Egy szeretett játék folytatása olyan, mint a második gyereked születése. Az elsőnél már kiismerted a dolgok menetét, az eszközöket, tudod jól, mire számíthatsz - nem esel pánikba minden felsírástól, és a leesett cumit is csak hanyagul a pólódba törlöd fertőtlenítés helyett. Persze így sokkal nyugodtabban tudod élvezni a jó pillanatokat, felszabadultan nézni az első lépéseket, régi rutinként kezelni a kötelező teendőket. Az Alan Wake's American Nightmare pont ilyen élmény. Nem új rész, még csak nem is DLC vagy spin-off, inkább második gyerek: másfajta, nyugalmasabb epizódja egy ismerős sorozatnak. 

Nem is tó... óceán

Eltelt két év, Alan még mindig a Cauldron Lake fenekén sűrűsödő mágikus erők csapdájában vergődik, de élete korábbi mellékszereplői nélküle is megvannak. Barry, a túlbuzgó ügynök épp az "Old Gods of Asgard", a hetven és a halál közti testvérpárból álló metálbanda karrierjét próbálja újraéleszteni. Alice, a rafkós nej pedig lemondott róla, hogy eltűnt férje felbukkan a tó hullámai közül. Hogy Alan eközben mit csinál pontosan? A saját maga által írt Alkonyzóna-klón tévésorozat, a Night Springs egyik epizódjának főszerepét játssza el. 

A seholországi városka, Night Springs lakói kezdik sejteni, hogy sötétségből formázott lények vadásznak rájuk éjszaka, míg a házak közt süvítő szél az életükről szóló kézirat lapjait sodorja magával. Itt ébred öntudatra Alan Wake, aki homályosan emlékszik csak a végzetes kirándulásra Cauldron Lake mélyén, mégis kész újra felvenni a harcot az árnyékokból álló gonosszal. Megragadja hát a zseblámpát, meg egy shotgunt, és elindulunk, bele a 9 epizódnyi éjszakába

A kézirat lapjai megint szétszóródtak

Ijesztő volt először látni a játék borítóját, amin Alan kockás ingben, kezében szögbelövővel pózol - lássuk be, egy barkácsműsor promójára jobban hasonlít, mint egy hangulatos thiller plakátjára. De aggodalomra semmi ok! A favágó inget és a szögbelövőt is megmagyarázza majd Night Springs képlékeny valósága, minden más hangulatelem pedig ugyanolyan hatásos maradt, mint az első részben. Sőt, visszatér a legmisztikusabb szereplő is, átvenni a főgonoszi posztot: ő a baljós Mr. Scratch, aki Alan tökéletes képmása. 

Míg szegény írónk utcalámpától fényszóróig futva próbál életben maradni, Mr. Scratch odakint, a valóságban átveszi a helyét, és az álomváros tévéképernyőin megjelenve mesél neki arról, milyen ámokfutásokat vitt véghez a nevében. Hogy megállítsa a jóképű gonoszt, Alannek a kéziratokban vázolt jeleneteket reprodukálva meg kell változtatnia a valóságot. Ebben persze a sötétség által megérintett emberek láncfűrészes, gránátos hada próbálja akadályozni. Röviden erről szól a Night Springs sorozat ezen epizódja. 

Egyszer veszek majd egy tűzőgépet

Miután egy 4-5 órás játékról van szó, a három helyszínt (úgy, mint motel, csillagvizsgáló és kertmozi) többször meg fogjuk látogatni, ami az aprólékos kidolgozottságuknak köszönhetően mégsem halálosan unalmas. Minden fejezetben új dolgokat, könnyebb utakat és másfajta dialógusokat találunk, a bekapcsolható rádiók és tévék pedig új adásokkal örvendeztetnek meg. Korábban kitapasztaltuk Alan világának szürreális logikáját, és a harc mechanikáját, így nem meglepetés, hogy lövés előtt az elemlámpa fényével kell leszednünk a sötétség kavargó páncélját az ellenfelekről. Ezúttal a pályákon szétszórt oldalak nem csak az előttünk álló rémségekkel riogatnak - ha eleget összeszedünk, extra fegyvereket rejtő ládákat is megnyithatunk velük. 

Maga a történet bizarr, izgalmas, és mivel már sejtjük, hogyan fog a valóság belesimulni a kéziratok szövegének öntőformájába, a sztori képes idegborzoló elemekkel megtölteni a harcok közti időt is. Mr. Scratch figurája remek, valóban rémítő ellenfél, aki figyelemre érdemes, a Twin Peaksre hajazó tévéadások formájában sokkol és incselkedik velünk.

Fél éjszakányi nosztalgikus rémálom

A praktikumot nézve könnyebb a dolgunk ezzel a második gyerekkel, de ne higgyük, hogy látatlanban kiismerhetjük. Saját személyisége van, új és nem várt hibákkal. Ilyen mondjuk az Arcade Mode, ahol négy lőszerrel tömött pályán kell 10 percig élve megúszni az ellenfél végtelen hullámait. Jól hangzik? Nos, co-op hiányában pontosan 20 percig érdekes, két kör erejéig, aztán köszi, elég. A Story Mode pedig egyetlen nehézségi fokozattal operál, ami kihívás terén igen hátrányos helyzetű, vagyis túlságosan is könnyű. Főleg, mivel radarunk már mutatja a checkpointok és felvehető holmik helyét is. A Remedynél ezúttal túllőttek a célon a könnyítésekkel. 

Az American Nightmare kötelező irodalom minden rajongónak, aki nem bánja, hogy az eredeti játék regényszerű eposzához képest ez csak rövid novella. Bár megvan benne Alan DNS-e, mégsem ő maga az, inkább egy fiatal rokon. Reméljük, születése előre jelzi egy új, nagyszabású Alan Wake cím jövetelét, ami méltó és teljesebb módon viszi tovább a kivételes örökséget.