• A videokártyák piacán még mindig az nVidia vezet
  • Az AMD jövője ígéretes, sok múlik a Vega bemutatkozásán

A videokártyák piacán az eloszlás a két nagy gyártó között továbbra is eléggé egyoldalú, az nVidia továbbra is őrzi vezető szerepét. Mi több, még növelte is előnyét a tavalyi harmadik negyedévhez képest, jelenlegi piaci részesedése 70.5% a megelőző 70.2%-kal szemben. Az AMD értelemszerűen így ugyanilyen mértékben vesztett a pozíciójából, 29.5%-on ál az előző negyedévben mért 29.8%-hoz képest a diszkrét videokártyák piacán, a Jon Peddie Research felmérése alapján.

Lehet, hogy most nagyon örülünk vagy éppen szomorkodunk, de van egy de. Egyrészt ez a 0.3% különbség elenyészőnek nevezhető, főleg, ha hosszabb távon szemléljük a helyzetet. A tavalyi év záró negyedévéhez képest az AMD igencsak összeszedte magát, 2015 végén ugyanis 21.6%-on állt a részesedése, 2016 végére ez a már említett 29.5%, vagyis közel 8%-ot faragott hátrányából, ami annak fényében, hogy a Vega még csak készülődik, intő jel lehet az nVidia számára.

amd-nvidia-piac.png

A képet tovább árnyalja, hogy a részvények piacán a befektetők is úgy látják, hogy a vörös csapat érdemli meg a bizalmat, tavaly november óta jelentős mértékben, folyamatosan emelkedik az AMD részvények ára. Míg az nVidia értékpapírok éppen a minap zuhantak meredeken, bár még mindig magasan szárnyalnak, érdekes módon szintén tavaly novemberben kezdődött emelkedésük arra enged következtetni, hogy a befektetők között is akadnak akik elkötelezettek egyik vagy másik oldal iránt.

amdvsnvidia.jpg