Bár még csak három hónappal járunk a megjelenés után, de már mi is kezdünk kifogyni a kibontható fegyverekből és a mindenféle kiegészítőkből. Ahhoz, hogy a lelkesedésünk fennmaradjon, már legalább annyira szükségünk volt a Back to Karkand érkezésére, mint egy átlagos sivatagnak a kiadós esőre. Szerencsére erre az alkalomra nem kellett sokat várnunk, hiszen már az október végi megjelenés óta tudtuk, hogy villámsebességgel készül az első DLC, ami négy, új térképpel ajándékozza meg azokat, akik rendelkeznek a kiegészítővel. Azon szerencsések, akiknek még jutott a játék limitált példányából (ők azok, akik már előre megrendelték a BF3-at) ingyenesen megkapták a csomagot, mindenki más 4500 forintért szerezheti be a DLC-t a hagyományos és digitális szoftverboltokban. A csomag tartalma pedig csak keveseknek fog meglepetést okozni, hiszen a pályákat már jó előre felfedték előttünk a készítők, ezáltal tovább fokozva a várakozás izgalmát.

Back to 2005

Az biztos, hogy a Back to Karkanddal nem sokat kockáztattak a készítők. Ahelyett, hogy első kiegészítőjükben helyet kaptak volna azok a pályaötletek, melyek minőségi vagy egyéb okok miatt kimaradtak a harmadik részből, négy klasszikus térképet pakoltak bele, melyek a veterán Battlefield-játékosok számára minden bizonnyal ismerősök lesznek. A négy térkép a Strike to Karkand, a Wake Island, a Sharqi Penninsula és a Gulf of Oman néven vált ismertté az elmúlt évek alatt. Annyit érdemes tudni róluk, hogy - a Wake Island kivételével, ami már az első, 2002-es Battlefield játékban bemutatkozott, - ezek a pályák a 2005-ben megjelent Battlefield 2 legnépszerűbb csataterei voltak, nem véletlenül, hiszen tökéletesen felépített, több útvonalon megközelíthető foglalási területek és a remek járműarány jellemezte őket. A Back to Karkand érkezésével tehát minden adott ahhoz, hogy a legújabb generáció is jól szórakozhasson a Battlefield-sorozat legfelkapottabb pályáin. 

Persze ahhoz, hogy mindez 2011/2012-ben is működhessen, elsősorban egy alapos ráncfelvarrásra volt szükség. Főleg azért, mert mai szemmel nézve az eredeti pályák már igencsak csúnyácskák, és ennek demonstrálásához elég csak letöltenünk az ingyenes Battlefield Play4free-t, ahol kipróbálhatjuk az említett területeket a Battlefield 2 grafikus motorjával. Ezért aztán a négy térképet szinte a nulláról kellett újra felépítenie a DICE-nak, és a végeredményt látva elmondhatjuk, hogy nagyszerű munkát végeztek. A Frostbite 2 motor minden fogaskereke és dugattyúja hangosan kattog, miközben a képernyőnkre varázsolja a felújított pályákat, a látvány egyetlen szóval is kiválóan leírható: pazar. A Wake Islandet körülölelő tenger csodaszép, a buja növényzet és a reptéren szétszórt törmelékek látványában órákig képesek lennénk elveszni, ha épp nem pattognának a fejünk mellett a lövedékek.

Az intenzív, 64-fős csaták otthonául szolgáló hatalmas térképek minden négyzetméterén akad valami látnivaló, de nemcsak ezért különösen jó rajtuk játszani, hanem azért is, mert az új motornak köszönhetően most már akár darabokra is lőhetünk majdnem mindent, ami a szemünk elé kerül. A Battlefield 3 eredeti kilenc pályájával ellentétben itt már a legtöbb fal és kerítés is atomjaira bontható, így a fedezékek mögött lapuló játékosok már sosem érezhetik magukat biztonságban. A dolog egyetlen szépséghibája az, hogy a készítők ragaszkodtak az eredeti Conquest Assault játékmódhoz is, ami annyiban különbözik a mostanában hódító változattól, hogy a két csapat közül az egyik kezdéskor nem rendelkezik semmilyen zászlóval, így egy jobban összeszokott kompánia könnyedén beszoríthatja a támadókat a kiindulási pontjukra, ami elég komoly frusztrációhoz, a szórakozási faktor lenullázódásához vezethet. 

Földön, vízen, levegőben

Persze nem csak négy, új pályát, hanem új járműveket is kaptunk a csomagban. Bár kezdetben négy, új vezethető eszközt soroltak fel a fejlesztők, az igazság az, hogy ebből az egyik csupán egy vicc (a villástargonca), kettő pedig semmi újat nem hoz a játékmenetbe. Így egyetlen valódi újdonság maradt, a helyből felszálló F-35-ös amerikai vadászgép, amit a Gulf of Oman és Wake Island térképeken vihetünk el egy-egy próbakörre. A vadászgép különlegessége, hogy lassítás esetén akár egy helyben lebeghetünk vele, s bár igaz, hogy ez igencsak jól mutat a monitorunkon, ennek ellenére nem igazán javasolt manőver. Mi legalábbis még senkit nem láttunk, aki képes lett volna tíz másodpercnél tovább életben maradni az ellenséges terület közelében lebegve, szóval az F-35-ös esetében is a hagyományos irányítási módszereket érdemes követni.

Fegyvert vállhoz!

A Back to Karkand számunkra -- és feltehetően sok másik játékos számára is -- hamar unalmassá vált volna, ha nem lenne benne egy úgynevezett assigments rész, ahol öt részre bontott feladatokat kapunk, amelyek sikeres végrehajtása esetén nyithatjuk ki a DLC-ben található tíz új fegyver valamelyikét. Az új flintákból négy-négy az adott kasztokhoz tartozik, kettő pedig bármelyik karakter által használható. A vadonatúj fegyverek egyike a francia FAMAS gépkarabély, amelynek megszerzéséhez tíz újraélesztésre és tíz gyógyításra lesz szükségünk, és ez a feladatsor akár már egyetlen mérkőzés alatt is letudható. Miután megkaptuk a FAMASt, lehetőségünk lesz a második assault-karabély megszerzésére is, itt viszont már jóval komolyabb teljesítményt vár el tőlünk a program. A brit L85A2 tényleg nem adja könnyen magát, a megkaparintásához már száz assault-fegyveres és húsz gránátvetős kill, illetve öt squad deathmatch győzelem szükséges. Ez utóbbi megszerzése például olyan nehéz, hogy akár nyolc órát is „szenvedhet” a játékos, mire öt olyan mérkőzést talál, ahol a társai nem csak mászkáló céltáblák, és nem hagyják ott az egész játékmódot tíz perc után -- persze egy összeszokott csapat esetében ez a probléma máris nem áll fenn. Persze ez még mindig nem a legdurvább feladat, hiszen akad még csemege a listán, például az, ami egy ellenséges jármű elpusztítását várja tőled, méghozzá javítókulccsal – legalább annyira egyszerű dolog ez, mint vízipisztollyal háborút nyerni... 

Jöhet a következő!

A fent említett szélsőséges példák ellenére azért a fegyverek javarésze hagyományos úton is megszerezhető, s legalább elmondhatjuk, hogy ezeknek a feladatoknak hála újra van miért küzdeni a játékban. Az viszont elég fájó, hogy a speciális feladatok ellenére az új fegyverek se nem erősebbek, se nem pontosabbak, de még csak nem is kiemelkedően jobbak a többinél. Amelyik pontos, abba kevés lőszer fér, amelyikbe pedig sok lőszert tárazhatunk, az alig sebez. Nincs mindent felülmúló tűzerő, s a sok nyafogásnak (és az ezeket követő foltoknak) köszönhetően már nincs egy olyan fegyver vagy irányzék sem, aminek megszerzése után egy kicsit is boldogabbak lehetnénk. Mindezek ellenére a Back to Karkand kifejezetten jó kiegészítőnek számít, főleg úgy, hogy a BF3: Limited Edition tulajdonosok ingyenesen megkapták azt. A pályák szuperek, a fegyverek megszerzése pedig jó pár órára lekötheti a legprofibb játékosokat is. Kíváncsian várjuk, hogy a Bad Company pályákat mikor kezdik átalakítani a Battlefield 3-hoz...

Vélemény

A Back to Karkand négy pályája remek felüdülést hoz a Battlefield közösség számára, az új fegyverek megszerzéséért folytatott küzdelmek pedig kitolják a játék szavatosságát. Azt viszont kaján vigyorral az arcunkon szívesen megnéznénk, ahogy egy DICE fejlesztő megpróbálja javítókulccsal szétszedni azt a tankot, amiben ülünk.

Pro Kontra
A négy nagyszerű pálya rendkívül igényesen lett felújítva, a rombolható környezetnek köszönhetően pedig élvezetesebbek, mint valaha. Az új fegyverek megszerzése sokáig leköthet minket. Egy-két fegyver megszerzéséért vért kell izzadni, az új járművek pedig nem sok újdonságot hoznak a játékba.
Grafika: 95%
Hang: 95%
Játékélmény: 80%
88%