Vizsgaidőszak és karácsony – úgy tűnik, nem túl nyerő kombó egy ilyen pályázat kapcsán. Talán ez is az oka annak, hogy tíz bejelentett írásból nem lett semmi, és hogy valamivel kevesebb teszt is érkezett be, de azért a 14 elfogadott mű mégsem nevezhető kevésnek, ráadásul a színvonallal sem volt különösebb gond.

A decemberi pályázaton valamivel könnyebb dolgom volt, ugyanis egy alkotás kiemelkedett a mezőnyből: Leon 121 egy kultjátékról emlékezett meg méltó módon, így ő, és Planescape: Torment tesztje állhat fel a képzeletbeli dobogó tetejére.

Az előző hónaphoz hasonlóan azonban ismét kiemelnék két pályaművet, amely úgyszintén dobogós lenne nálam, ha az ezüst- és bronzérmeket is kiosztanánk. Előbbit Kojima kapná remek Baldur's Gate tesztjéért, utóbbit pedig, örömmel mondhatom: újfent, mbence10, aki ismét beült az időgépébe, és egészen 2004-ig repült, hogy górcső alá vegye három török testvér első szárnypróbálgatását, a FarCry című FPS-t...

Saját értékelő rendszerem szerint a 90%-os sávba több mű is befért, amelyek apróbb fogalmazási gondok ellenére dicséretesen sikerültek, ezek pedig a következők: Still Life (Bütyök), Dracula: The Rescurrection (iverson2), Morrowind: Tribunal (Raccan), Defender of the Crown (AstroDave), Rally Trophy (joc4). Természetesen az itt fel nem sorolt többi szerzőt is dicséret és köszönet illeti munkájáért, melyeket folyamatosan publikálunk majd oldalunkon -- a győztes tesztet máris elolvashatjátok.

Ezzel tehát vége a 2008-as évnek és utolsó pályázatának, és ezennel útnak indítom a 2009 januári versengést, az újesztendő első Tesztelj velünk! kiírását. Hajrá!