A Koreai Esport Szövetkezet (KeSPA) bejelentése alapján 14 év után búcsút kell intenünk Dél-Korea egyik legjelentősebb esport-versenyének, a Proleague-nek. Annyit bizton közölhetünk, hogy a korábban már meghirdetett tornák megrendezésre kerülnek.

Még elkeserítőbb, hogy az organizáció Korea 5 legnagyobb Starcraft csapatát is fel fogja számolni, amelyek név szerint a következők: SK Telecom, KT Rolster, Samsung, CJ Entus, és az MVP. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a továbbiakban semminemű támogatást nem szándékoznak nyújtani a csapatoknak.

proleague-korea.jpg

A KeSPA elnöke, Jun ByungHun kiadott közleményében arra hivatkozik, hogy megcsappant a csapatok illetve a szponzorok száma. Főként ez vezette őket a döntés meghozatalára, illetve a megannyi bunda-botrány sem tett jót a szcénának.

A teljes felszámolás gondolata sem elvetendő, habár meglehetősen kétséges. A Brood War részleg még mindig aktív a vele együtt járó megannyi profi játékossal egyetemben annak ellenére is, hogy a megfelelő anyagi háttér nincs biztosítva a számukra. Viszont nincsenek komoly támogatóik és nagy versenyeik. Azonban, ha a Blizzard nem lép közbe, akkor elképzelhető, hogy a Stacraft 2-re is hasonló sors vár, mint elődjére.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!