Mint azt már eddig is tudtuk, a Left 4 Dead 2 első, a The Passing névre keresztelt letölthető tartalmában a két játék szereplői összetalálkoznak és együttes erővel veszik fel a harcot a zombik serege ellen, ám azt eddig még nem tudtuk, hogy a csapatunk nem nyolc főből fog állni, az eredeti négyes egyik tagja ugyanis a találkozást megelőzően fűbe harapott. Innen az alcím: „Nobody Survives Forever”.

Faliszek természetesen nem árulta el, melyik karakterrel nem foguk találkozni, illetve azt sem kötötte az orrunkra, hogy az adott szereplő pontosan milyen körülmények között búcsúzott az élők sorából, de azt megígérte, hogy égető kérdéseinket az eredeti játékhoz röviddel a The Passing megjelenése után érkező letölthető tartalom megválaszolja majd. A csomagban ugyanis tanúi (vagy éppen végrehajtói) lehetünk annak a drámai események, melynek során az egyik karakter feláldozza magát a többiek érdekében, ám ha a témával kapcsolatban ennyi esetleg nem volna elég, örömmel jelenthetem, hogy a két DLC megjelenése között elérhetővé váló digitális képregény is a tragikus eseményt boncolgatja majd.