A Ubisoft nem viccel, hat sorozatából akar mozifilmet csinálni. A Ghost Recon már ét is került Michael „Bum-Bum” Bay kezébe, a Splinter Cell moziban állítólag Tom Hardy, a Sötét Lovag: Felemelkedés gonosz Bane-je alakítja majd Sam Fishert, míg az Assassin’s Creed filmet idén tervezik bemutatni (bár ebből valószínűleg már nem lesz semmi), és a pletykák szerint Michael Fassbender (Prometheus, X-men: Az elsők) húzza fel a jól ismert csuklyát.

Most újabb három mozifilm-projektet jelentett be az Ubisoft, cím szerint a Watch Dogs, a Far Cry -- melyből Uwe Boll már csinált egyszer egy tragikus adaptációt -- és a Rabbids várható. Ezek felett a stúdió mozifilmekért felelő divíziója ugyanúgy kreatív kontrolt fog gyakorolni, mint a másik három játék esetében. Biztosan tudni, hogy a Rabbids nyulait a Hupikék törpikék filmhez hasonlóan számítógép kelti életre, illetve nem a már elkészült játékok valamelyikét dolgozzák fel, hanem teljesen új történeteket írnak, legalábbis ezt állítja a bejelentést tevő Jean-Julien Baronnet vezérigazgató. A Variety azt is tudni véli, hogy az Assassin’s Creed és a Splinter Cell produceri székben Frank Marshall (Indiana Jones filmek) és Basil Iwanyk (Tolvajok városa, Feláldozhatók 1-2) foglal helyet.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!