Kérjük jelentkezz be!

David Lynch

Nem kell bemutatni senkinek sem. Aki látott már tőle filmet az tudja milyen zseniális rendező. Naomi Watts, hogy ő hogyan jön a képbe........
#163861 microtonia 2008. január. 05. 09:41
microtonia
No, harmadszor is megnéztem az Inland Empire-t. Igazából ez az a film, ami - legalábbis nekem - a legnehezen emészthetőbb volt Lynch alkotásai közül, de egyben a legjobb is arra, hogy a rendező koncepcióját tisztességesen megismerjük, ugyanis ebben a filmben minden benne van, amit Lynch eddigi munkásságában kiemelt. Ugyanúgy ott van a Mulholland Dr. és a Lost Highway misztikus-tudathasadásos rettegése, mint a Blue Velvet és a Wild at Heart emberi kapcsolatokra koncentráló ábrázolása.
Ne felejtsük el, hogy ez a rendező nem csupán Twin Peaks/Mulholland Dr. stb -filmeken keresztül, hanem az Elephant Man és a Straight Story c. alkotásokban is kifejezte magát, valószínűleg nem véletlenül. Ha mindenképpen meg akarjuk érteni, gondoljunk a TP-sorozat azon epizódjára, amikor aaz Albert Rosenfield nevű ügynök megannyi bunkóság és lenéző megnyilvánulás után kifejti Truman seriffnek,hogy mi is az, ami őt irányítja és ilyenné teszi. Tény, hogy az iverson2 által idézett mondat meghatározza Lynch filmjeinek egy lényeges és nyugodtan miondhatjuk, átfogó jellemvonását, de csak az egyiket. A másik oldalon ott van az emberi lelket nem boncolgató, hanem csak a maga esendő mivoltában megmutató, abszolút pozitív szándékú rendező, aki a hasonló pillanatokkal vág vissza arra a gyakran elhangzott vádra, miszerint öncélú félelemkeltés lenne az, amit csinál.
Röviden: a kettő együtt ad helyes képet Lynchről, és vezet el a végkövetkeztetéshez: zseniális.
#162531 raikoh 2007. december. 31. 17:18
raikoh
Érdekes látni hogy mindenkire máshogy hat a film,nekem nagyon tetszett,a hosszával nincs gond,elvégre a Mullholand D. is sorozatnak tervezte,csak a stúdió elutasította.A filmnek pont ez a lényege hogy az érzelmeiddel játsadozik,ahogy Lynch úr mondta"You dont need to feel through the pain,suffering,sadnes,You just need to understand the meaning of it"
De még meg kell néznem vagy 5x,hogy kb.tisztába legyek a lényegével,ugyanis az a jó a filmeiben,hogy akár hányszor nézed meg őket,bőven akad felfedezni való
The games have changed, or gamers ?
#162245 iverson2 2007. december. 30. 19:27
iverson2
#161695 :: microtonia (2007. december. 29. 07:37)
Megnéztem az Inland empire-t. Sajnos - bár jó film - a dolog most már kezd egy hangyányit az önismétlés kategóriájába átfutni. L. még mindig a lgjobb rendezők közé tartozik, de ez a film már nem tudott olyan katarzist produkálni bennem, mint annak idején a Mulholland Dr. Na, például ezért is bejött a Straight Story: kiderült, hogy tud ő mást is csinálni, nem is akárhogyan. Nem feltétlen hulladék attól, hogy lassan halad, és nem hasonlít a többi Lynch filmhez. Először nekem is furcsa volt, kb. harmadszorra sikerült bekajálni.
Pedig Lynch film, sok hasonlóságot lehet felfedezni a többi filmjével. Azt hiszem Royal felsorolt párat picit lentebb. Az tény, hogy picit fura volt.
#161695 microtonia 2007. december. 29. 07:37
microtonia
Megnéztem az Inland empire-t. Sajnos - bár jó film - a dolog most már kezd egy hangyányit az önismétlés kategóriájába átfutni. L. még mindig a lgjobb rendezők közé tartozik, de ez a film már nem tudott olyan katarzist produkálni bennem, mint annak idején a Mulholland Dr.
Na, például ezért is bejött a Straight Story: kiderült, hogy tud ő mást is csinálni, nem is akárhogyan. Nem feltétlen hulladék attól, hogy lassan halad, és nem hasonlít a többi Lynch filmhez. Először nekem is furcsa volt, kb. harmadszorra sikerült bekajálni.
#151596 raikoh 2007. november. 27. 13:20
raikoh
Fuha,fuha!! Na most tuti hogy időt kreálok erre a filmre!!!
Ha érdekel a Wild at Heart ,akkor jelezz,csak angolul van meg.
Nem is tudom miért hanyagoltam??
The games have changed, or gamers ?
#151310 raikoh 2007. november. 26. 15:29
raikoh
Sajnos nincs időm!
The games have changed, or gamers ?
#151303 iverson2 2007. november. 26. 15:20
iverson2
#151295 :: raikoh (2007. november. 26. 15:01)
Nekem még nem volt szerencsém megnézni a Inland Empire-t ,de má dolgozok rajta,igaz az hogy össze füg a Mullholand Drive-val?Azon háromszor voltam moziba. Ja és nézzetek meg 1 videót a Rainy Woods játékról,színtiszta Lynch,még a törpék is ott vannak
Te olvasod is a hozzászólásainkat? Épp erről beszéltem Royal komával.
Dolgozol az ügyön? Csak el kell menni a moziba és kész.
#151295 raikoh 2007. november. 26. 15:01
raikoh
Nekem még nem volt szerencsém megnézni a Inland Empire-t ,de má dolgozok rajta,igaz az hogy össze füg a Mullholand Drive-val?Azon háromszor voltam moziba.
Ja és nézzetek meg 1 videót a Rainy Woods játékról,színtiszta Lynch,még a törpék is ott vannak
The games have changed, or gamers ?
#151181 iverson2 2007. november. 25. 21:15
iverson2
Na semmi az Inland Empire filmről?
Craftyx? Valaki megnézte a mozikban? Egyedül vagyok a sötétben?

Nekem picike Mulholland Drive-os érzésem volt, vagy ez hülyeség?
#149226 raikoh 2007. november. 20. 15:46
raikoh
Ha valakinek valami kéne Lynch-től megvan minden amit csak kiadott,beleértve a iskolai munkáit is!!!!! Nekem a Blue Velvet a kedvencem
The games have changed, or gamers ?
#148253 iverson2 2007. november. 17. 18:08
iverson2
#146119 :: Craftyx (2007. november. 11. 14:51)
én is nézném már csütörtökön csak barátnőmnek faktja van de így legalább 1ütt nézzük remélem lesz szünet film közben, mert 3 órát nem bírok ki bagó nélkül (én hüje)
Na sikerült megnézni?
Addig nem is írnék róla. Egyébként itt nem volt szünet, de semmi gáz, mert az asszonynál volt kaja én meg vettem vizezett sprájtot
#146133 Craftyx 2007. november. 11. 15:13
Craftyx
#146127 :: iverson2 (2007. november. 11. 15:07)
Akkor valószínű, hogy raknak, bár én szünet nélkül láttam a gy.u. 2-t. Itt Miskolciába így volt.
budapest cityben másképp működnek a dolgok, itt gondolnak a tüdőrákvárományosokra is
#146127 iverson2 2007. november. 11. 15:07
iverson2
#146125 :: Craftyx (2007. november. 11. 15:02)
OFF:egen, fakultáció, társadalom ismeret brrrrr ON:szünet meg általában van az ien 3 órás filmeknél, legalábbis gyűrűk ura 2nél volt
Akkor valószínű, hogy raknak, bár én szünet nélkül láttam a gy.u. 2-t. Itt Miskolciába így volt.
#146125 Craftyx 2007. november. 11. 15:02
Craftyx
#146122 :: iverson2 (2007. november. 11. 14:56)
Fakúltáció, ugye? Egyszer középsuliban elértettem és furcsán néztem, hgoy milyen f*ckja van? Egyébként tényleg érdemes barátnővel megnézni Csütörtökön meló után jó lesz beülni a párommal egy jó kis filmre. szerk: szünet? Javasolt előtte legalább fél doboz, csak nehogy túl nyugodt legyél
OFF:egen, fakultáció, társadalom ismeret brrrrr
ON:szünet meg általában van az ien 3 órás filmeknél, legalábbis gyűrűk ura 2nél volt
#146122 iverson2 2007. november. 11. 14:56
iverson2
#146119 :: Craftyx (2007. november. 11. 14:51)
én is nézném már csütörtökön csak barátnőmnek faktja van de így legalább 1ütt nézzük remélem lesz szünet film közben, mert 3 órát nem bírok ki bagó nélkül (én hüje)
Fakúltáció, ugye?
Egyszer középsuliban elértettem és furcsán néztem, hgoy milyen f*ckja van?

Egyébként tényleg érdemes barátnővel megnézni
Csütörtökön meló után jó lesz beülni a párommal egy jó kis filmre.

szerk: szünet? Javasolt előtte legalább fél doboz, csak nehogy túl nyugodt legyél
#146119 Craftyx 2007. november. 11. 14:51
Craftyx
#146115 :: iverson2 (2007. november. 11. 14:44)
Már megvan a program november 15-én.
én is nézném már csütörtökön csak barátnőmnek faktja van de így legalább 1ütt nézzük remélem lesz szünet film közben, mert 3 órát nem bírok ki bagó nélkül (én hüje)
#146115 iverson2 2007. november. 11. 14:44
iverson2
#146108 :: Craftyx (2007. november. 11. 14:34)
a straight stroy? sztem borzalmas! miután megnéztem nem hittem el h a rendező télleg david lynch! iszonyat unalmas volt. semmiben nem hasonlít a többi művére. nem is értem h csinálhatott ien filmet... am meg jövő hét pénteken nézem meg az inland empiret
Már megvan a program november 15-én.
#146108 Craftyx 2007. november. 11. 14:34
Craftyx
#140375 :: microtonia (2007. október. 28. 00:26)
Hol marad a Straigth Story? Az egy veszedelmesen jó film...
a straight stroy? sztem borzalmas! miután megnéztem nem hittem el h a rendező télleg david lynch! iszonyat unalmas volt. semmiben nem hasonlít a többi művére. nem is értem h csinálhatott ien filmet...
am meg jövő hét pénteken nézem meg az inland empiret
#140375 microtonia 2007. október. 28. 00:26
microtonia
Hol marad a Straigth Story? Az egy veszedelmesen jó film...
#96311 iverson2 2007. július. 29. 14:04
iverson2
OFF:
Maradjunk az eredeti forrásnál és ha majd ott változik valami, akkor aggódunk.
1 2