Take-Two: Paul Eibeler végkielégültAmint arról március 30-án beszámoltam, némi huzavona után a Take-Two főrészvényesei „árnyékkormányt” hoztak létre, azaz egy új igazgatótanácsot választottak, melynek vezetője, így a cég új elnöke Strauss Zelnik lett. Nos, úgy tűnik, a friss vezérkarnak sikerült megegyeznie a régi elnökkel, Paul Eibelerrel - amely persze természetesen nem kevés anyagi áldozattal járt...

Eibeler úr tehát végkielégítést kap, mely a 2007-es alapfizetésének és célprémiumának másfélszerese, egész pontosan2 475 000 (fordítok: közel két és félmillió) dollár. Ezen túlmenően megtarthatja 100 ezer részvényét, és kap egy opciót, melynek keretében további 450 ezer törzsrészvényt vehet 21,28 dolláros, valamint 75 ezer darabot 19,89 dolláros áron. Mindezeken felül az elkövetkező hat hónapban, október 4-ig havi 50 ezer dolláros fizetéssel korlátozott jogkörű tanácsadóként a cégnél marad, ehhez a pozícióhoz 799 dolláros havi autóhasználati költségtérités is jár. Természetesen ezt a komoly pakkot nem adta „ingyen” a cég: a megállapodás részét képezi, hogy - kerülve a hivatali és jogi bikkfanyelvet – Paul Eibeler „befogja a száját” (bocsánat a kifejezésért), azaz semmi olyat nem tesz, nyilatkozik, sőt még csak levegőt sem úgy vesz, hogy azzal bármilyen formában ártana a Take-Twonak, legyen szó a jó hírnévről, a pénzügyi érdekeltségekről vagy a vásárlóközönségről.

Nem tudom, ki hogy van vele, de ha egy ilyen pakkot tolnának a hónom alá, én tutira bezárkóznék valamelyik légkondis irodába, és októberig szép csöndben eljátszogatnék a kiadó játékaival (mondjuk a GTA IV bétaverziójával)...