A kissé váratlan csőd a fejlesztő Flagship Studiost olyan súlyosan érintette, hogy bezárta kapuit, a játék szervereit pedig mind Európában, mind az USA-ban leállították. A koreai HanbitSoft viszont még időben lecsapott az üzemeltetési jogokra, s ezzel olyan jó lóra tett, hogy a cég bejelentette, visszahozza a programot az amerikai és az európai piacokra.

A Hellgate: London persze sokat fejlődött, mióta nem láttuk. A jövőre érkező pakk címe Hellgate: Resurrection lesz, és megannyi újdonságot tartalmaz majd, úgy, mint emelt szinthatár, vagy -- ami talán a legeslegjobb -- ingyenes játszhatóság. Vagyis pont az, ami miatt a legjobban vártuk a Hellgate: Londont. 2011-ben tehát újra elszabadul a pokol, és mi tagadás, fel is kell készülnünk addig, mert már várható az első kiegészítő Hellgate: Tokyo címen, mely Ázsiában még ez év márciusában jelenik meg. Ezek szerint Bill nagy álma a párhuzamosan játszódó Hellgate-játékokról valóra válhat?