Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor érkezik a "kicsike", de az biztos, hogy nem egyszerű a betervezett javítások listája. Az olyan apróságoktól kezdve, mint a vízben robbanó gránát effektje, az olyan komolyabb javításokig, mint pl. a mesterséges intelligencia Darkwalker-kezelése (a járművet a botok meglehetősen ostobán kezelik) és a demólejátszások támogatásának normalizálása, gyakorlaitlag minden megtalálható a közeljövőben szerverekre kerülő foltban. A várható optimalizálások és javítások listája 12 pontban van összefoglalva, pontonként pedig közel fél oldalas felsorolást sikerült összehozni. Többek között a modokat jobban kezelhetővé varázsolják, belenyúlnak a kampányba, finomhangolnak a térképeken, javítják a szerveradminisztrációt, kicsit csiszolgatják a netkódot, pofozgatják a HUD-ot és az UI-t, és áttervezik a beépített szerverkeresőt - egy szó, mint száz, nincs olyan része a programnak, amihez legalább minimálisan ne nyúlnának hozzá. Most mondanám, hogy én megmondtam, de az Epictől egy ekkora listára még én se számítottam. Ennyire kellett sietniük, vagy csak a vásárlók igényeihez igazodnak, és inkább optimalizálnak, sem mint javítanak? A lista sajnos igen vegyes, így látszik, hogy ez is, az is sorra került...