Közel egy hónapja számoltunk be arról, hogy Görögországban letartóztatták a Bohemia Interactive két fejlesztőjét azzal a váddal, hogy kémkedtek. A duót Lemnos szigetén helyezték őrizetbe, a szabadulásukra és ezzel együtt a bírósági tárgyalásra azonban még várni kell, Görögország igazságszolgáltatási rendszere ugyanis sztrájkol.

A páros ügyvédje közleményében azt nyilatkozta, hogy legalább október 20-ig még biztosan fogdában maradnak az ügyfelei, de azután már várhatóan megkezdődhet a tárgyalás, a helyi törvények ugyanis kimondják, hogy 120 napon belül bíróság elé kell vinni az ügyet.

Ha a fejlesztőket bűnösnek találják a kémkedés vádjával, akár 20 évet is börtönben tölthetnek. Természetesen mindketten tagadják, hogy kémkedtek volna; a hivatalos álláspontjuk az, hogy nyaralni voltak, s eközben készítettek néhány képet és felvételt a helyi katonai bázisról. Erre persze nem volt engedélyük, az ilyen eseteket pedig minden országban nagyon komolyan veszik.