Vivendi: pénzben lubickolvaSzeptember 30-án lezárult a harmadik pénzügyi negyedév is a francia Vivendi médiabirodalomnál, ennek eredményeit most hozták nyilvánosságra. A számok elképesztőek: ebben a negyedévben 7,9 milliárd dollár jövedelemre tettek szert, mely egész pontosan 10,9 százalékos emelkedést mutat a tavalyi év hasonló időszakához. 2007 első kilenc hónapjának összbevétele még felfoghatatlanabb: 22 milliárd dollár, mely 7,9 százalékos növekedést jelent 2006-hoz viszonyítva.

Ennek a sikernek legfőbb letéteményese természetesen a Word of Warcraft, melynek révén a Vivendi több mint egymilliárd zöldhasút vágott zsebre, és ez a profit 49,8 százalékkal (!) több, mint egy éve ilyenkor – a siker nagymértékben köszönhető a Burning Crusade nemrég piacra került kínai verziójának, illetve már benne van a World in Conflict első "hulláma" is. A kiadó azt is bejelentette, hogy a játék túllépte a 9,3 millió előfizetői létszámot (a 9 milliót júliusban érték el, a jelenlegi szám egymillióval több, mint 2006.  december 31-én) . Az egyik külhoni portál megjegyezte, hogy ha Azeroth a Föld egyik országa lenne, 88. helyen állna a népességi listán, olyan országokat megelőzve, mint Svédország, Ausztria, Svájc, Hongkong, vagy Írország...

Persze a Vivendi Games nem egyedül felelős a hatalmas léért: az SFR, az anyacég francia mobilvállalata 9,7, a Canal+ Group tévétársaság 4,73, az Universal Media Group zenei vállalkozás 4,8, a Maroc Telecom marokkói telekommunikációs "leány" 2,6 milliárdot tett bele a közösbe idén. Félelmetes számok és félelmetes lendület, mely azt hiszem, nem hogy kitart még egy darabig (hiszen többek között jön a Wrath of the Lich King is), de fokozódni fog. Aki jó befektetésre vágyik, szerintem érdemes Vivendi részvényeket vásárolnia - elég stabilnak tűnik a dolog egyelőre...