A 2020-ban bemutatott (és igen szép sikereket aratott) A láthatatlan ember után Leigh Whannell (Fűrész, Insidious 3, Upgrade) újra összeállt a Universal és a Blumhouse filmstúdiókkal, hogy megrendezze a Farkasember új változatát – a forgatás pedig már el is kezdődött, ahogy azt az alábbi képen is láthatjátok. A korábban pletykált Ryan Gosling már tavaly kiszállt a projektből, helyette pedig Christopher Abbott (Szegény párák) kapta a főszerepet. Abbot remek színész, többen ismerhetitek a Sanctuary vagy a Possessor filmekből. Érdemes azonban megjegyezni, hogy Ryan Gosling továbbra is részt vesz a munkálatokban, mint társ-producer.

A film Leigh Whannell második szörnyfilmje és negyedik rendezői együttműködése lesz a Blumhouse Productions-szel, ugyanis az elbukott Dark Universe után pont A láthatatlan ember volt az egyetlen, valóban jövedelmező szörnyfilmes-projekt a Universal számára, noha Whannell jelentősen átdolgozta és a mai kor követelményeihez igazította a cselekményt. Az új Farkasember 2024. október 25-én kerül a mozikba.