Új információk láttak napvilágot a CCP által fejlesztett World of Darkness MMORPG-ről, hála a White Wolf hivatalos fórumának. A fejlesztők több érdekességet is elárultak, s bár ezek még változhatnak az egyébként igen távolba vesző megjelenésre, azért már körvonalazódik, hogy igényes munkával lesz dolgunk.

Először is minden karakter halandóként kezd. Később persze átalakulhatunk vámpírrá (más lényekről egyelőre nem volt szó, noha a szerepjátékban jelentős szerep jut a vérfarkasoknak is), de nem muszáj, maradhatunk emberek is. Akárhogy döntsünk azonban, el kell fogadnunk, hogy a halál nem válogat, még az örök fiatalság császárait is meg lehet ölni. Ugyan lesz egy úgynevezett Torpor rendszer, mely megoldja, hogy ha ki is ütnek minket, visszatérhessünk, ez tulajdonképpen csak afféle játékbeli indoklás arra vonatkozóan, hogy miért nem haltunk meg, ha a HP-nk leesett nullára. Mert bizony meg lehet majd halni ténylegesen is, azaz elveszíthetjük a karaktert, igaz, ennek mibenlétéről egyelőre nincsenek információk.

World of Darkness infók érkeztek

Egyetlen világszerver lesz megannyi várossal, melyek alapvetően különbözni fognak egymástól, a valódi eltéréseket viszont a játékosok tettei generálják majd. Természetesen lesz PvP is, méghozzá egész klánok csaphatnak össze, ennek pedig része lesz a hierarchia is -- a fejlesztők szavaival élve "seggfejek nélkül nem működik a politika". Magyarán a béna játékosokat is ki lehet majd használni, a szabályok csak rajtunk múlnak. A PvP helyszínei egyébként eltérnek majd az eddigi MMORPG-kben tapasztaltaktól, de hogy mennyiben, szintén rejtély.

A karakterlapok úgy néznek majd ki, mint a papír alapú játékban, valamint kapunk egy webes interfészt, hogy a programból kilépve is tevékenykedhessünk (mondjuk bizonyos parancsokat adhatunk majd a karakterünknek, ezzel oldva meg sok hasonló játék botproblémáját). Állítólag a játékosok hierarchiája a közösségen belül is szerepet kap, azaz ha valaki nem a karakterének megfelelően viselkedik, helyre lehet rakni belsős eszközökkel. Szomorú hír egyébként, hogy úgy néz ki, a Caitiff klán nem lesz elérhető. Fontos továbbá, hogy a WoD kifejezetten felnőtteknek készül, lesz benne erőszak és meztelenség dögivel.

A játék megjelenése még messze van, a fejlesztők szerint legkorábban 2012-ben kerülhet rá sor, de esélyes, hogy csak később, a jó és összetett munka sok időt igényel. Mi mindenesetre türelmesen várunk, a CCP eddig még nem okozott csalódást.