A német rendező az MTV-ben számol be arról, hogy felkereste a Blizzard Entertainmentet a World of Warcraft megfilmesítésével kapcsolatban. Előadta elképzeléseit is, miszerint a WoW világában játszódó, egész estés mozifilmet szeretne letenni az asztalra, s ehhez a jogtulajdonos áldását szerette volna kérni. Ezúttal azonban szerencsére nem kell megijedni, hiszen a rendező fejével ellentétben a Blizzardnál jól működnek azok a bizonyos fogaskerekek: Paul Sams ügyvezető igazgató természetesen visszautasította a gagyigyáros ajánlatát a következő szavakkal élve: "Nem szándékozunk eladni a filmkészítés jogait, különösen nem Önnek."  Tehát fellélegezhetünk.

Aki egyetértését szeretné kifejezni Boll úr eddigi, és jövőbeni ámokfutásának megszüntetésével kapcsolatban, az semmikép se felejtsen el ránézni a tevékenysége ellen irányuló internetes petícíóra. Figyelembe véve azt, hogy a 200 000 aláírást mennyi idő alatt sikerült elérni, én nem tartom teljesen lehetetlen feladatnak a kerek 1 millió virtuális beleegyezés összegyűjtését sem, ami Uwe Boll filmes karrierjének végét jelentheti. A filmrendező nemrégiben azt nyilatkozta, hogy ennyi szükségeltetik ahhoz, hogy végérvényesen felhagyjon a rendezéssel. Még ha nem is gondolta komolyan, már csak a poén kedvéért is gyúrjunk rá arra a bűvös egymillióra, hátha  sikerül őt jobb belátásra bírni!

Az ügynek azonban még nincs vége, s a WoW moziról sem kell teljes mértékben lemondanunk. Annak ellenére, hogy Bollt visszautasították, mondván, nem hajlandók áruba bocsátani a megfilmesítés lehetőségét, a jogok most egy hatalmas stúdióhoz, a Legendary Pictureshez vándoroltak. Ők a felelősek többek közt olyan nagy sikerű filmek elkészítéséért, mint a 300,  a The Dark Knight, vagy a Superman visszatér.