A Gamescom 2014 forgatagából egy kicsit kilépve egy friss hír érkezett a hetek óta átverés-szagú Mineorama találkozóról, s nem vett jó irányt a dolog. Ha még emlékeztek, ez egy nem hivatalos Minecraft találkozó, amit egy bizonyos Lou Gasco vállalkozó igyekezett megrendezni, ám az utolsó pillanatban lefújták az egészet -- persze közben a látogatók már befizették a belépőt, s összesen félmillió dollár volt a szervezők számláján.

Mindez július 7-én történt, s akkor azt mondták a szervezők, hogy előre nem látott események miatt voltak kénytelenek lemondani a július 11-én induló összejövetelt, de ígéretet tettek arra, hogy egy másik időpontban megtartják a Mineoramát. Gasco leszögezte, hogy nem átveréssel van dolgunk, de mikor kiderült, hogy a kiszemelt helyszín semmilyen előleget nem kapott, a remény gyorsan fogyni kezdett, mára pedig minden bizonnyal elérte a mélypontot.

A Mineorama kapcsán július 7. óta egy árva szót sem hallottunk: a weboldal nem működik, a Twitter-csatornát valaki átvette és azóta is ott garázdálkodik, valamint a Facebook-oldalon sincs élet, illetve természetesen maga Lou Gasco  sem szólalt meg. Mindezek tükrében szinte biztos, hogy sokaknak elúszott a 150 dolláros belépője, bár meg kell jegyezni, hogy pár szerencsétlenül jártnak sikerült visszakapni a pénzét, de nyilván nem a szervezők, hanem a bankjuk által.

mine-o-rama-2014.jpg