Az arcade Schumacher

Kis költségvetésű játékról lévén szó nem kell csodát várni, de még csak végletekig precíz szimulációt sem – pont ellenkezőleg: sokkal inkább hatalmas ütközések, robbanások várnak ránk, erősen arcade játékmenettel, viszont az igényesebbik fajtából. Az irányítás egyszerű, a verdák irreálisan jól tapadnak az aszfalthoz, hogy a száguldás mámorától bekábulva csodálhassuk a hatalmas ugratásokat, karambolokat, stb. Könnyen kezelhető járgányokkal kell a német autópályákon száguldozni, hisz arrafelé amúgy sincs sebességkorlátozás a lakott területeken kívül, úgyhogy átlagban 200-300 km/órás sebesség garantált a sztrádákon, amit akár meg is triplázhatunk a nitrónak köszönhetően.

Hangulatból mindenképpen remekül vizsgázott a Crash Time, és erre még rátesz egy jó nagy lapáttal a remek grafika és a hatalmas játéktér, több száz kilométernyi összefüggő szakaszokkal. Ha nagyon rákapcsolunk, elmosódik a képernyő széle, ha ütközünk, a kaszni szépen lassan, de törik, míg a statiszta autók egy kisebb ütközés következtében is apró darabokra szakadnak. Ezt nevezem én hatásvadászatnak, ami az Alarm für Cobra 11-nek valahogy mégis jól áll, és nagyon élvezetes menetekhez járul hozzá. 

Az autópályák megrontói

Az egyjátékos kampányban 8 főesetet találunk, melyeket Semír és Chris járgányába bújva teljesítenünk kell, ám egy ilyen eset sokszor 7-8 hosszú szakaszból is áll. Akik esetleg ismerik a tévésorozatot, azoknak külön pozitívum lehet majd egy-egy ismerős küldetés, illetve a helyszínek, de ha eddig nem érintett meg a német autópályarendőrség kálváriája, viszont csíped az ilyen adrenalindús őrültségeket, akkor tuti, hogy hamar megkedvelitek. Tehát az előző részhez képest már aránylag komolyabb kerettörténetet is szőttek a készítők az egyjátékos kampányhoz, ám akkor sem lenne hiányérzetünk, ha ez kimaradt volna. A feladatok viszont rendkívül változatosak, a szokásos sablonok is megtalálhatóak, azaz van, amikor simán csak versenyeznünk kell, vagy leamortizálni a gazfickók kocsiját, de sok extrém ötlet is befigyel, például mikor a reptéren keresztbe-kasul kell ugratgatni a hatalmas Boeingek között, na az különösen rendhagyó – és egyben értelmetlen – volt...

Megszállottabb játékosok egész sokáig el lesznek a játékkal, mivel közepes fokozaton is már elég nehezek a pályák, sokat kell gyakorolni. Viszont ha valaki ráun az egyjátékos kampányra, illetve a gépi ellenfelek ellen toltható körmérkőzésekre, akkor jöhet a játék legjobb oldala, az osztott képernyős kétjátékos móka, haverokkal, egymás ellen. Hatalmas meneteket lehet nyomni, és a rengeteg kioldható verdának és pályaszakasznak (amiket az egyjátékos missziók teljesítésével érhetünk el) köszönhetően általános partikelléké válhat a cucc játékoskörökben. Bevallom, párommal majdnem minden este nyomunk pár menetet, hol két felderítő tankkal repesztve a békés autópályán, egymás nyakába robbantgatva a nagyobb kamionokat, hol eszeveszettül száguldozunk a játék leggyorsabb verdái valamelyikével. A maga módján mindkét alternatíva remek kikapcsolódás, miközben egymást szívatva az egész társaság jól szórakozik. A portolást sem érheti panasz, hiszen könnyen állítható a billentyűzet is (még indexgombokat és fényszórót is beállíthatunk), de az én Logitech gamepademet is pöccre felismerte és a rezgőfunkciót is támogatta a cucc.

Nem vagyunk egyformák, sokszor különbözik az ízlésünk egymásétól, így biztos sokaknak nem fog tetszeni egyáltalán a játék, de ha valaki nem a kőkemény realisztikusságot várja egy szimulátortól, hanem kicsit lazábbra eresztve a figurát inkább csak a hangulatnak, illetve az ereszd-el-a-hajam arcade feelingnek" kíván hódolni, akkor az Alarm für Cobra 11 – Crash Time kiváló választás, munka után leülni a családdal kicsit szórakozni a német autópályák lovagjainak a bőrébe bújva.