jpg

A második diagramnál kezd érdekes lenni a dolog, mert az már nemcsak azt mutatja, hányan helyezték el könyvtárukban az XY programot, hanem azt is, hányan játszottak legalább egyszer eme játékokkal. A DotA 2-t és a Team Fortress 2-t statisztikailag mindenki nyúzza, ami annyit tesz, hogy azok száma, akik nem játszanak velük, mégis ott figyel a progik valamelyike a profiljukban, elenyésző (én speciel pont beleesem ebbe a csoportba). Viszont a Lost Coastnál már más a leányzó fekvése, ugyanis abból a 12,7 millió tulajdonosból mindössze 2,1 millión indították csupán el a játékot. A grafikon további része viszont nem mutat csökkenő tendenciát, igen változó, mely programokat veszik meg és használják is a felhasználók, és melyikeket csak begyűjtik, aztán hagyják „porosodni”.

stacked-sales-update001.jpg

A harmadik grafikon afféle globális képet fest a steamerek szokásairól. Mint kiderült, a regisztrált játékok 36,9 százalékával soha a színes-szagos életben nem játszunk.

steammeter-graphs-2-04040011.jpg

Eme negyedik grafikonon pedig azt csodálhatjuk meg, hogy melyek játszott órában a legjobban teljesítő programok. Nem meglepő módon, a DotA 2 és a Team Fortress itt is éllovas, mindegyikkel több száz millió órát töltöttünk el eddig mindahányan. Persze a többieknek sincs okuk szégyenkezni.

steammeter-graphs-0404004.jpg