A csapat, melynek többek között a Halo: Combat Evolved Anniversaryt és az Inversiont köszönhetjük, az Old School Games közreműködésével már lázasan dolgozik legújabb játékán, ami egy fantáziavilágba repít minket. Itt egy, Hadész által közönséges, halandó emberré változtatott ősi isten leszármazottját alakítjuk, aki a túlvilág ura által felállított arénában legfeljebb három társával egyetemben (minden karakter testre szabható) egyre keményebb ellenfelekkel kell felvennie a harcot, ha el akarja kerülni az örök kárhozatot.

A God Mode teljes mértékben a kooperatív módra helyezi a hangsúlyt, s így igazán csak akkor lesz élvezetes az előrehaladás, ha van kivel játszanunk -- szerencsére a csapat lehetővé teszi, hogy egyszerűen, online és offline is csapatot tudjunk alkotni, akikkel aztán pusztító, falakat lebontani képes, természetesen fejleszthető fegyvereket ragadhatunk a kezünkbe, mindeközben pedig egy humoros kommentátor kíséri majd minden mozdulatunkat.



A tervek szerint a játék valamikor 2013 elején fog megjelenni személyi számítógépekre, Xbox Live Arcade-re és PlayStation Networkre.