A Valve 2004-ben debütált Source motorja máig a cég vezető platformja, a közeljövőben pedig esély sincs rá, hogy ezen változtassanak. Legalábbis Chet Faliszek szerint, aki egy interjúban frissítette fel Gabe Newell májusban elhangzott szavait.

Továbbra sincs tervben a Source Engine 2

"Mi így dolgozunk a motorral, fejlesztjük és nem lecseréljük, és egyszer talán majd azt mondjuk, hogy itt a Source 2, de egyelőre sokkal könnyebb nekünk így. Amikor motort cserélsz, a fejlesztői eszközöket is cseréled és az emberek munkaszokásain is változtatsz, ami sok energiát és pénzt emészt fel."

Magyarán egy jó darabig nem lesz új motor, mert túl sok munkát jelent és a Valve szerint nem éri meg a befektetést. Kíváncsian várjuk az új Half-Life bemutatkozását, főleg, hogy a második rész korának egyik legszebb játéka volt.