A Spiderweb 2011-ben egy teljesen egyedi fantáziavilágot álmodott meg, melynek középpontjában a Paktum áll. Ez öt nemzet szövetsége, aminek célja, hogy megakadályozza a Távoli Földek (Farlands) lakóinak betörését Lynaeus kontinensére. Azonban az utóbbi időben a Paktum meggyengült, egyre többször támadják meg a földrész településeit, halált és pusztulást hozva az ott élő emberekre. A feladatunk az, hogy Avadon segítőjeként helyreállítsuk a rendet, vagy fokozzuk a káoszt. A döntés a mienk, mindkettőt megtehetjük ezen a hosszú úton, amit a fejlesztők álmodtak meg.

Árnyjáró leszek és katona, vadakat idéző sámán

Ahogy minden RPG, az Avadon 3 is a karakterválasztással nyit, de itt nem lehet rögtön meghatározni a kezdő tulajdonságokat, ellenben a játék folyamán kedvünkre alakíthatjuk azt. A szokásos kasztok közül lehet választani. A Blademaster a katona, a Shaman a természet erőit hívja segítségül a küzdelmekben, a Sorcerer a tipikus varázsló. A Shadowwalker az orgyilkost testesíti meg, árnýékról-árnyékra lopakodva öl. Van még egy kaszt, ami csak kevés játékban kerül középpontba. Ő a Tinkermage, aki mechanikus szerkezetek (aknák, távolsági lőtornyok) építésével  fedezi magát és társait. A karakterek közötti erőegyensúlyt a fejlesztőknek sikerült eltalálniuk, egyik sem kerekedik a másik felé. Ez pedig kifejezetten az Avadon 3 előnyére válik, ahogy az is, hogy a karakterek mindegyikét több irányba lehet elvinni. Az RPG-kben megszokott strength, dexterity, intelligence, endurance pontok osztogatása mellett lehetőség van a specializációra is. Utóbbi a képességek feloldására jó, ezekből rengeteg féle van, hasznosak és kevésbé hasznosak egyaránt, de mindegyik elérhető közvetlen billentyűparanccsal is. Mit lehet tenni a képességekkel? Például üvölteni, ami megijeszti az ellenfeleket, de van olyan, ami a mágiával áll kapcsolatban (tűzlabda eregetése, jégvihar megidézése, stb.), de olyan is, ami a kardcsapásokat teszi sokkal erősebbé. Szerencsére a pontok újraelosztására is lehetőség van, ezt egyes NPC-knél lehet megtenni.

Retró élmény felsőfokon

Ahogy a képekből is látszik, az Avadon 3 egy izometrikus nézetű, a késő 80-as, kora 90-es évek hangulatát idéző szerepjáték. Mai szemmel nézve a megjelenítés hihetetlenül egyszerű, azok, akik a csilivili grafikát részesítik előnyben, csak legyintenek, mondván, ez nem is lehet jó játék. Márpedig az!  A történet ereje már az első órákban megmutatkozik, olyan, mint egy hihetetlenül jól megírt interaktív regényt olvasnánk. Szemléletes, részletekbe menő leírások segítik az eseményeknek,  a háttérinformációknak, Lynaeus történelmének, a politikai intrikáknak és a hatalmi játszmáknak a megértését. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Avadon 3 élvezetéhez nem szükséges az előző részek ismerete, mert a játék fokozatosan fedi fel a lore-t. Lynaeus kontinensén valós időben lehet kalandozni, a harcok azonban körökre osztottak, és meglehetősen taktikusak. Persze nem mindig célszerű karddal rontani a házba, a diplomácia és a nyugodt szó, a tárgyalás sokszor jobb választásnak tűnik, mint a küzdelem. A Segítő ugyanis a törvény felett áll, büntethet és kegyelmet adhat, ezt pedig a játékos saját igazságérzetének, erkölcsi moráljának megfelelően teheti meg.

A küzdelmet azonban nem lehet mindig elkerülni, emberektől kezdve a  bogarakon keresztül a szellemekig terjed az ellenfelek sora. A harcokban az összes csapattag részt vehet, az akciópontok csak itt számítanak, és egyenként, egymás után szállnak szembe az ellenséggel. A megfelelő helyezkedés és támadási sorrend kiválasztása azonban nagyon fontos, mert az életünkre törők általában sokkal többen vannak, mint ahányan a csapatunkban kalandoznak. Te mit tennél, ha négy íjász védené a bandafőnököt? Vagy olyan esetben, ha a földön forró láva terjed, miközben lőtornyok akadályozzák a célod elérését? A döntés a tied, az enyém, a mienk. Bár egyes szituációk ismerősek lehetnek korább játékokból, ezek semmit nem vonnak le az Avadon élvezeti értékéből. Az NPC-k irántunk való viszonyát a párbeszédek megfelelő irányításával alakítani lehet, előnyünkre és hátrányunkra egyaránt. Erre pedig szükség is van, mert a játék alatt nagyon sok emberrel kell kapcsolatba lépni, miközben Lynaeus földjén tart az utazás. És ha már előzőleg szóba kerültek a csapattagok: a partiban maximum öt ember lehet, de küldetésenként változó, hogy mennyien tarthatnak a főhőssel. Azonban nem kell attól félni, hogy a fejlődésben lemaradnak, ugyanis minden karakter megkapja a harcokban szerzett tapasztalati pontokat.

Közel a tökéleteshez

Az eddig leírtakból észrevehető, hogy az Avadon egy igen jó élményt adó program, ami játékidejével hosszú órákig képes kikapcsolódást nyújtani. Ugyanakkor ennek a címnek is van néhány hibája. Először is, játék közben zene egyáltalán nincs, csak a harcoknak, az ütéseknek van egy nagyon egyszerű hangja, de az meg a 100. csata után annyira idegesítővé válik, hogy a hangszóró kikapcsolása tűnik a legjobb választásnak. Az sem túl tetszetős, hogy a térképen nagyítóval kell megkeresni a hasznos felszereléseket... Ezeken kívül másba nem lehet igazán belekötni, a Spiderweb Software alkotása egy teljesen egyedi hangulatú, az aranykort megidéző szerepjáték, amiben a döntéseinken egy kontinens és népek sorsa múlik. Ennél többet pedig nem is kívánhatunk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!