A statisztikákat most is négy kategóriára lebontva kapjuk meg, ezek pedig a legnépszerűbb Xbox Live-, XBLA-, Indie- és Games for Windows címek. Az első kategóriában nem született nagy meglepetés, mondhatni minden a papírforma szerint alakult, ugyanis Xbox Live-on idén is a legtöbben a Call of Duty aktuális részével játszottak, de előkelő helyen szerepel az új Halo és pár sportjáték is.

Az XBLA címek között a Minecraft lett a győztes, ami az utóbbi hónapokban egyre több felhasználót vonzott magához, sőt már túl is szárnyalta a PC-s nagy testvért, már ami az eladásokat illeti. Egyébként jól teljesített a Trials Evolution és a The Walking Dead is, ami persze nem is csoda, hiszen utóbbit több helyen is díjjal illették, előbbinek pedig már az előző része is nagy kedvenc volt a játékosok körében.

A független fejlesztők legnépszerűbb programjait felsoroló listában minden bizonnyal a Minecraft kiugró sikere miatt sok olyan játékot találunk, amik a Mojang bombáját kívánják leutánozni -- a listában szinte csak ilyen klónok szerepelnek, ráadásul az első három helyet is ennek a témának a különböző variációi foglalják el.

A Games for Windows Live mindeközben nem tobzódik túlzottan az új címekben, a legnépszerűbb ugyanis a GTA IV lett, mögötte a Dark Souls Prepare to Die Editionnel és az Age of Empires Online-nal.

Xbox Live
  1. Call of Duty: Black Ops II
  2. Call of Duty: Modern Warfare 3
  3. Halo 4
  4. Minecraft: Xbox 360 Edition
  5. Call of Duty: Black Ops
  6. FIFA Soccer 13
  7. FIFA Soccer 12
  8. Battlefield 3
  9. Halo: Reach
  10. Call of Duty: Modern Warfare 2

XBLA
  1. Minecraft: Xbox 360 Edition
  2. Trials Evolution
  3. The Walking Dead
  4. Pinball FX2
  5. Counter-Strike: Global Offensive
  6. Castle Crashers
  7. Gotham City Impostors
  8. I Am Alive
  9. Fruit Ninja Kinect
  10. Tony Hawk's Pro Skater HD

Indie
  1. CastleMiner Z
  2. CastleMiner
  3. Total Miner: Forge
  4. Avatar Deathmatch
  5. FortressCraft Chapter 1
  6. Murder Miners
  7. The Impossible Game
  8. Avatar Laser Wars 2
  9. The $1 Zombie Game
  10. Avatar Paintball

Games for Windows
  1. GTA IV
  2. Dark Souls Prepare to Die Edition
  3. Age of Empires Online
  4. Batman Arkham City
  5. Super Street Fighter IV Arcade Edition
  6. Microsoft Flight
  7. DiRT 3
  8. F1 2011
  9. Resident Evil 5
  10. Fallout 3

(A teljes lista Major Nelson hivatalos oldalán található.)