Új információk a Crysis: WarheadrőlMint már a játék bejelentéskor is kiderült, egy új katona lesz a főszereplőnk, aki a Psycho becenevet kapta. A játék helyszínéül pedig javarészt az első részben megismert sziget másik oldala szolgál majd.

Úgy látszik, a történetre most nagyobb figyelmet fordítanak, mivel a szövegek megírására Susanna O'Connort kérték fel, aki a Bioshockon is dolgozott már. A Warhead egy FPS-nél átlagos 8-10 órás játékidővel kecsegtet, és a fejlesztők azt ígérik, hogy a küldetések végrehajtásában most nagyobb szabadságot kapunk, mint az előző részben.

A Cryteknél váltig állítják, hogy a Warhead nem egy kiegészítő lemez lesz, hanem egy teljesen új játék, így hát új fegyvereket és járműveket kapunk. Az egyik új fegyver egy gránátvető lesz, a másikat én meg nem hívnám új fegyvernek, mert csak az lesz az újdonság, hogy mind a két kezünkben lehet egy gépfegyver. Az új járművekről pedig annyit, hogy kapunk egy páncélozott felderítő kocsit, ami méreteiben egy dzsipre hasonlít, és a tetejére egy gépágyút erősítettek, a másik közlekedési eszközünk pedig egy légpárnás lesz, mellesleg mind kettőt használhatjuk majd a multiplayer meccseken is.

Természetesen a nanoruhánk visszatér ugyanazokkal a funkciókkal, plusz egy új képesség, amiről még nem tudni semmit. Az ellenségeink intelligenciája javulni fog, mert most már csapatokba fognak verődni, és taktikákat alkalmaznak majd ellenünk.

A játék technikai részét nézve a fejlesztők azt ígérik, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek az optimalizálásra, ezért a Warhead szebben és simábban fog futni, mint az alap Crysis ugyanolyan konfiguráción, és nem lesz szükséges a DirectX 10 megléte, hogy maximális beállítások mellett játszhassunk.

FRISS #1: Ma ellátogat szerkesztőségünk egy, a játék kapcsán szervezett eseményre, ahol lencsevégre kapjuk az ott zajló munkállatokat. Direkt nem árulom el, hogy mit, erre hamarosan fény derül, sőt a videót is megkapjátok, úgyhogy érdemes résen lenni a PGO-n! - Darths

FRISS #2: Egyelőre még köt minket a titoktartás, úgyhogy még odébb van a fent említett meglepetés és az örömteli bejelentés. Amint eljött az idő, tapasztalni fogjátok! - Darths