A WildStar című MMORPG-t eddig kissé hanyagoltuk a PC Guru Online digitális hasábjain, és bár egyetlen hír nem elég hozzá, hogy mindent bepótoljunk, egy gyorstalpaló során azért érdemes átrágni magunkat a Carbine Studios és az NCSoft közös projektjén -- már csak azért is, mert elindult a második hivatalos bétateszt, amire itt regisztrálhatnak az érdeklődők.

S hogy mi is a WildStar? Nos, voltaképp egy online szerepjáték, ami igyekszik kicsit megbolondítani a már ezer éve ugyanolyan ízekkel kísérletező receptet. Fontos szerepet játszik a programban például a humor, ami az elsőre komor sci-fi háttérsztorit hivatott fellágyítani egy kicsit: a távoli jövőben járunk, a világegyetemet a Dominion néven ismert galaktikus birodalom tartja rettegésben, mely minden neki nem tetsző egyént pusztulással fenyeget. Csak egy megoldás van, a futás: a menekültekből összeverődött, Exile (azaz elűzött) nevű frakció tagjai tehát állandó harcban állnak a Dominionnal, teszik mindezt egy különös, titokzatos bolygón, ahol a WildStar játszódik.

A játékmenetet úgynevezett Path rendszerrel toldották meg a készítők, melynek lényege, hogy választhatunk a harcos, a tudós, a felfedező vagy a telepes karrierje között -- mindezt úgy, hogy a karakterünknek már van egy alaposztálya, ami lehet Warrior (sima gyilkológép), Stalker (amolyan zsivány), Spellslinger (harcos varázsló) és Esper (mágus). Szóval miközben az avatarunkkal a megszokott szerepeket töltjük be, egy másodlagos "utat" is követünk, melyekkel jutalmakat szerezhetünk, többek között a házunk egyediségét biztosító extrákat oldhatunk fel. S ha már házak: a WildStarban nagyon-nagyon fontos az otthonunk, mely amolyan főhadiszállásként is funkcionál amellett, hogy közösségi központ.

Mindehhez vegyünk hozzá egy sor PvP játékmódot (ezek közül a Warplotnak nevezett háborúk tűnnek a legérdekesebbnek, de sajnos sokat nem tudunk róluk), egy rakás, mind külsőleg, mind tartalmilag eltérő régiót, na meg a meseszerű, cuki grafikát, és már van egy halvány fogalmunk róla, mit alkottak a Carbine-nál. A srácok egyébként igazi MMOG-vetránok, többük a World of Warcrafttal és az EverQuesttel kezdte karrierjét. A brigád nagyon régóta dolgozik a programon, melyet két éve, 2011-ben jelentettek be hivatalosan, és idén készül megjelenni, kizárólag PC-re. Egy bétateszt már lefutott, akkor az Exile tartalmat tehették próbára a szerencsések, és ma hivatalosan elindult az európai és amerikai Dominion béta is. A teszt persze zárt, és semmi sem garantálja a bejutást, de a fenti (na jó, még egyszer) linken érdemes tenni egy próbát, ha szeretitek a stílust.

És akkor röviden a bétáról! A teszt során csupán egy dungeon érhető el, Kel Voreth romjai a neve és 20+-os karaktereknek készült (az elérhető maximális szint egyelőre 30). A béta tartalmaz egy Smash & Grab nevű Battlegroundot (a WildStarban így hívják az arénákat), ami egy lvl3-tól elérhető, CTF-szerű meccset tesz játszhatóvá, 10v10-es felállásban, továbbá átneveztek pár tulajdonságot is. Alant egy videót láthattok a játékból, hátha meghozza a kedveteket.

WildStar -- Megjelenés: 2013 -- Gépigény: nem ismert