White Gold - trópusi nyaralásA helyszín a karibi szigetvilág, az időpont 2010, a helyzet pedig kritikus. A miniállam tele van egymással viszálykodó frakciókkal, melyek állandóan azt lesik, mikor tehetnek keresztbe a másiknak. A környék egy időzített bomba, itt kell lavíroznunk az ellentétes érdekek és a szövevényes kapcsolati rendszerek között. Ilyen szituációban lesz a feladatunk kinyomozni egy-két rejtélyt és különös eltűnéseket.

White Gold - trópusi nyaralásA játékmenetben a BP-hez hasonlóan elsősorban az FPS-mód dominál majd, de itt is megtalálhatjuk az RPG-elemeket. A szokásos lövöldözésen túl még sokmindent lehet majd csinálni a fejlesztők elmondása szerint 140 négyzetkilométer nagyságú területen, ami három nagyobb és hat kisebb szigetet foglal magába, de akár a víz alá is lemerülhetünk, sőt lesz majd erre fókuszáló küldetés is. Enni, inni és aludni is kell, ahogy a való életben is, és hasonlóképp lesznek (eleinte) kisebb büntetések ezek elmulasztásáért. Ha már ivás, akkor egy érdekességet hadd említsek meg. A játékban lehet inni és drogozni is (utóbbi akár súlyos függőségbe is torkollhat), sőt a helyiekkel ivóversenyt is tarthatunk, ki bír több rumot vagy más égetett szeszt lehúzni. Mókás dolgok vannak itt, kérem szépen.

White Gold - trópusi nyaralásDe ez még mind semmi: mindennel és mindenkivel interakcióba léphetünk, tehát a tárgyakat felemelhetjük, az összes jármű vezethető és az emberekkel is beszélgethetünk (ennek kimenetele az illető személyiségétől függ, szóval, kifejezetten "rosszarcú" figurákkal nem feltétlenül ajánlott trécselni). A közlekedés megoldott földön-vízen-levegőben, de még cápaháton is - az oldalt látható kép is tanúsítja a meglehetősen szokatlan megoldást. De természetesen nem marad el a zártörés, a hackelés és más szerepjátéknál megszokott dolog sem.

Bizony, szerepjáték, mert ez az oldala is elég részletesen ki van dolgozva a játéknak. Lesz rendesen szintlépés, mikor a különféle képességeinket fejleszthetjük (ezekből több, mint 20 lesz) és a készlet is jelen van, hogy telepakoljuk finom rummal és némi kokainnal, khm, akarom mondani, mindenféle hasznos dologgal. A teljesített küldetésekért, melyekből nagyjából 60 fő- és több száz mellékmisszió lesz (ezek közt lesznek egyszerűek, de bonyolult, diplomáciát, puzzlemegoldó képességet kívánóak is) tapasztalati pontokat és pénzt kapunk. A játékidőt 30-40 óra körülire saccolják az ukrán fejlesztők, de ha a fő történetszálat hanyagoljuk és más egyebekkel foglalkozunk, akkor ez a sokszorosára nőhet, a lehetőség meglesz erre.

Az újrajátszásnak is lesz értelme, hiszen befejezésből is több lesz, ráadásul a sok választható fél mind más játékélményt ígér, tehát ezen a téren is igen erősnek tűnik a White Gold. A fegyvereket, melyek az egyszerű pisztolytól a rakétavetőig terjednek és több mint 20 fajta lesz belőlük, is lehet majd különféle kiegészítőkkel még jobbá varázsolni, tehát itt sem fogunk szűkölködni opciókban. A tárgyak javát el lehet pusztítani, ráadásul a többség realisztikusan omlik darabjaira, a becsapódás helyét figyelembe véve. A grafika pedig mindent tud, amit elvárhatunk tőle, mint a HDR, a kismillió shadereffekt és társaik.

White Gold - trópusi nyaralásAz ellenfelek nem csak külsőre különböznek majd, a viselkedésük is más lesz, sőt az aktuális állapotuk is hatással lesz rájuk, mint a sérülés vagy esetleg a részegség. Harcban szintén sok meglepetésre kell számítani, lesznek nagyon okosak is az utunkba kerülő szerencsétlenek közt. Ha észrevétlenek akarunk maradni, akkor pedig figyelni kell a zajokra is, amit keltünk, mert könnyen észrevehetnek, ha óvatlanok leszünk és akkor megpördülve már belénk is ürítik a tárat, ha pechünk van. Ha már M.I.: a játékban társakat is felbérelhetünk, de azért azt ne várjuk el tőlük, hogy helyettünk mindent megoldanak. A vadvilág nevéhez hűen nem szívleli majd, ha megzavarjuk köreiket, ezért ajánlott éberen közlekedni a dzsungelben és a víz alatt is. Sőt, lesz majd néhány meglepetés is, melyek eredetére szintén meg lehet keresni a választ.

Végezetül csak szeretném kifejezni reményemet, hogy ezúttal egy alaposan letesztelt játékot kapunk majd idén év végén, és nem kell majd ismét sokáig várni egy már működőképes verzióra.