A BioWare weboldalán található tegnapi bejelentésében közölték, hogy korábbi ígéretükkel ellentétben új játékuk, a Mass Effect: Andromeda megjelenése leghamarabb 2017 korai hónapjaiban várható. A vállalat vezérigazgatója, Aaryn Flynn azt mondta a nyilatkozatban, hogy amikor a stúdióban kipróbálták a játékot, arra jutottak, hogy jó irányba haladnak, de úgy érzik, még sokkal több időre van szükségük, mert szeretnék olyan formában kiadni az új Mass Effectet, ami nekik és a közönségnek is elnyerné a tetszését. Ezért úgy döntöttek, hogy odébb tolják a megjelenést egészen 2017 elejéig.

Ez a nyilatkozat megerősíti Blake Jorgensennek, az EA pénzügyi vezérigazgatójának azt a korábban tett kijelentését, amely szerint az Andromeda az EA negyedik költségvetési negyedévében várható, ami pontosan a 2017 januárjától márciusáig tartó időszakára esik.

Egyébként a BioWare még a 2015-ös E3-on leplezte le a Mass Effect: Andromedát, és eredeti tervük szerint a 2016-os ünnepek alatt jelent volna meg az űr Odüsszeia új epizódja, amiben az emberiség lesz a megszálló faj. Viszont most már egészen biztos, hogy ez a terv nem fog valóra válni. Ti mennyire várjátok a PC-n, PS4-en, és Xbox One-on megjelenő Mass Effect: Andromeda érkezését?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!