Kérjük jelentkezz be!
18 Wheels of Steel: American Long Haul

18 Wheels of Steel széria

Fuvarozós, kamion szimulátoros.
#483043 JohnBart 2009. december. 01. 13:45
JohnBart
#479031 :: Harrington (2009. november. 18. 13:06)
Nekem szerencsére nem kell annyira aggódni a munkám miattÍgy nyugodtan játszhatok
Na... Volt szerencsém nemrég kipróbálni a legújabb 18 WoS játékot, az Extreme Truckert. Két szóval összefoglalva: kihagyott ziccer.

Az alapötlet gondolom a címből sejthető, szélsőséges körülmények között kell szélsőséges rakományokat elszállítanunk, amit három helyszínen tehetünk meg, Kanadában, Ausztráliában és Bolíviában. A pályák (bár kisebbek, mint ami az előző részekben és a Euro Truck Simulator-ben volt) remekül néznek ki, kidolgozottak, és szerencsére élnek is (Ausztráliában repülők és vonatok járnak a háttérben, Kanada tele van havas kutatóállomásokkal, sirályokkal, helikopterekkel és repülőkkel, Bolíviában pedig remek a panoráma).

A rakományok és a járművek nagy száma szintén nagyon tetszett, az előző részekhez képest végre vannak platós teherautók, a címnek megfelelően pedig a normál pótkocsik mellett túlsúlyos és túlméretes vontatmánnyal is gyakran lesz dolgunk, én mondom, élmény ilyenekkel vezetni egy szűk szerpentinen.

Node most jön a feketeleves: az előző részekhez képest ez a játék minden más téren ki lett herélve. A karriermódot kivették belőle, nincs pénzgyűjtés, nincs kamionvásárlás és fejlesztés, nem menedzselhetünk vállalkozást (bár ez már az ETS-ben sem volt), nincs alvás, és eltűntek a zsaruk valamint a bírság is (a rádió hiányát már meg sem említem, nem értem, hogy a fejlesztők miért veszik ki állandóan, aztán rakják vissza egy peccsben). A játék így tulajdonképpen az első pár óra után már semmiféle meglepetést nem tartogat, a vezetés teljesen unalmassá és monotonná válik. Látszik, hogy a fejlesztők nem tudták, mit kezdjenek ezzel a remek alaptémával, így a kemény munkát elkerülendő megelégedtek egy egyszerű tapasztalati pont-gyűjtő rendszerrel, ami azonban közel sem olyan izgalmas, mint a pénzszerzés és -költés.

Ehh... Kár érte. Gyönyörűek a pályák, gyönyörűek a kamionok, remek a témaválasztás... Kár, hogy csak a játékot hagyták ki a receptből.
I am serious... and don't call me Shirley.
#478720 Harrington 2009. november. 17. 16:16
Harrington
#478716 :: JohnBart (2009. november. 17. 16:00)
irasalgor írta: jhajajj ez a game sorozat..egysezr elaludtam rajta a gép előtt :$ tom epic fail
Ez van, nem szeretheti mindenki a kamionos játékokat...
Hát az én se szereti úgymond a játékot
#478716 JohnBart 2009. november. 17. 16:00
JohnBart
#478695 :: irasalgor (2009. november. 17. 15:14)
jhajajj ez a game sorozat..egysezr elaludtam rajta a gép előtt :$ tom epic fail
irasalgor írta:

jhajajj ez a game sorozat..egysezr elaludtam rajta a gép előtt :$ tom epic fail

Ez van, nem szeretheti mindenki a kamionos játékokat...
I am serious... and don't call me Shirley.
#478695 irasalgor 2009. november. 17. 15:14
irasalgor
jhajajj ez a game sorozat..egysezr elaludtam rajta a gép előtt :$ tom epic fail
#478693 JohnBart 2009. november. 17. 14:58
JohnBart
#478665 :: Harrington (2009. november. 17. 11:58)
Meik az új része én a Haulinon meg az EXTREME TRUCKEREN jázszottam eddi az utóbbi jobban bejött
Harrington írta:

Meik az új része én a Haulinon meg az EXTREME TRUCKEREN jázszottam eddi az utóbbi jobban bejött

Az Extreme az újabb. Imádom, bár a kormányomat sajnos nem szereti annyira, mint a Euro Truck tette...
I am serious... and don't call me Shirley.
#256506 zigil93 2008. augusztus. 11. 21:37
zigil93
muhpet: 18 wheels of steel: American Long Haul. Megjelent 2007 novemberében.
#255927 muhpet 2008. augusztus. 11. 12:17
muhpet
Valaki lenne olyan szíves és elmondaná nekem, hogy melyik a legújabb része a 18 wheels of steel sorozatnak?
#247764 Kazoo 2008. július. 28. 13:35
Kazoo
Én nagyon szeretem ezt a játékot és valóban nagyon szép. Két részével játszottam eddig a Pedal to the Metallal és a sima magyar Élet 18 keréken-nel. Egyszerű, élvezetes. Egyetértek azokkal akik szeretik
#229796 zigil93 2008. június. 18. 13:32
zigil93
Ezt a játékot imádja egyik barátom. Nem csoda, hiszen kamionos akar lenni felnőtt korában Nekem is megmutatta, én nem ájultam el tőle, de rajongóknak persze kiváló!
#170034 AdyBaby 2008. január. 23. 23:57
AdyBaby
#168757 :: Most Wanted (2008. január. 19. 18:09)
Sziasztok! Ez a 18 Whels .... Long Haul ez egy új verzió vagy enéll van egy újabb?
Ez a lagújabb egyelőre. Aztán majd megint lesz újabb is.
#168757 Most Wanted 2008. január. 19. 18:09
Most Wanted
Sziasztok!
Ez a 18 Whels .... Long Haul ez egy új verzió vagy enéll van egy újabb?
#168474 AdyBaby 2008. január. 18. 17:53
AdyBaby
#167902 :: Gabriel Taylor (2008. január. 16. 21:45)
nekem a az új ban meg az amerikás zenét hogy lehet berakni??
Na azóta letettem...Elragadott a CoH. Amúgy szeretem az állandóságot. XD

Zenét tudsz berakni...sg.hu fórumon az F.A.Q.-t olvasd el a Haulinnál...Ott le van írva. Úgy lehet a Long Haulba is barakni.

Amúgy néha eldurrantok még most is egy-egy fuvart. Nekem nagyon jó továbbra is.
#167902 Gabriel Taylor 2008. január. 16. 21:45
Gabriel Taylor
nekem a az új ban meg az amerikás zenét hogy lehet berakni??
#162681 lde 2008. január. 01. 10:45
lde
Ady: az túlzás hogy jó de el lehet vele lenni