Elnézve a házi szavazásunk állását, az "Év csalódása" díjra leginkább a Need for Speed: Undercover az esélyes, hiszen a játék megint nem lett olyan jó, mint amilyennek a kiadott videók és fejlesztői interjúk felvázolták. A program játékmenete és a hangulata idén sem volt a topon, mindehhez pedig egy optimalizálatlan grafikus motor is társult, aminek „hála” a csúcsgépeken is felmerültek kisebb-nagyobb problémák, de úgy tűnik, ezeket a technikai botlásokat hamarosan orvosolni fogják a fejlesztők.

Egy belsős forrás szerint a Black Box már javában dolgozik játékuk első hibajavításán, ami többek között javít majd a játékmeneten és a grafikus motor teljesítményén. A csapat állítólag pár héten belül elkészül a next-gen konzolokra és PC-re érkező hibajavítással, amit mi természetesen tárt karokkal fogadunk majd.