Kérjük jelentkezz be!
Left 4 Dead 2

Left 4 Dead széria

A zombihentelős, online FPS-sorozat topikja
#350947 lived 2009. január. 17. 11:25
lived
Nagyon Kirány Játék!
Tegnap játszottam végig mint a 4 részt. Kicsit rövid volt. Mondjuk easyn nyomtam.
Szeretem az ilyen hentelős játékokat. Úgy voltam hogy egy idő után monoton lesz, de ehelyett egyre jobban felpörögtem.
Az a legjobb amikor egy tonna zombi beözönlik azt írtani kell őket ne hogy leamortizáljanak. Tetszik hogy vannak kisebb feladatok is, de kicsit kevés. A pályák Nagyon jók. Jó tágasak. Én minden szobába benéztem amikor mentem előre nehogy legyen bent egy pár dög akik majd hátba támadnak, de a kíváncsiság is hajtott. A pályák nagyon hangulatosak, magával ragadóak.
Amit hiányolok az a zene. Tudom hogy megy valami nyivákolás alatta, de én valami jó kis ZÚZÓS metalt benyomtam volna alá amikor mondjuk el kezdenek özönleni a zombik. Az felpörgetné az embert.
Amit hiányolok még azok a fegyverek. Kicsit kevés fajta van belőle. Én a dupla uzit még el tudnám viselni, vagy a berettát amivel ha eltaláljuk az dögöket akkor pár métert hátra vágódnak. Ezenkivül beraktam volna egy machinegun-t is.
Biztos jönnek majd frissítések a steamről, mind pálya, mind fegyver ügyileg.
De ettől függetlenül nagyon állat játék! Nekem nagyon bejött. Még egy pár napig gyakorlok azért, azt megyek fel majd netre is.
#350072 Blade91 2009. január. 15. 16:52
Blade91
#350063 :: BigBoy (2009. január. 15. 16:43)
bocsodani, hiába regisztrálsz ha nem eredeti... CJ te meg mit kötekszel mindenkivel?
Le kell töltened a Steam kliensét valahonnan (például rákeresel itt a PGO-n és letöltöd ) és ott kell aktiválnod .
Ha elindúlt a kliens akkor ott létrehozol egy új fiókot és ott a ha berakod a DVD-t és az install-ra nyomsz rögtön a Steam-mappájába akarja majd felrakni, azt leokézod . Ha kéri a reg.-kódot beírod és feltelepíti, ha nem eredeti a játékod, akkor ne erőlködj (bocs hogy megint elmondom, de a WAREZ eredendő bűn a PGO-n és a szabályzat szerint BANN jár érte, nem csak kis warn ) .
#350029 DzsungelCsirke 2009. január. 15. 16:15
DzsungelCsirke
Nem eredeti a gém az van
#347192 Plaxer 2009. január. 09. 23:21
Plaxer
#347181 :: JohnBart (2009. január. 09. 22:38)
L4D Játékosok - 2. rész --------------------------------- Időrabló Imi: - Mindig, minden szobába benyit - Nincs bekapcsolva az Always Run, így karaktere alapból nem fut, hanem sétál - Nem érti, hogy a többiek hova sietnek annyira - Kiváló csali a Smoker és a Hunter számára - Rambo Robi esküdt ellensége Táncoló Teri: - Nem ismeri a "taktikai kempelés" fogalmát - Állandóan mozog, mint egy Duracell-nyuszi - Így szinte mindig a tűzvonalba kerül, miközben bőszen irtod a hordát... Versenyszellem Vilmos: - MINDENKÉPP neki kell lelőnie a legtöbb zombit - Feldühödik, ha nem ő áll a ponttáblázat élén - Legyengíti az AI-csapattársakat, hogy ne jelentsenek akkora konkurenciát - SOSEM köszöni meg, ha megmentik - De elvárja, hogy mások megtegyék - Épp ezért, fél óra játék után a többiek egyszerűen hagyják, hogy a Hunter laposra verje, majd a spawnpontokat módszeresen kikerülve folytatják útjukat Álló Árpi: - Nem ismeri a guggolás fogalmát - Nehezére esik a létrákon való fel- és lemászás - Épp ezért sosem mászik fel a magasabb helyekre (így a kórház tetején általában a nyakába kapja az összes zombit) - Ha egy csapatban vagy vele, biztosan nem tudod kioldani a "Safety First" achievement-et Orvlövész Ottó: - Mindig a távcsöves puskával megy - Ha elfogy a lőszere, nem vesz fel másik kétkezes fegyvert - csak pisztolyt használ - Ragaszkodik hozzá, hogy a többiek várják meg, amíg kiszedi a távolabbi célpontokat - Első kioldott achievement-jei a "Jump Shot" és a "Brain Salad" voltak - Mindig fejre céloz - Akkor is, ha a felé rohanó zombi két méterre van tőle - És történetesen egy tank - A lehető leghülyébb helyekre áll be (vagy mászik fel), hogy minél messzebbre kerüljön a kiszemelt zombiktól - Magán viseli Tűzharc Tibi és Versenyszellem Vilmos stílusjegyeit is Böfögő Béla: - Versus módban mindig azzal henceg, hogy ő a legjobb Boomer - Bizonygatja, hogy a zombik oldalán először a Hunternek és a Smokernek kell támadnia - Szerinte a támadásai nagyon hatásosak - akkor is, ha csak egy túlélőt tudott leokádni - A lehető leghülyébb helyeken várja be a túlélőket - Abszolút lúzer, ha nem Boomerként játszik Zöld Csík Őrmester: - Úgy gondolja, hogy az ő internetkapcsolata a legjobb - A játék szerint sosincs lagja - Nem ismeri a net_graph parancsot, ami bebizonyítaná ennek ellenkezőjét - Feldühödik, ha a többiek a lag miatt elhagyják a lobby-t, és másik szervert keresnek Dühös Dénes: - Legalább három billentyűhöz hozzárendeli a "Kilépés" parancsot - Inkább fertőzöttként játszik, semmint túlélőként - Ha túlélőként veszít, kilép - Ha bármilyen, számára kellemetlen dolog éri, kilép - De előtte elküld mindenkit a fenébe Fertőzött Feri: - Csak Versus-t játszik - Csak zombiként - Ha oldalcsere van, átmegy egy másik szerverre - Bár csak fertőzöttként játszik, zombiként sem jobb, mint túlélőként - Általában Böfögő Béla is Utálom Ubul: - Utálja a L4D-et - De azért játszik vele, hogy másoknak el tudja mondani, miért is utálja - Ezt két meccs között a fórumokon teszi meg - Egyedül Francis tetszik neki a játékból, mivel ő is utál mindent - De aztán Francist is megutálja egyszer Néma Bob: - Nincs mikrofonja - Nem szól a csapattársaknak, ha ráugrik egy Hunter, vagy fojtogatja egy Smoker - Sem a csetet, sem a hangüziket nem használja Feledékeny Frigyes: - Fáradhatatlanul szórja az ólmot az összes, nagyjából másfél kilométeres sugarú körön belül található zombira - miközben a három társa a földön fekve várja, hogy megmentse őket - Minden probléma nélkül elsétál az összeesett csapattársak mellett - Az általa legggyakrabban kiejtett mondat: "Elsősegélycsomag? Hát ilyen is van?" (Az "elsősegélycsomag" szót bármely más, felvehető tárgy nevével helyettesítheted) - Ha vele játszol, könnyen előfordulhat, hogy agyonver egy hunter vagy smoker - annak ellenére, hogy 100-as élettel indultál - Általában rosszak a reflexei, mivel síkrészeg - Bár az is lehet, hogy a rossz reflexek oka nem az alkohol, hanem a háttérben futó pornófilm - Amennyiben ez utóbbi helyzet áll fenn, BIZTOSAN be lesz kapcsolva a mikrofonja, így te is véleményt formálhatsz a film szereplőinek színészi teljesítményéről Marmonkanna Marci: - Minden útjába eső marmonkannát és gázpalackot felvesz. - Ha egy szerinte "jobb" tárgyat talál, a régit eldobja és felrobbantja, mielőtt felvenné az újat. - A kannát/palackot addig cipeli magával, amíg vagy jobbat nem talál, vagy egy szerinte kedvező pillanatban el nem hajíthatja, hogy alápörköljön a zombiknak - Ez sajnos azzal jár, hogy akkor is a kannával/palackkal fogja odébbcsapkodni a zombikat, mikor inkább lövöldözni kéne - A támadó zombik számától függetlenül mindig sok időt tölt azzal, hogy belátható szögben helyezze el a kannát/palackot
Mien fura, hogy az összesben magamra ismertem(kivéve Gyújtogató Gyuri és Marmonkanna Marci-t)

JohnBart írta:

- Bár az is lehet, hogy a rossz reflexek oka nem az alkohol, hanem a háttérben futó pornófilm
- Amennyiben ez utóbbi helyzet áll fenn, BIZTOSAN be lesz kapcsolva a mikrofonja, így te is véleményt formálhatsz a film szereplőinek színészi teljesítményéről
Na ezen szakadtam
#347181 JohnBart 2009. január. 09. 22:38
JohnBart
#347176 :: JohnBart (2009. január. 09. 22:34)
Ezt az összeállítást eredetileg a SteamPowered.com fórumán találtam, de annyira megtetszett, hogy elhatároztam, beszúrom ide is... Egyébként ezek a "típusokkal" már a demót tolva is összefutottam... Néhány Gyakori L4D Játékosfajta... ----------------------------------------- Sörétes Samu: - Meggyőződése, hogy az alap sörétes puska a fegyverek alfája és omegája - Sörétesével a távoli célpontokat is ugyanolyan vehemenciával lövi mint a közelieket - Ha a zombik körbevesznek, azonnal a segítségedre siet - a shotival lövöldözve vakarja le rólad az élőhalottakat - Általában igyekszik hátul maradni, hogy akaratlanul is a legtöbb csapatsebzést ossza ki a többieknek Gyújtogató Gyuri: - Nem ismeri a csőbombát - Amint meglát egy marmonkannát/gázpalackot, azonnal szétlövi - Lehányt csapattársait a rájuk hajított molotovval igyekszik megmenteni - Összeesett, és a zombik által majd szétcincált csapattársának megmentését csak egy ráhajított molotov formájában tudja elképzelni Rambo Robi: - Minden esetben előrerohan, hogy aztán Ben Johnson-t megszégyenítő sebességgel visszarohanva hozza a nyakunkra az őt üldöző hordát - Elkezd panaszkodni, ha a földhöz szegezi egy Hunter/Smoker, és mi nem vagyunk a közelben - Halála esetén a csapattársakat hibáztatja, mivel túl noob-ok voltak ahhoz, hogy lépést tartsanak vele. - Magán viseli Sörétes Samu stílusjegyeit - A lobby-ban állandóan sürgeti az indítást - akkor is, ha csak ketten vagytok. Elsősegély Endre: - Minden fájdalomcsillapítót és kötszert magának tart meg - Sárgáról felgyógyítja magát - akkor is, ha Te történetesen pirosban vagy - Viselkedése néha Rambo Robi stílusjegyeivel is kiegészül Witch Viktor: - Számára teljesen ismeretlen a lopakodás - Nem érti, hogy miért nem szabad felidegesíteni a Witch-et - Így mindig felzargatja - De tényleg mindig Riasztó Ricsi: - Nem bírja megállni, hogy be ne lője az autók riasztóját - Annyira nem, hogy az Apartments pálya végén képes csak ezért kimenni a checkpoint-szobából - Általában Witch Viktor stílusjegyeit is magán hordozza Nemtörődöm Norbi: - Nem tudja, hogy a mikrofont ki lehet kapcsolni - A hangkommunikációt még véletlenül sem gombnyomásra, hanem állandó adásra állítja - Játék közben zenét hallgat (általában rapmuzsikát vagy elektromos zenét - a lényeg, hogy a játék hangulatához minél kevésbé illeszkedjen) - Rá se bagózik a csapattársakra, akik már fél órája könyörögnek neki, hogy kapcsolja ki a mikrofonját - Általában fiatal, pubertás előtt álló srác - Az általa kimondott ízes káromkodások száma az elfogyasztott alkohol mennyiségével arányosan nő Tűzharc Tibi: - A csapattársát földre szegező Huntert/Smokert akkor is megpróbálja szitává lőni, ha egyébként épp mellette áll - Ha elmondod, hogy a fegyvertussal való odacsapás ilyenkor sokkal célravezetőbb, képes fél órán át vitatkozni veled ennek ellenkezőjéről - Mindig a legnagyobb pontszámra hajt - Ha lehányja egy Boomer, Chuck Norrisként rohan bele a felé özönlő zombik tömegébe (ahelyett, hogy taktikusan a sarokba húzódna) - A meccs során ő igényli a legtöbb elsősegélycsomagot, így önkéntelenül bár, de Elsősegély Endre stílusjegyeit is magán hordozza - Akárcsak Sörétes Samuét Tapasztalt Tomi: - Önjelölt vezetője lesz a túlélőknek, miután megállapítja, hogy a többiek noob-ok, és nem veszik elég komolyan a játékot - Ha éppen nem játszik, fórumokon ír néhány ezer szavas hozzászólásokat, amelyekben vagy lehordja a noob-okat, vagy "A Kezdő Játékosok Túlélési Kézikönyve" név alatt ír tanácsokat nekik - A jó hangulatra legalább olyan veszélyes, mint két Tank, vagy egy felbőszített Witch Pisztolyhős Peti: - Akkor is az alap sörétest használja, ha ott van előtte az autoshoti - HA esetleg nem sörétest használ, akkor mindig dupla pisztollyal nyomul, mivel az "nagyon májer" - Ugyanakkor nem érti, hogy a Tank, a Witch, illetve a többi keményebb zombi miért tudja mindig megölni Barátitűz Béla: - Legalább egyszer BIZTOSAN eltalál, mikor megpróbál kisegíteni - Ha hirtelen a látóterébe kerülsz, nagy valószínűséggel megijed, és fejbelő - Szerinte az Advanced és az Expert szint teljesíthetetlen - Sokszor Sörétes Samu stílusjegyeit is magán hordozza (folytatás a következő hozzászólásban...)
L4D Játékosok - 2. rész
---------------------------------

Időrabló Imi:
- Mindig, minden szobába benyit
- Nincs bekapcsolva az Always Run, így karaktere alapból nem fut, hanem sétál
- Nem érti, hogy a többiek hova sietnek annyira
- Kiváló csali a Smoker és a Hunter számára
- Rambo Robi esküdt ellensége

Táncoló Teri:
- Nem ismeri a "taktikai kempelés" fogalmát
- Állandóan mozog, mint egy Duracell-nyuszi
- Így szinte mindig a tűzvonalba kerül, miközben bőszen irtod a hordát...

Versenyszellem Vilmos:
- MINDENKÉPP neki kell lelőnie a legtöbb zombit
- Feldühödik, ha nem ő áll a ponttáblázat élén
- Legyengíti az AI-csapattársakat, hogy ne jelentsenek akkora konkurenciát
- SOSEM köszöni meg, ha megmentik
- De elvárja, hogy mások megtegyék
- Épp ezért, fél óra játék után a többiek egyszerűen hagyják, hogy a Hunter laposra verje, majd a spawnpontokat módszeresen kikerülve folytatják útjukat

Álló Árpi:
- Nem ismeri a guggolás fogalmát
- Nehezére esik a létrákon való fel- és lemászás
- Épp ezért sosem mászik fel a magasabb helyekre (így a kórház tetején általában a nyakába kapja az összes zombit)
- Ha egy csapatban vagy vele, biztosan nem tudod kioldani a "Safety First" achievement-et

Orvlövész Ottó:
- Mindig a távcsöves puskával megy
- Ha elfogy a lőszere, nem vesz fel másik kétkezes fegyvert - csak pisztolyt használ
- Ragaszkodik hozzá, hogy a többiek várják meg, amíg kiszedi a távolabbi célpontokat
- Első kioldott achievement-jei a "Jump Shot" és a "Brain Salad" voltak
- Mindig fejre céloz
- Akkor is, ha a felé rohanó zombi két méterre van tőle
- És történetesen egy tank
- A lehető leghülyébb helyekre áll be (vagy mászik fel), hogy minél messzebbre kerüljön a kiszemelt zombiktól
- Magán viseli Tűzharc Tibi és Versenyszellem Vilmos stílusjegyeit is

Böfögő Béla:
- Versus módban mindig azzal henceg, hogy ő a legjobb Boomer
- Bizonygatja, hogy a zombik oldalán először a Hunternek és a Smokernek kell támadnia
- Szerinte a támadásai nagyon hatásosak - akkor is, ha csak egy túlélőt tudott leokádni
- A lehető leghülyébb helyeken várja be a túlélőket
- Abszolút lúzer, ha nem Boomerként játszik

Zöld Csík Őrmester:
- Úgy gondolja, hogy az ő internetkapcsolata a legjobb
- A játék szerint sosincs lagja
- Nem ismeri a net_graph parancsot, ami bebizonyítaná ennek ellenkezőjét
- Feldühödik, ha a többiek a lag miatt elhagyják a lobby-t, és másik szervert keresnek

Dühös Dénes:
- Legalább három billentyűhöz hozzárendeli a "Kilépés" parancsot
- Inkább fertőzöttként játszik, semmint túlélőként
- Ha túlélőként veszít, kilép
- Ha bármilyen, számára kellemetlen dolog éri, kilép
- De előtte elküld mindenkit a fenébe

Fertőzött Feri:
- Csak Versus-t játszik
- Csak zombiként
- Ha oldalcsere van, átmegy egy másik szerverre
- Bár csak fertőzöttként játszik, zombiként sem jobb, mint túlélőként
- Általában Böfögő Béla is

Utálom Ubul:
- Utálja a L4D-et
- De azért játszik vele, hogy másoknak el tudja mondani, miért is utálja
- Ezt két meccs között a fórumokon teszi meg
- Egyedül Francis tetszik neki a játékból, mivel ő is utál mindent
- De aztán Francist is megutálja egyszer

Néma Bob:
- Nincs mikrofonja
- Nem szól a csapattársaknak, ha ráugrik egy Hunter, vagy fojtogatja egy Smoker
- Sem a csetet, sem a hangüziket nem használja

Feledékeny Frigyes:
- Fáradhatatlanul szórja az ólmot az összes, nagyjából másfél kilométeres sugarú körön belül található zombira - miközben a három társa a földön fekve várja, hogy megmentse őket
- Minden probléma nélkül elsétál az összeesett csapattársak mellett
- Az általa legggyakrabban kiejtett mondat: "Elsősegélycsomag? Hát ilyen is van?" (Az "elsősegélycsomag" szót bármely más, felvehető tárgy nevével helyettesítheted)
- Ha vele játszol, könnyen előfordulhat, hogy agyonver egy hunter vagy smoker - annak ellenére, hogy 100-as élettel indultál
- Általában rosszak a reflexei, mivel síkrészeg
- Bár az is lehet, hogy a rossz reflexek oka nem az alkohol, hanem a háttérben futó pornófilm
- Amennyiben ez utóbbi helyzet áll fenn, BIZTOSAN be lesz kapcsolva a mikrofonja, így te is véleményt formálhatsz a film szereplőinek színészi teljesítményéről

Marmonkanna Marci:
- Minden útjába eső marmonkannát és gázpalackot felvesz.
- Ha egy szerinte "jobb" tárgyat talál, a régit eldobja és felrobbantja, mielőtt felvenné az újat.
- A kannát/palackot addig cipeli magával, amíg vagy jobbat nem talál, vagy egy szerinte kedvező pillanatban el nem hajíthatja, hogy alápörköljön a zombiknak
- Ez sajnos azzal jár, hogy akkor is a kannával/palackkal fogja odébbcsapkodni a zombikat, mikor inkább lövöldözni kéne
- A támadó zombik számától függetlenül mindig sok időt tölt azzal, hogy belátható szögben helyezze el a kannát/palackot
I am serious... and don't call me Shirley.
#347176 JohnBart 2009. január. 09. 22:34
JohnBart
#347140 :: Gunit (2009. január. 09. 21:46)
A 4 sztori mód kevés azért nem éri meg kiadni a lóvét de a multija már megéri! Kegyetlen jó játék!
Ezt az összeállítást eredetileg a SteamPowered.com fórumán találtam, de annyira megtetszett, hogy elhatároztam, beszúrom ide is... Egyébként ezek a "típusokkal" már a demót tolva is összefutottam...

Néhány Gyakori L4D Játékosfajta...
-----------------------------------------

Sörétes Samu:
- Meggyőződése, hogy az alap sörétes puska a fegyverek alfája és omegája
- Sörétesével a távoli célpontokat is ugyanolyan vehemenciával lövi mint a közelieket
- Ha a zombik körbevesznek, azonnal a segítségedre siet - a shotival lövöldözve vakarja le rólad az élőhalottakat
- Általában igyekszik hátul maradni, hogy akaratlanul is a legtöbb csapatsebzést ossza ki a többieknek

Gyújtogató Gyuri:
- Nem ismeri a csőbombát
- Amint meglát egy marmonkannát/gázpalackot, azonnal szétlövi
- Lehányt csapattársait a rájuk hajított molotovval igyekszik megmenteni
- Összeesett, és a zombik által majd szétcincált csapattársának megmentését csak egy ráhajított molotov formájában tudja elképzelni

Rambo Robi:
- Minden esetben előrerohan, hogy aztán Ben Johnson-t megszégyenítő sebességgel visszarohanva hozza a nyakunkra az őt üldöző hordát
- Elkezd panaszkodni, ha a földhöz szegezi egy Hunter/Smoker, és mi nem vagyunk a közelben
- Halála esetén a csapattársakat hibáztatja, mivel túl noob-ok voltak ahhoz, hogy lépést tartsanak vele.
- Magán viseli Sörétes Samu stílusjegyeit
- A lobby-ban állandóan sürgeti az indítást - akkor is, ha csak ketten vagytok.

Elsősegély Endre:
- Minden fájdalomcsillapítót és kötszert magának tart meg
- Sárgáról felgyógyítja magát - akkor is, ha Te történetesen pirosban vagy
- Viselkedése néha Rambo Robi stílusjegyeivel is kiegészül

Witch Viktor:
- Számára teljesen ismeretlen a lopakodás
- Nem érti, hogy miért nem szabad felidegesíteni a Witch-et
- Így mindig felzargatja
- De tényleg mindig

Riasztó Ricsi:
- Nem bírja megállni, hogy be ne lője az autók riasztóját
- Annyira nem, hogy az Apartments pálya végén képes csak ezért kimenni a checkpoint-szobából
- Általában Witch Viktor stílusjegyeit is magán hordozza

Nemtörődöm Norbi:
- Nem tudja, hogy a mikrofont ki lehet kapcsolni
- A hangkommunikációt még véletlenül sem gombnyomásra, hanem állandó adásra állítja
- Játék közben zenét hallgat (általában rapmuzsikát vagy elektromos zenét - a lényeg, hogy a játék hangulatához minél kevésbé illeszkedjen)
- Rá se bagózik a csapattársakra, akik már fél órája könyörögnek neki, hogy kapcsolja ki a mikrofonját
- Általában fiatal, pubertás előtt álló srác
- Az általa kimondott ízes káromkodások száma az elfogyasztott alkohol mennyiségével arányosan nő

Tűzharc Tibi:
- A csapattársát földre szegező Huntert/Smokert akkor is megpróbálja szitává lőni, ha egyébként épp mellette áll
- Ha elmondod, hogy a fegyvertussal való odacsapás ilyenkor sokkal célravezetőbb, képes fél órán át vitatkozni veled ennek ellenkezőjéről
- Mindig a legnagyobb pontszámra hajt
- Ha lehányja egy Boomer, Chuck Norrisként rohan bele a felé özönlő zombik tömegébe (ahelyett, hogy taktikusan a sarokba húzódna)
- A meccs során ő igényli a legtöbb elsősegélycsomagot, így önkéntelenül bár, de Elsősegély Endre stílusjegyeit is magán hordozza
- Akárcsak Sörétes Samuét

Tapasztalt Tomi:
- Önjelölt vezetője lesz a túlélőknek, miután megállapítja, hogy a többiek noob-ok, és nem veszik elég komolyan a játékot
- Ha éppen nem játszik, fórumokon ír néhány ezer szavas hozzászólásokat, amelyekben vagy lehordja a noob-okat, vagy "A Kezdő Játékosok Túlélési Kézikönyve" név alatt ír tanácsokat nekik
- A jó hangulatra legalább olyan veszélyes, mint két Tank, vagy egy felbőszített Witch

Pisztolyhős Peti:
- Akkor is az alap sörétest használja, ha ott van előtte az autoshoti
- HA esetleg nem sörétest használ, akkor mindig dupla pisztollyal nyomul, mivel az "nagyon májer"
- Ugyanakkor nem érti, hogy a Tank, a Witch, illetve a többi keményebb zombi miért tudja mindig megölni

Barátitűz Béla:
- Legalább egyszer BIZTOSAN eltalál, mikor megpróbál kisegíteni
- Ha hirtelen a látóterébe kerülsz, nagy valószínűséggel megijed, és fejbelő
- Szerinte az Advanced és az Expert szint teljesíthetetlen
- Sokszor Sörétes Samu stílusjegyeit is magán hordozza

(folytatás a következő hozzászólásban...)
I am serious... and don't call me Shirley.
#347140 Gunit 2009. január. 09. 21:46
Gunit
A 4 sztori mód kevés azért nem éri meg kiadni a lóvét de a multija már megéri!
Kegyetlen jó játék!
#346928 BelsoValtozas 2009. január. 09. 19:15
BelsoValtozas
Ennek nem örülök Érdekel a gamma, de látatlanban nekem sok az a 10 rugó, akárhogy odavan érte a kritikusok-játékosok többsége. Akkor megvárom amíg olcsóbb lesz. Addig TF2
#344247 croow 2009. január. 05. 19:37
croow
#344208 :: starveling (2009. január. 05. 19:03)
Akkor most már nem is működik a demó?
starveling írta:

Akkor most már nem is működik a demó?


JohnBart írta:

Nem, a demó időkorlátos volt, pontosan addig lehetett tolni, amíg a teljes verzió meg nem jelent.


#344208 starveling 2009. január. 05. 19:03
starveling
#344198 :: JohnBart (2009. január. 05. 18:57)
Nem, a demó időkorlátos volt, pontosan addig lehetett tolni, amíg a teljes verzió meg nem jelent.
Akkor most már nem is működik a demó?
#344198 JohnBart 2009. január. 05. 18:57
JohnBart
#341669 :: BelsoValtozas (2009. január. 02. 18:44)
Ennek le lehet szedni még a demóját? A steamen nem találom
Nem, a demó időkorlátos volt, pontosan addig lehetett tolni, amíg a teljes verzió meg nem jelent.
I am serious... and don't call me Shirley.
#341669 BelsoValtozas 2009. január. 02. 18:44
BelsoValtozas
Ennek le lehet szedni még a demóját? A steamen nem találom
#341157 nokia 2009. január. 02. 12:30
nokia
Ezt a játékot lehet LAN-ban is nyomni?
#313942 Hellboy 2008. november. 16. 11:45
Hellboy
Most egy olyan szerveren voltam ,hogy két tank volt egyszerre !!! Ez semmi! A jobb fegyverek is mindjárt ott voltak a pálya elején ráadásul egy falat lebontott az egyik tank és egy teljesen titkos szoba volt ott. Bemész ott van az ágy tv meg minden egyéb de ajtó nincs a szobába.
A második patch óta a második pálya legelején amíg le nem jutunk a metróhoz mindig laggolok.( nem kicsit nagyon sőt meg is akar szakadni a kapcsolat ) Csak itt van ez sehol máshol. Nem értem.
Nálatok amúgy nem szokott 5 percig szervert keresni? Egy kis lövöldözésért kell várnod 10 percet vagy mész local szerverre ott meg általában laggol. A teljesben ilyen remélem nem lesz.
#313887 sleazy 2008. november. 16. 02:56
sleazy
A demót is patch-elik rendesen a srácok az elmúlt 24 órában újabb két javítás jött hozzá .

Kicsit ökörködni akartam a konzollal a demóban, de most ebben nem lehetett a játékból állítani a console gombját, ami alapból a ' vagy ~, na mindegy a lényeg, hogy magyar billentyűzetről ezt nem lehet előhozni (ascii-val se), úgyhogy a config fáljba mentem átállítani, ott pedig találtam egy érdekes dolgot: "thirpersonshouder". Mi a... Rákerestem és igen van benne TPS nézet (GoW Dead Space stb), vagyis harmadik nézetben jobb váll fölött nézős, illetve egy másik third person, de ott messzebb van a kamera és ahhoz már kell az sv_cheat, szóval az már csalásnak számít. Érdekes, mindegy. Mondom ezt ki kell próbálni.

A konzolt nem tudtam rendesen beüzemelni (valamiért visszaállította az eredeti gombra a játék indításakor) így maradt a "-console" parancs a játék indításánál. Beírtam, hogy thirdpersonshoulder és működik. Nem tudom, hogy benne lesz-e a teljesben, de az tudom, hogy miért nincs a demóban: bugos. A kamera belelóghat a falakba, karakterekbe, a shotgunoknál nincs lövéshang és a célzással is van valami gond. Ettől függetlenül jó volt, mivel látjuk a karaktert gyakorlatilag mellőzhetjük a jobb oldali mini inventroy-t, mert minden cuccunk ott fityeg rajtunk. Csináltam pár képet róla és feltöltöttem a galériába, ha csekkolták akkor lehet nézni. Meg persze kipróbálni is (visszaállítani a "firstperson" paranccsal lehet).

azért teszek ide is egy képet

szerk.: illetve van pár sor a split screenről, de ez lehet csak a konzolos verzióban lesz és pc-sben véletlen maradt benne
#312756 krisz113 2008. november. 12. 22:30
krisz113
#312746 :: HammeR (2008. november. 12. 21:46)
ÓMÁJGÁD! Elindult. Nem gondoltam hogy 1280-ban indul alapból, azt nem is babráltam. Kösz Krisz.
Er... nem toom miben segítettem, de nincs mit

Akkor jó játékot
#312746 HammeR 2008. november. 12. 21:46
HammeR
ÓMÁJGÁD! Elindult. Nem gondoltam hogy 1280-ban indul alapból, azt nem is babráltam. Kösz Krisz.