Kérjük jelentkezz be!

Ingyenes MMOG-k, F2P játékok

Mi a véleményed az ingyenes MMO játékokról ? Melyikkel játszol ?
#755190 auth.gabor 2014. augusztus. 02. 22:18
auth.gabor
Egy ideje kacérkodom a gondolattal, hogy egy startup keretében indítanék egy játékmenetében és grafikájában Civilization (illetve FreeCiv) jellegű játékot, amely azonban MMO elvek mentén multiplayer, tehát adott esetben több ezren is lehet játszani.

Fejben és papíron nagyjából összeállt a játékmenet és a stratégia, pár hónapja kezdtem el implementálni munka mellett esténként. A lineárisan skálázható IT architektúra is nagyjából összeállt cloud alapokon és most tartok egy olyan döntési ponton, hogy főállás mellett folytatom vagy valamelyik crowdfunding oldalon (indiegogo vagy kickstarter) próbálok tőkét gyűjteni, céget alapítani a feladatra és néhány hónapig ebből a tőkéből élve főállásként írom és íratom meg az elképzeléseim és a felhasználói visszajelzések szerint.

Egyelőre még az elején járok és gyűjtöm (gyűjteném) a felhasználói visszajelzéseket, a következő linken ki lehet próbálni, de még csak a térkép és a kezdeti egységek mozgatása működik, most következik nemsokára a városalapítás, aztán a városokban az egységek képzése.

A link: https://test.gacivs.info/

Minden javaslatot, véleményt, kritikát és ötletet szívesen veszek akár itt, akár az info@gacivs.info email címen... :)
#755143 pajnacsosz 2014. augusztus. 01. 00:52
pajnacsosz
Üdv!
Esetleg valaki tudna írni egy olyan mmo játékot amiért nem kell fizetni az extra területért, az extra szintekért hogy ne csak lvl 40 legyen az ember, és ne legyen túlzottan p2w? Neverwinter pipa, Path of Exile pipa.
#755136 Mark94 2014. július. 31. 19:13
Mark94
Sziasztok!

Neverwinter-rel játszik a PGO-ról valaki? Pár hete kezdtem egy új karaktert (régen neki futottam, de nem igazán volt időm komolyan foglalkozni vele) most viszont nagyon megfogott. Örömmel társulnék bármilyen magyar guildhez/ vagy csak friendelni karakterekkel.
"Oh, I'm not gonna kill you, I'm just gonna hurt you, really, really, bad!"
#750435 ferdzso 2014. február. 23. 10:25
ferdzso
#750414 :: Lynx (2014. február. 22. 19:28)
Több F2P játékot kipróbáltam már. Ezek közül néhánnyal nekem az volt a problémám, hogy egy idő után borzasztó nagy hátrányba kerültél ha nem használtad ki a mikrotranzakciót azokkal a játékosokkal szemben, akik ilyen formában vásároltak plusz cuccokat. Ilyen volt nekem a Tera, ahol nagyon sokáig eljutottam, de aztán egy idő után nem tudtam tovább menni csak 4-5 meghalás/bossonként, mivel hiába szereztem meg a küldetéses cuccokat, és hiába volt elég magas szintem, egyszerűen ezek a cuccok nem voltak elég erősek, ha nem fejlesztgetted a karidat valós pénzen vásárolt cuccokkal. Ez az, amivel nem találkoztam a Neverwinter MMO-ban, amit már az open beta stádium óta játszok, és egyszerűen nem tudom megunni. Egy fillért sem költöttem rá, mégsem érzem úgy, hogy a karakterem hátrányban lenne azokkal szemben, akik valós pénzen vettek dolgokat. Ez volt az első MMO, amit úgy játszottam végig, hogy végigjátszás után az első dolgom volt egy újabb karakter indítása, hogy még egyszer végigvigyem Mindenkinek csak ajánlani tudom. Ja, egy másik kedvencem pedig a Rusty Hearts, de a Neverwinter azért sokkal jobban bejön.
neverwinter jó F2P modellt örökölt a Star Trek Online-tól. utóbbit viszont nagyon el kezdték szétbarmolni az elmúlt egy évben, azon a néven, hogy az ingame currency-ket leegyszerűsítsék. gyakorlatban többet hoztak be, és egy rakat timert raktak a játékba, hogy minden nap belogolj és grindolj. mondjuk ez szerencsére mindenkit érint hiszen a timereken nem tudsz átugrani ha fizetsz sem, viszont a napi grindot pénzzel könnyebben ki tudod kerülni (amúgy okos modell, sokkal egyedibb pénz kifacsarás mint máshol :))

nem tudom hogy neverwinter hogy indult neki, de amennyit azzal játszottam, az már alapból hátrányból indult a STO modelljével szemben (ami már az összehasonlításom idején is bukdácsolt). persze ha a napi grindot szereted, akkor nincs vele baj, még most is a legjobb modell ami a piacon van
#750414 Lynx 2014. február. 22. 19:28
Lynx
Több F2P játékot kipróbáltam már. Ezek közül néhánnyal nekem az volt a problémám, hogy egy idő után borzasztó nagy hátrányba kerültél ha nem használtad ki a mikrotranzakciót azokkal a játékosokkal szemben, akik ilyen formában vásároltak plusz cuccokat. Ilyen volt nekem a Tera, ahol nagyon sokáig eljutottam, de aztán egy idő után nem tudtam tovább menni csak 4-5 meghalás/bossonként, mivel hiába szereztem meg a küldetéses cuccokat, és hiába volt elég magas szintem, egyszerűen ezek a cuccok nem voltak elég erősek, ha nem fejlesztgetted a karidat valós pénzen vásárolt cuccokkal. Ez az, amivel nem találkoztam a Neverwinter MMO-ban, amit már az open beta stádium óta játszok, és egyszerűen nem tudom megunni. Egy fillért sem költöttem rá, mégsem érzem úgy, hogy a karakterem hátrányban lenne azokkal szemben, akik valós pénzen vettek dolgokat. Ez volt az első MMO, amit úgy játszottam végig, hogy végigjátszás után az első dolgom volt egy újabb karakter indítása, hogy még egyszer végigvigyem Mindenkinek csak ajánlani tudom. Ja, egy másik kedvencem pedig a Rusty Hearts, de a Neverwinter azért sokkal jobban bejön.
Not everything monstrous-looking is evil and not everything fair is good. And in every fairy tale, there is a grain of truth.
#742771 oorrkk 2013. szeptember. 12. 10:35
oorrkk
#742761 :: gabor05e (2013. szeptember. 11. 23:55)
Hát én személy szerint nem halottam róla de szerintem belátták nincs nagy jövője. Mert ezt nehezen lehetne átültetni mivel a könyvet és a sorozatot is a párbeszédek és a cselszövések teszik izgalmassá ,ugyanezt 1 mmoban megvalósítani elég nagy feladat lenne bárkinek.Mert van benne harc de igazából az ember nem azért követi figyelemmel. ui: menet közben előbbi kérdésemre (Blessel kapcsolatban) találtam 1 oldalt. A link szövege... ha valakinek felkeltette az érdeklődését:)
Dehogynem lehetne jövője, csak nem a központi karakterek, a "sztori részben" lenne árulás, meg cselszövés, hanem a játékosok körében.. Raiden voltál, de elhappolták előled a legjobb cuccot? Nosza kapd el a gyereket (esetleg még a x órán belül szerzett tárgyakat is lootolhatnád belőle ) Ez a bármikor bárkit hát*****úrhatsz dologgal talán még létre is jöhetne
#742765 Lyonatan 2013. szeptember. 12. 08:27
Lyonatan
#742763 :: danteocsi123 (2013. szeptember. 12. 00:17)
Aion. Szerintem nem rossz főleg hogy mostmár ingyenes vagy Dota illetve LOL. Az utóbbi 2 mikrotranzakciós de ingyenes:) Bár gondolom ezt a 2-t mindenki ismeri.:D
Dota és LOL nem MMOk-k
Assassinated - What a satisfying word - With five syllables
#742763 danteocsi123 2013. szeptember. 12. 00:17
danteocsi123
Aion. Szerintem nem rossz főleg hogy mostmár ingyenes vagy Dota illetve LOL. Az utóbbi 2 mikrotranzakciós de ingyenes:) Bár gondolom ezt a 2-t mindenki ismeri.:D
#742761 gabor05e 2013. szeptember. 11. 23:55
gabor05e
#740054 :: zoran24 (2013. július. 17. 19:09)
Hey, már lassan egy éve várok a Games of throns nevü játékra a Bigppoint oldalán... Hallottok már róla miért nem jött még ki? már nagyon várom!!! nézzétek meg milyen jó játek:
Hát én személy szerint nem halottam róla de szerintem belátták nincs nagy jövője. Mert ezt nehezen lehetne átültetni mivel a könyvet és a sorozatot is a párbeszédek és a cselszövések teszik izgalmassá ,ugyanezt 1 mmoban megvalósítani elég nagy feladat lenne bárkinek.Mert van benne harc de igazából az ember nem azért követi figyelemmel.


ui: menet közben előbbi kérdésemre (Blessel kapcsolatban) találtam 1 oldalt. A link szövege... ha valakinek felkeltette az érdeklődését:)
#742758 gabor05e 2013. szeptember. 11. 22:24
gabor05e
Sziasztok . Érdeklődnék hogy a Bless röl tud bárki bármit ? Mert rákerestem neten csak 1-2 cikket találtam róla magyar oldalakon és semmi. Se hogy Mikorra várható vagy esetleg befuccsolt vagy bármi infó róla... ha valaki tud valamit megírná ?:) Amúgy számomra nagyon ígéretesnek tűnik így 1. re free2play hez mérten :) (Most ere jöhet hogy miért nem Terrázok enyi erővel mert ugyan uijen mert azis ur3 motorral fut csak , az nekem túl színes ki égeti retinám :D na meg loot rendszer se toppos:P




#740054 zoran24 2013. július. 17. 19:09
zoran24
#337865 :: Xefi (2008. december. 29. 19:28)
imerem a játékot http://shaiya.aeriagames.com elkezdtem azt is egyszer csak pont bedöglött a gépem aztán nem raktam fel azóta amúgy ha van klánod akkor ITT tudsz csinálni jelszóval védett klánfórumot
Hey, már lassan egy éve várok a Games of throns nevü játékra a Bigppoint oldalán... Hallottok már róla miért nem jött még ki? már nagyon várom!!! nézzétek meg milyen jó játek:
#736557 Jackassman 2013. április. 20. 16:36
Jackassman
Én már legalább egy tucat F2P MMO-t próbáltam:
- Atlantica Online (érdekes körökre osztott harcrendszer, de egy idő után nagyon monoton)
- Fallen Earth (Fallout-szerű posztapokaliptikus cucc, a hangulata baromi jó, el lehet vele lenni, csak nagyon nehéz, a harc meg elég darabos)
- Forsaken World (elég gagyi, mindenhonnan koppint, kevés spell)
- TERA (rohadt jó, mindenkinek ajánlom, MMO-k között is az egyik legjobb, harcrendszer, grafika, minden zsír)
- Lord of the Rings Online (nagy átk**ás az egész, kb lvl 20-ig lehet ingyenesen questezni, aztán minden terepet külön meg kell venni. Ha ez nem lenne, nagyon jó játék lenne)
- DC Universe Online (ezt is mindenkinek ajánlom, elképesztően jó, főleg a harc rendszer, meg a sztoris questek, a képességek meg a kombók pedig zseniálisak! Még akár fizetni is megéri érte)
Biztos van még egy csomó, de most ennyi jut eszembe.
#735205 JaniBácsi 2013. március. 25. 08:10
JaniBácsi
Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne hogy ki az aki a mai napig aktívan játszik a az Old Republiccal vagy esetleg most kezdte?
Szeretnék egy kis segítséget kérni tőle a játékon belül ha lehetséges,
#728700 Carmageddon4 2013. január. 10. 11:21
Carmageddon4
#572323 :: jediknight100 (2010. október. 09. 16:59)
tudtok ajánlani egy jó mmo-t ami fut egy p3-as gépen(a profilomban van) és nem igényel túl sok helyet(max 2.5-3 gigát)? a legjobb ha sci-fi téma
Egy májusban megjelent jó kis ügyességi játék
Gamer gyerek:D
#572323 jediknight100 2010. október. 09. 16:59
jediknight100
tudtok ajánlani egy jó mmo-t ami fut egy p3-as gépen(a profilomban van) és nem igényel túl sok helyet(max 2.5-3 gigát)?
a legjobb ha sci-fi téma
#572307 Dante203 2010. október. 09. 15:49
Dante203
Én most a Gates of Andaronnal játszok nekem az most a kedvencem. Olyan mint a WoW csak ingyen letölthető.
#426034 Epitesz 2009. június. 21. 22:35
Epitesz
Én is néztem párat, aztán eddigi tapasztalataimat összegezve úgy döntöttem csinálok egy sajátot ami remélem hamarosan mindet lepipálja.
Várok mindenkit szeretettel!
A játékosok igényei alapján folyamatos a fejlesztés.

Galaxia Online MMOG
#351158 anubys 2009. január. 17. 14:31
anubys
Amiket eddig kipróbáltam:
12Sky
Last Chaos
Silkroad
Flyff

Ezek közül a Silkroad tűnik a legígéretesebbnek, és a Flyff pedig a leghangulatosabbnak.
#340307 Zoo_Lee 2009. január. 01. 11:08
Zoo_Lee
Régebben a BOTS-ot nyomtam, de az nekem túl casi volt, nemrég váltottam a Shaiya-ra, ez viszont nagyon tetszik.
Vannak köztük jók és gyengébbek is. Nekem egyedül az piszkálja a csőrömet, hogy ezek gyakorlatilag ingyenesek, de a fizetős tartalmak és a fanatikus játékosok révén a kiadó elég jelentős haszonhoz jut, még akkor is, ha levonjuk belőle a szerverek üzemeltetési költségeit. Ezt a fajta marketinget miért nem tudják a nagyobb kiadók is átvenni? Az ingyenes MMO-k között is nagyon sok igényes, hihetetlenül addiktív darab van. Ha a WoW például ingyenes lenne, a sok fanatikus akkor is fizetne benne exklúzív/egyedi cuccokért, játékos viszont több lenne, hisz a stuff alapból ingyenes lenne.
A Runes of Magicre kíváncsi vagyok, a Silkroadról viszont azt hallottam hogy rengeteg spammer van a szervereken, úgyhogy majd meglátjuk. Talán.
#338189 Xefi 2008. december. 30. 01:05
Xefi
#337990 :: superstan (2008. december. 29. 21:30)
Silkorad-ot már nagyon régóta kiszeretném próbálni, de sajnos még nem jutottam el odaáig hogy megvalósítsam a tervem Hallottam hogy valami party szörny vagy micsoda is van benne
Nah akkor remélem a moderátorok nem veszik zokon, de belinkelek egy gyűjteményt, itt télleg az összes Ingyenes MMOG fenn van , lehet válogatni, kinek melyikben mi tetszett, mi nem, melyik játék milyen ...
#337990 superstan 2008. december. 29. 21:30
superstan
#337986 :: Fodri (2008. december. 29. 21:28)
Már sokadszorra kezdtem el újra a Silkroad-ot. A RoM-ot én nagyon várom, majd ha megjelenik a teljes verzió, akkor ki is fogom próbálni.
Silkorad-ot már nagyon régóta kiszeretném próbálni, de sajnos még nem jutottam el odaáig hogy megvalósítsam a tervem Hallottam hogy valami party szörny vagy micsoda is van benne
#337988 Plaxer 2008. december. 29. 21:29
Plaxer
#337986 :: Fodri (2008. december. 29. 21:28)
Már sokadszorra kezdtem el újra a Silkroad-ot. A RoM-ot én nagyon várom, majd ha megjelenik a teljes verzió, akkor ki is fogom próbálni.
Érdemes belekezdeni a bétába már most is nagyon jó!
#337986 Fodri 2008. december. 29. 21:28
Fodri
Már sokadszorra kezdtem el újra a Silkroad-ot.
A RoM-ot én nagyon várom, majd ha megjelenik a teljes verzió, akkor ki is fogom próbálni.
#337984 superstan 2008. december. 29. 21:27
superstan
#337949 :: Xefi (2008. december. 29. 20:53)
9Dragon nal találkoztál már ?
Xefi írta:

9Dragon nal találkoztál már ?


Megnéztem a Nevelde központos oldalt, és rögtön eszembe jutott az is Igen játszottam vele, nekem nagyon tetszett szép volt, jó volt a gép elromlott és már nem töltöttem le megint. Tetszett amikor egy tüzes bárddal rendelkező őr megtámadta az ellenséget És ismét kifelejtettem valamit, a Cabal-t. Ahhoz képest mennyire dicsérik nekem nagyon nem jött be.
#337951 Plaxer 2008. december. 29. 20:55
Plaxer
#337949 :: Xefi (2008. december. 29. 20:53)
9Dragon nal találkoztál már ?
Ajánlom a Runes of Magic-et a legjobb ingyenes mmo a WoW nyomdokain
1 2