Hősünk egy átlagos ember, átlagos képességekkel; erre azért van szükség, hogy a játékosok jobban bele tudják élni magukat a szituációba, a hangulat ugyanis a The Evil Within legfontosabb eleme. Minden egyes helyszín és maga a történet is rejtélyek egész sorával vár minket, a programot pedig végig sűrű, nyomasztó atmoszféra lengi be. Továbbá, hogy még véletlenül se zökkentsen ki minket semmi az élményből, a HUD minimális -- csak egy aprócska életerőcsíkot kapunk, s ha fegyver van a kezünkben, láthatjuk, mennyi töltényünk van.

Igen, vannak fegyverek is, de nem kell attól tartani, hogy a The Evil Within is az akció irányába indul el. A fejlesztőcsapat tagjai tettek arról, hogy igazi ritkaságok legyenek az erős mordályok, s noha lesznek változatos, az adott szituációhoz passzoló eszközeink, egyáltalán nem ezen lesz a hangsúly, csak részben. Játékosokként okosan kell megközelítenünk az ellenfeleinket: ha nem vagyunk elég jól felszereltek, akkor üvegeket vagy bármi mozgatható tárgyat eldobhatunk, hogy eltereljük a figyelmüket, de ha úgy adódik, csapdákat is állíthatunk, rejtőzködhetünk, s persze jól oda is vághatunk nekik.

A szörnyek közelségétől függ, hogy milyen lehetőségeink vannak.  A leggyakoribb, viszonylag könnyedén elintézhető szörny egy zombiszerűen kúszó csúnyaság lesz, ám ahogy haladunk a játékban, úgy kapunk a nyakunkba egyre keményebb és bizarabb lényeket, akik új, meglepő helyekről és módokon esnek majd nekünk. Az egyik ilyen egy drabális állat, aki egy láncfűrésszel próbálja kettészelni hősünket, de lesz egy sok lábbal és kézzel büszkélkedő, villámgyorsan közlekedő szerzet is, melynek megjelenését vértócsa kíséri.