A Black Mirror (Fekete tükör) hatalmas népszerűségre tett szerint, mióta a Netflix felvásárolta Charlie Brooker antológia-sorozatát és a nemrég kijött 6. évad is jó példája annak, hogy bőven van még mit elmesélni a technológia rohamos fejlődésének árnyoldalairól. Persze Brooker is tudja, hogy manapság, mikor a mesterséges intelligencia tartja lázban az embereket és a ChatGPT komplett Black Mirror részeket ír, nehéz már újat mutatni. A Demon 79 az új évadból éppen azt bizonyítja, hogy Brookerék elkezdtek nyitni a horror irányába és a Red Mirrorként aposztrofált sorozatrész egy teljesen új irányba viheti el a közkedvelt szériát. Azt a szériát, amely immár több mint 10 éve velünk van és ezalatt az idő alatt hat évadot élt meg – jobb és picit gyengébb részekkel egyaránt. Én még 2011-2012 körül kezdtem el először nézni (ekkor még a brit Channel 4 adta), és bár a legelső részt a mai napig egyfajta útkeresésnek és meglehetősen középszerű politikai szatírának tartom, a rákövetkező Fifteen Million Merits volt az, ahol végleg megvett magának a Black Mirror. Ha a Bandersnatch-ot nem számítjuk, akkor 27 epizódból válogathatunk jelenleg – lássuk a legjobbakat!

5. Shut Up and Dance

A legsötétebb, legkomorabb Black Mirror epizód mind a mai napig. A tinédzser Kenny (Alex Lawther) körül forog, akit megzsarol egy hacker, miután megszerez egy videót, amelyen a srác pornót néz és épp magához nyúl. A hacker arra utasítja Kennyt, hogy hajtson végre egy sor bizarr bűncselekményt. Kenny találkozik egy középkorú férfival (Jerome Flynn), akit szintén megzsaroltak, és a hacker egy rablás elkövetésére utasítja őket. Lawther és Flynn nagyszerű alakítást nyújtanak, főleg előbbi emelkedik ki a mentálisan teljesen széthulló fiatal szerepében, akinek folyamatosan csúszik ki a lába alól a talaj. Ráadásul a Shut Up and Dance nem rugaszkodik el annyira a valóságtól, mint egyéb, sci-fi-be hajló Black Mirror epizódok – és pontosan ettől annyira félelmetes.

shut1.jpg

4. White Christmas

Ez a Black Mirror 2014-es karácsonyi különkiadása, bár 74 perces játékidejével már majdnem egy komplett játékfilmnek számít. A főszereplők Jon Hamm és Rafe Spall, és három, egymással összefüggő történetet ismerhetünk meg. Az epizód kulcsfontosságú technológiái a "sütik", vagyis emberek digitális másolatai, amelyeket egy tárgy belsejében tárolnak, és személyes asszisztensként használnak. A "blokkolás" azt jelenti, hogy valaki blokkolni tud egy adott személyt a való életben, így nem hallja őt és csak egy szürke, torz sziluettként látja. A digitális másolatok néhány másodperc alatt több hónapot is átélhetnek, ami a kínzás tagadhatatlanul brutális formája, de maga a "blokkolás" koncepciója is jól kivitelezett és kifejezetten érdekes.

white1.jpg

3. The Entire History of You

A rész azt mutatja be, hogy mi történne, ha egyszer csak feltalálnak egy olyan technológiát, amely képes rögzíteni mindent, amit az ember lát és hall. Liam (Toby Kebbell) azt gyanítja, hogy a feleségének, Ffionnak (Jodie Whittaker) viszonya lehet valakivel, ezért átnézi az összes rögzített emlékét, hátha talál megcsalásra utaló jeleket. Érdekesség, hogy ez volt a sorozat első olyan epizódja, amelyet nem Brooker írt – helyette Jesse Armstrong felelt a forgatókönyvért, akit mostanság az egekbe magasztalnak az Utódlásért. A The Entire History of You zárta az 1. évadot és főképp az utolsó, legvégső jelenete égett bele a nézők emlékezetébe.

ent1.jpg

2. Nosedive

Remek társadalomkritika és a közösségi média pellengérre állítása egy pasztellszínű rémálomban. Joe Wright (A legsötétebb óra) rendezte, a történet pedig egy olyan világban játszódik, ahol az emberek egy applikáció segítségével ötcsillagos skálán értékelik egymást. A pontszámod határozza meg a társadalmi státuszodat és azt, hogy mások hogyan bánnak veled. Lacie (Bryce Dallas Howard) egy fiatal nő, aki igyekszik növelni a pontszámát, ám mintha az egész világ összeesküdne ellene. Az epizód valós rendszerekre is utal, mint például a kínai Social Credit System (amely minden állampolgárt értékelne), ugyanakkor nagyszerűen mutatja be a közösségi média mérgező hatásait és a filterek megbújó, kíméletlen valóságot.

nosedive1.jpg

1. San Junipero

San Junipero egy csodálatos, tengerparti üdülőváros egy idősek számára létrehozott szimulált valóságon belül, ahol a felhasználók fiatalabb avatárokon keresztül élhetnek. A történet a félénk Yorkie-t (Mackenzie Davis) és az extrovertált Kelly-t (Gugu Mabtha-Raw) követi, akik San Juniperóban találkoznak és egymásba szeretnek. A képi világ, a zenék, az alakítások és az operatőri munka is mind-mind kiváló, ahogy Brooker dialógusai is. A San Junipero nem egy komor rész, nem olyan, mint amit a disztopikus jövőképekről elhíresült Black Mirrortól várnánk – a San Junipero maga az amerikai álom csillogása. Davis és Mabtha-Raw nagyszerű alakítást nyújtanak, az epizód vége pedig annyira feel-good (amihez a Heaven Is a Place on Earth dal is hozzájárul), hogy abszolút megérhető, miért tartja a legtöbb rajongó ezt a részt máig a legnagyobb kedvencének.

san1.jpg

Gyorsan megemlíteném még, hogy a Fifteen Million Merits, a USS Callister vagy a Black Museum éppen csak lemaradtak a listáról (ahogy személyes kedvencem, a Crocodile is), de sajnos csak öt résznek jutott hely ezúttal. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy merre halad tovább a Black Mirror, folytatják-e a Demon 79-es retro-horror vonalat vagy valami egészen másfelé kanyarodnak el, mindenesetre a korábbi epizódokat bármikor újra lehet nézni a Netflix kínálatában és válogatni a jobbnál-jobb mini-történetek közül.

Képek forrása: IMDB