• Ausztrália két legnagyobb üzletláncában nem kapni a GTA 5-öt
  • Egy petícióval érték el ezt
  • Az indok: védjék a gyerekeket
  • Megint bűnbak egy videojáték
  • GTA 5 next-gen teszt

A heti téma ezúttal a messzi Ausztráliából jött, ahol a GTA 5 váltott ki heves érzelmeket. Az történt, hogy nemrégiben egy petíció indult, amiben bántalmazott nők arra kérték az ország egyik legnagyobb áruházát, hogy távolítsák el a GTA 5-öt, mivel abban a játékosok nőket ölthetnek vagy verhetnek meg, s nem szeretnék, ha az új generáció, konkrétan a mostani fiatal fiúk azt tanulnák meg, hogy semmi baj nincs azzal, ha nőket vernek, sőt ez javasolt tevékenység. A petíciót jelen sorok írásakor majdnem 48.000 ember írta alá, s ennyi elég volt ahhoz, hogy a szóban forgó nagy áruház, a Target, majd később egy másik lánc, a K-Mart is levegye a polcairól a játékot, mondván: meghallgatták a vásárlókat, és látták, hogy a többség problémásnak tartja azt, hogy ilyen játékot árulnak.

A petíció azt mondja, hogy jót akar, és be is látom, hogy a játékban szereplő egyes jelenetek fájdalmas emlékeket válthatnak ki azokban, aki személyesen, a való világban éltek át ilyet, maga a cél azonban szűklátókörű. Az egyik probléma az, hogy a GTA 5 már egy éve kapható, most csak a felújított változat jelent meg, a másik pedig az, hogy nemcsak a GTA 5-ben láthatunk erőszakot nők ellen, vagy ha már itt tartunk, bárki más ellen. A GTA 4-et például miért nem tiltatják ki? Vagy egy felnőtteknek szánt filmet, könyvet, sorozatot? Annyi minden lehetne még, ami kiverhetné a biztosítékot, de pont a GTA 5 szaladt ebbe bele. Miért? Talán azért, mert egy kiemelten népszerű, világszerte ismert, s fennállása során sok botrányt generált sorozat legújabb részéről van szó, ami így ideális célpont lehet, vagy talán azért, mert még mindig élénken él az emberekben az, hogy a videojáték a nagy ördög, ami megrontja a fiatalokat, és tömeggyilkosokat nevel ki. Szerintem a kettő kombinációja a válasz.

velemeny-gta-5-alt.jpg

A petíció készítői egy példát is felhoztak arra, hogy milyen csúfságokat lehet megtenni a játékban, konkrétan egyetlen videót emeltek ki, amiben a játékos felvesz egy utcalányt, majd az aktus után elgázolja a kocsijával. Ezen kívül megemlítik, hogy baltával, késsel és puszta kézzel is meg lehet ölni a programban szereplő nőket, szimplán a szórakozás kedvéért, mindezt pedig felkavaróbbá teszi az, hogy belső nézetből követjük el a gaztetteket.

Ezzel is csak részben lehet egyetérteni. Azt aláírom, hogy a belső nézet valóban közelebb helyezi a játékost a cselekményekhez, könnyebben odaképzelhetjük magunkat a játékvilágba, s ebből fakadóan tényleg durvábbnak hathatnak azok a tettek, amiket eddig távolabbról hajtottunk végre (erről itt egy nagyon jó videó) -- ugyanakkor a mutatott videó egy kiragadott példa, nem csak erről szól a GTA 5. Tény, hogy meghatározó eleme a játéknak a gyilkolás, de erre a történet és az adott helyzet magyarázatot ad, céllal látja el a karaktert, és ami még fontosabb, nem védtelen emberként ábrázolja azokat, akiket le kell lőnünk, hanem arctalan, lényegtelen ágyútöltelékeknek. Ezzel szemben a prosti megölése a játékos döntése volt, erre az égvilágon senki sem kényszeríti, tehát nem a fejlesztők, hanem a felhasználó sara, őt jellemzi az, hogyan él a felkínált lehetőségekkel a missziókon kívül. Ennek tökéletes ellentétje egyébként a Hatred, ami pont az célozza, hogy ártatlanokat öljünk, konkrét indok nélkül.

A példa ráadásul más téren sem állja meg a helyét. A petíció azt hangsúlyozza, hogy az ilyesfajta elemek vezetnek a való életben látható erőszakos cselekményekhez, azokhoz, amiket ők és még sokan mások is átéltek, ezt azonban nem támasztják alá semmivel, csak a saját meggyőződéseikkel -- igaz, nincs ebben a témában egy biztos, definitív válaszunk, pedig évtizedek óta megy a kutatás. A Kotaku összeállításából láthatjuk, hogy az 1984 és 2012 között végzett kutatások (összesen 25-öt néztek meg) nem tudtak egy konkrét választ adni arra, hogy milyen kapcsolat van az agresszív játékok és a tényleges agresszió között. Ami viszont kiderült, hogy a 80-as, 90-es években, tehát akkor, amikor az eggyel korábbi generáció tagjai fiatalok voltak/felnőtt korba léptek (jó eséllyel ide tartoznak azok is, akik a petíciót indították), a jellemző konklúzió azt mutatta ki, hogy igen is van kapcsolat az agresszív játékok és a fiatalok erőszakosabb viselkedése között, ám ahogy elérjük a 2010-es éveket, ennek egyre többször az ellentétjét kapjuk -- az elérhető legfrissebb kutatás is azt mondja, hogy nincs összefüggés. Ezt idén novemberben publikálta a Villanova és a Rutgers Egyetem közösen, akik eladási adatokat, bűnügyi nyilvántartásokat, keresőszavakat és videojáték-trendeket vettek figyelembe, vagyis négy különböző kutatás eredményeit vettették össze. Íme:

„Az elmúlt 33 évben vizsgált videojáték-eladások nem mutattak összefüggést az erőszakos bűncselekményekkel, sem éves szinten, sem pedig az adott játék megjelenése után négy évvel. Váratlan eredmény volt, hogy a havi játékeladások fordított összefüggést mutattak a súlyos testi sértések számával, és semmilyen kapcsolatot, ha a gyilkosságokat nézzük. Ugyanilyen eredményt kapunk az agresszív videojátékokhoz kapcsolódó végigjátszások keresése és a súlyos testi sértések, illetve a gyilkosságok között. Végezetül: azt láttuk, hogy egy M besorolású videojáték megjelenését követő hónapokban csökkent a gyilkosságok száma.”

velemeny-gta-5-alt2.jpg

Attól függően tehát, hogy melyik kutatást nézzük, a videojátékoknak lehet negatív, pozitív és lehet teljesen semleges hatása is az agresszióra, és éppen ezért az emberek véleménye sem egyöntetű, hiszen hogyan is lehetne, ha még a tudóstársadalom sem tudott dűlőre jutni. Olyan komplex kérdéskör ez, amire jelenlegi ismereteink szerint nem tudunk pontos választ adni, de mégis sok esetben inkább a negatív hatást választjuk. Ez a klasszikus bűnbakkeresés, rámutatni valamire, mint a baj okozója; a híres Columbine-mészárlás és a 2012-es Sandy Hook tragédia kapcsán is előkerültek a videojátékok, Jack Thompson erre építette a teljes karrierjét, és most, a GTA 5-Ausztrália ügy is erről szól. Persze mindig lesznek ilyen és ehhez hasonló bűnbakok, ahogy korábban a filmek, előtte a zene, még korábban pedig a könyvek, úgy a hagyományos videojátékok után is lesz egy olyan média, amit pellengérre lehet állítani, mint egy generáció megrontóját. Talán a következő a virtuális valóság lesz.

A hét kérdése az, hogy neked mi a véleményed az agresszív játékokról és azok hatásáról? Tapasztaltad már magadon, hogy egy ilyen programmal töltött idő alatt vagy az után törni-zúzni támadt kedved? És szerinted kapcsolatban állnak a gyilkosságok és az agresszív játékok?

(A teljes történethez hozzátartozik, hogy a Target és a K-Mart döntése után indult egy másik petíció, ami azt kéri, hogy a Target változtassa meg az agresszív nevét (magyarul: Célpont), illetve ne árusítsák a Szürke 50 árnyalata című kötetet, hiszen meg kell védeni a gyermekeket. A petíciót eddig közel négyezren írták alá.)