Habár az Assassin’s Creed széria nem először teszi tiszteletét kézi konzolon (Bloodlines névvel már volt egy mellékág PSP-n), a korábbi gépek hardverei nem igazán tették lehetővé, hogy az eredeti játékmenet köszönjön vissza a kézbe fogható masinákon. A PS Vita debütálásával azonban a technikai korlátok nagy része ledőlt, és a Ubisoft megmutatta, hogy az AC-játékélmény szinte maradéktalanul megvalósítható a kézi ketyeréken is.

Régi lemez, új számokkal

Ha valakinek még újdonság a Liberation létezése, akkor kezdésnek annyit érdemes tudni, hogy ez nem az Assassin’s Creed III „lebutított” változata, hanem egy teljesen önálló játék, saját helyszínnel (New Orleans és a louisianai mocsárvidék), saját főszereplővel (egy félvér nő: Aveline) és egyedi játékelemekkel. A program magja persze követi a bevált asszasszin sablonokat: a helyszínek szabadon bejárhatók, az egyes területek tele vannak megmászható magaslatokkal, akadnak fő- és mellékküldetések, a karakter kelléktára bővíthető, és fontos szerephez jut a harc, ami kottára megegyezik az AC III-ban látottakkal, azzal a különbséggel, hogy itt feltűnnek eddig sosem látott fegyvertípusok is (korbács, köpőcső, speciális esernyőfegyver).

Az első és legfontosabb változás a már ismert Assassin’s Creed epizódokhoz képest, hogy főhősünk ezúttal egy büszke hölgyemény, és akárcsak Altair esetében, most sem kapunk felvezetést az orgyilkossá váláshoz, már az első pályán teljes értékű asszasszinként vethetjük bele magunkat a ránk váró feladatokba. Aveline viszont nemcsak abban különbözik a korábbi főhősöktől, hogy a mellkasán egy kicsit bővebbre kell méretezni a kabátot, női mivolta új elemekkel fűszerezi a játékmenetet is.

Egy nő három arca

Na, mit szeretnek a nők mindennél jobban? Hát öltözködni! A sokszor bosszantó tulajdonság itt igazi csemegeként köszön vissza, hiszen a játék során Aveline három különböző „személyiséget” (persona) ölthet magára: lehet csinos úrinő, teljes harci díszben pompázó orgyilkos, vagy szakadt göncöket hordó rabszolga. A három lehetőség persze nemcsak különböző karaktermodelleket jelent, de befolyásolják a játékmenetet is. Abroncsos szépruhában fegyvert csak korlátozottan tarthatunk magunknál, és az épületeket sem tudjuk megmászni, viszont pikk-pakk elcsábíthatjuk az őröket, és bejuthatunk tiltott helyekre, sőt, az utcán még hódolókat is gyűjthetünk, akik aztán a vérüket is hajlandóak adni azért, hogy megvédjenek minket. Rabszolgaként teljes a harci repertoárunk, a falak sem jelentenek akadályt, s mivel a leglenézettebb társadalmi réteghez tartozunk, így az emberek ügyet sem vetnek ránk -- elég csak felkapnunk egy dobozt a földről, és azt cipelve úgy sétálhatunk át az őrök között, mintha szellemek lennénk. Asszasszinként szintén bármit megtehetünk, viszont ebben a gúnyában vonzzuk leginkább a figyelmet, és az őrök sokkal könnyebben a nyakunkba ugranak, ha nem vagyunk elég óvatosak.

A különböző ruháknak köszönhetően nemcsak a küldetéseket oldhatjuk meg eltérő módokon, de az egyes alteregók külön körözöttségi szinttel is rendelkeznek, így ha az orgyilkos énünkkel rossz fát tettünk a tűzre, attól még rabszolgaként vagy úrinőként szabadon járhatunk-kelhetünk, sőt, akár még a veszélyeztetett énünk körözöttségi szintjét is csökkenthetjük (plakátok tépkedésével, lefizetéssel, és a szemtanúk likvidálásával). A kosztümöket a külön erre kijelölt helyeken cserélhetjük, persze csak azt követően, ha némi pénz leperkálásával megvásároljuk magunknak az erre alkalmas helyiségeket.

Sajnos maguk a küldetések nem túl változatosak, legtöbbször kimerülnek a „menj ide, menj oda, öld meg ezt, szabadítsd ki azt” megoldásoknál, ami hosszú távon kicsit monotonná teszi a játékot, viszont legalább itt is megkapjuk a természetet a mocsárvidék képében, ami üdítő változatosság New Orleans utcái után, ráadásul az AC III-hoz hasonlóan itt is adott a sziklák, fák és egyéb természeti elemek megmászásának lehetősége. Akik pedig szeretnék megcsillogtatni a gazdasági vénájukat, azok szintén örülhetnek, ugyanis Aveline kézbe veheti a családi vállalkozás irányítását is, és egy külön menüpontban (ami a „bázisunkon” hívható elő) hajóflottát építhet, és kereskedhet a különböző városokkal -- kis odafigyeléssel viszonylag rövid időn belül egészen komoly summákat lehet bezsebelni, amiből aztán lehet vásárolni a különböző kosztümöket, fegyvereket és egyéb okosságokat.

A technika ördöge

A látvány ugyan nem mérhető a nagygépes verziókhoz, azért így is megdöbbentő, hogy milyen grafikát produkál a Liberation. És itt most nemcsak a karaktermodellekre és a helyszínekre kell gondolni, de a látótávolságra és arra is, hogy a Vita milyen könnyedén (szaggatás nélkül) kezeli a hatalmas, szabadon bejárható területeket. Oké, néha előfordul, hogy a karakterek a semmiből pottyannak elénk, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ezt a teljesítményt egy kézi konzol nyújtja, és ez tényleg nem semmi teljesítmény.

Persze a Liberation sem fenékig tejfel, mert hiába néz ki jól, és hiába fut mondhatni zökkenőmentesen, bug azért van benne dögivel, pedig a megjelenés óta már egy patch is érkezett. A karakterek sokszor beakadnak, a hősnőnk képes a szárazföldön úszni, sőt, néha helyből ugrik métereket az ég felé. Minél többet játszik az ember, annál több hibába botlik, és ilyenkor bizony önkéntelenül is felmerül az emberben, hogy a program végső tesztelésére lényegében nem jutott idő. A játékot végleg megrekesztő hibával mi ugyan nem találkoztunk, de néha azért elengedtünk egy bő káromkodást, mikor önhibánkon kívül, egy bug miatt buktuk az aktuális küldetésünket.

Ha pedig már kiborult a bili, akkor azt is muszáj hozzátenni, hogy a fejlesztők ugyan kihasználták a Vita nyújtotta hardver lehetőségeit, de az extra funkciókra olyan komolyan azért nem feküdtek rá. Ugyan az érintőkijelző minden menüben működik, de a játékmenet során csak igen kevésszer találkozunk olyan funkciókkal, amelyek valóban kiaknáznák a kézikütyü interaktív képességeit. Néha lehet tapicskolni, két ujjal borítékot kinyitni, használni a kamerákat, de ebből a szempontból még mindig az Uncharted: Golden Abyss az etalon.

Vitásoknak nem vitás!

Futólag említettük már, de a Liberation hiányosságai között fel kell még sorolni a főleg a rabszolgasággal foglalkozó, de a korábbi részekhez képest kissé gyengécske sztorit, illetve a változatosságot csak hírből ismerő játékmenetet. A Vitás AC III tehát nem tökéletes, de még így is remek szórakozás, pláne úgy, hogy a single player játékideje kenterbe veri még a nagygépekre készült játékokat is, hiszen csak a sztori végigvitele minimum 10 órát vesz igénybe, és akkor a sok kis apróságról még nem is beszéltünk. Aztán ott van még a multi is, amit a mi véleményünk szerint kár volt a játékba erőltetni. A Liberation ezen módozata nyomokban sem hasonlít az AC-től megszokott többszereplős módra, lényegében egy stratégiai játékot kapunk, ahol az oldalválasztást követően (Assassin vagy Abstergo) kontrollpontokért kell megküzdeni, majd meg is kell tartani azokat. Jópofa, hogy a geolokációs adatoknak köszönhetően akár Budapestet is választhatjuk bázisnak, hogy a katonáink fejlődhetnek, hogy tényleg van kihívás, de azért mégiscsak jó lett volna, ha egy akciójáték multijában némi akciót is becsempésznek -- szerencsére játszani nem kötelező vele. Viszont minden hibája ellenére a Vita tulajoknak így is érdemes elgondolkodni a Liberation beszerzésén, mert a LittleBigPlanet után ez következik a sorban a legtartalmasabb Vitás játékok listáján.