A Mafiát nem véletlenül hasonlítottuk a Keresztapához: mindkettő remekmű a maga területén, előbbi pedig nemcsak újító szelleműnek hatott a megjelenésekor (ami nagyon régen volt már), de még most, sok-sok évvel később is teljesen fogyasztható és élvezetes.

A Mafia egyébként egy nyitott világban játszódó akciójáték, melynek története a 20-as évek végétől a 30-as évek végéig kísér el egy taxisofőrt, Tommyt. Tommy persze csak a játék elején taxizik, később már a maffia keményfiúja lesz, aki a saját bőrén tapasztalja meg, hogy a gengszterélet romantikája csak mese véres habbal.

A Mafia egy Lost Heaven nevű városban játszódik, ami leginkább Chicagóra hajaz. A játékos szabadon autózhat/gyalogolhat a világban (valahogy úgy, ahogy a GTA-ban és a Driverben), de a sztori folyamatosan adja a küldetéseket, azaz nincsenek üresjáratok. Ez azonban nem baj, sőt: a történet drámaiság így sokkal jobban érvényesüpl a forgatókönyven, ami pontosan olyan, mint az üzleti élet: erőszakos és nincs boldog befejezése!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!