Raimi szerint azért esett Robert Rodatra a választás, mert ő a legprofibb Hollywoodban a filmbéli karakterek kidolgozása terén. A rendező az MTV Newsnak adott egy interjút, ahol arról beszélt, hogy mindenképpen hűek szeretnének maradni a WoW világához, ezért egyaránt ügyelni fognak a Horda és Szövetség, a területek, illetve a különböző népek bemutatására is.

A legnehezebb azonban Raimi szerint az, hogy a sztori tökéletesen átadja a WoW hangulatát, ugyanakkor, mint filmes történet is megállja a helyét. Éppen ezért úgy gondolja, hogy olyan forgatókönyvíróra van szükség, aki igazán jól ért a karakterek kidolgozásához.

Rodat írta egyébként a Ryan közlegény megmentése mellett korábban A Hazafi című történelmi kalandfilm forgatókönyvét is, most pedig egy ismeretlen Steven Spielberg tévésorozaton dolgozik.