A fent említett változás természetesen a játék összes elemére kihat, ugyanis a programozók az alapoktól írtak újra mindent, a játékmenettől az irányításon át a kezelőfelületig. A sajtóközlemény kiemeli, hogy az univerzum soha nem volt ennyire lélegző, élő és részletesen kidolgozott -- no és keresztül-kasul bejárható, felfedezhető; az akciók még hevesebbek lesznek, a kereskedés részletesebben kidolgozott, az utazás gyorsabb és szórakoztatóbb, így az Egosoft reményei szerint az X Rebirth teljesen új élményt és sok tucatnyi játékórát ígér, olyan kalandot, melybe könnyű belevágni, de nehéz abbahagyni.

A játék előreláthatólag 2011 negyedik negyedévében jelenik meg, kizárólag PC-re.

Eme megújítást, illetve megújulást már a cím is jelzi, hiszen elmaradt a 4-es sorszám az X mögül, és az „Újjászületés” kifejezés is ezt a szándékot mutatja. A sztori szerint az X-univerzumot mélyreható és visszafordíthatatlan változások érik, új ellenségek próbálnak hatalomra jutni, a világ pedig, ki tudja hányadszor, ismét hősökért kiált -- a kiáltás pedig célba ér: egy rozoga bárkán egy ifjú, ám dicső múltú kalandozó és „fura” nőnemű szövetségese ugrik fejest az eseményekbe, száll szembe minden veszéllyel, és veszi saját kezébe a világegyetem sorsát.