A második világháborún gombamód megtelepülő RTS iparág óriási koloncként cipelte magával a nagynevű elődök – Close Combat, Sudden Strike, Soldiers – lenyomatait, és sokáig úgy gondoltuk, innen már nincs tovább. A Company of Heroes azonban új lendületet vitt a csataterekre, megkereste és sikeresen ötvözte a már meglévő elemeket újakkal, mindezt parádés grafikai körítésbe burkolta, aztán már csak az aratógépet kellett beizzítani a babéroknak. A szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt megjelent alkotás csupán egyetlen kérdést hagyott nyitva. Vajh miért csak az amerikaiakkal, és miért csak a partraszállás került a gyújtópontba!? Az Opposing Fronts épp ezt a problémát igyekszik orvosolni, új frontokat nyit, új nemzeteket és egységeket von be, hogy a háború másik arcát is megmutassa.

Jöhet a kötelező költői kérdés: milyen is ennek a háborúnak a „másik” arca? Nos, még mindig elég összetett ahhoz, hogy egyszerre érezzük filmszerűnek és hitelesnek az élményt. A játékmenet a CoH vezérelvein halad tovább, a pályák szektorokra vannak osztva, és minden szektor az alapvető három nyersanyagfajta egyikét – emberanyag, muníció, üzemanyag – reprezentálja. A hadianyag szabad áramlásához a birtokba vett területnek kapcsolódnia kell a már ellenőrzésünk alatt álló territóriumokhoz, tehát az utánpótlási vonalak fenntartásának kényszere hat a játékosra. A nyersanyagokból aztán páncélosokat, gyalogságot vételezhetünk, vagy a védelmi eszközök előállítását finanszírozhatjuk. A terep nyitott minden külső behatásra, városokat tehetünk a puszta földdel egyenlővé, és ezt bármely kameraállásból egyedülálló minőségben közvetíti a Relic házon belül fejlesztett Essence motorja, amely a Havoc fizika megnyilvánulásait is magába sűríti. A robbanások dobálta testek, a lánctalpak alatt őrlődő törmelék káoszában katonáink rajnyi egységekben nyomulnak előre. Fedezékbe bújtathatók, taktikai formációkat követnek, kézigránátokat, illetve egyedi támadófegyvereket használnak, miközben felszerelésük továbbfejleszthető, sőt akár az elhagyott tüzérségi lövegek, aknavetők, géppuskák használatba vételén sem problémáznak. A tankok korrekt páncélvédettség-mutatókkal vágnak bele a pályafutásukba, sérülésmodellezésük minden egyes találatnál nyitottá teszi a fő egységek – motor, löveg stb. – meghibásodását. A harci cselekmények során begyűjtött tapasztalati pontok, pedig többirányú parancsnoki fejlesztést tesznek lehetővé, egyedi egységek beszerzését, speciális tűzcsapásokat, légitámogatást, és még sorolhatnám. 

A német villám és az angol beton

Elöljáróban meg kell említenem, hogy ez az expanzió önálló alkotás, lévén tartalmazza a Company of Heroest is, sőt multiban lefelé is kompatibilis az eredetivel. A két új küldetéssorozat, nevezetesen az Operation Market Garden, és a Liberation of Caen talán első hallásra szokványosnak tűnhet, de mindjárt más a leányzó fekvése, ha kiderül, hogy a Market Gardent most nem a lerágott csontot jelentő britekkel, hanem a Panzer Elite-tel küzdjük végig, és hogy a csavar teljes legyen az eddig német szempontból jelentősnek tartott Caen környéki harcokra, pedig angol kommandókkal érkezünk. A fejlesztők mindkét oldal arculatának kialakításakor az adott nemzetre jellemző hadviselés egy-egy markáns elemét ragadták meg, így a német egységek például a villámháború jegyében fogantak. Főleg félhernyók (szállító, aknavetős, antitank féllánctalpasok), és a páncélosok kaptak a főszerepet, az univerzálisnak mondható páncélgránátos gyalogság, pedig inkább csak töltelék (illetve a repair funkcióban vitézkednek). A Command pontok beáldozásánál a felperzselt föld irányvonalon útakadályok, felrobbantható épületek vásárolhatók, a Luftwaffe szálon ejtőernyősök, légitámogatások érkeznek, míg a tankelhárító részleget tankvadászok töltik fel. Mivel Monthy nagyszabású ejtőernyős hadműveletére az éppen Hollandiában állomásozó szedett-vedett kisegítő-csapatok reagáltak csak, ezért a Lehr kampfgruppe egységi veterán bonuszokat gyűjthetnek. Angol oldalon viszont egyből vérprofikkal kezdünk, így itt a tisztikar léphet egyedül a magasabb szintre. A brit mottó egyébként a „védelem” lett, katonáik teaidőben lövészárkokat, nehézfegyverekkel tűzdelt bunkereket húzhatnak fel, és mobil parancsnoki központjaikkal követhetik a frontok mozgását. A műszaki egységeik sokoldalúsága – aknakeresés, tankelhárítás – illetve a tüzérségi, kommandós és mérnöki szinten kivásárolható plusz javak mellett a Sherman Firefly-ok maradhatnak emlékezetesek. Az említett parancsnoki ügyeskedések, mint a Royal Commandos Support például vitorlázón érkező különleges egységeket, könnyű tankokat, míg a tüzérségi szakasz durva zárótüzet képes produkálni. 

Hasítsunk szőrszálat!

Hosszas áradozás helyett, mert méltatnivaló akadna bőven, és ugye biblikus terjedelem nem áll rendelkezésre, muszáj a hibákra fókuszálni, de ezek nyomatékosan leszögezem, korántsem végzetesek. A két epizód közti fejlődés, – lévén szó nincs folytatásról, inkább csak afféle toldozgatás ez –, nem kimondottan látványos, és nem is mindig találkozik a célközönség igényeivel. A grafikai motorba beépített DX10-es elemek a lenyűgöző összhatást szinte észrevehetetlenül tudják csak erősíteni, a továbbfejlesztett AI néha még mindig küzd az útvonalkereséssel – bizony nehéz felismerni, hogy egy 2,4m nyomtávú harckocsi és az 1m széles híd nem kompatibilis –, a célpontok prioritásánál is akadnak gondok, a közönség azonban az új ICS (Infantry Combat System) miatt döngeti leginkább a szakmai fórumok falait. Utóbbinál a két rétegben kezelt sérülésmodell (egyrészt a rajokból létszám szinten hull az ember, másrészt egy csík jelzi a közösség életerejét), és a brit medic bunkerrel szerezhető előny csípi a multis játékosok szemét. A problémák egyébként folyamatosan enyhülnek, és a nációk közti kezdeti kiegyensúlyozatlanság is kezd helyreállni, köszönhetően a legújabb tapaszoknak. 

Gut, besser, avagy lesz még jobb is…

Az Opposing Fronts új nációit és az egyjátékos kampányokat nem érheti panasz, külön megemlékeznék a hanghatásokról – döbbenetesen jók, és a látványról, amihez foghatót RTS-ben ritkán látni. Igaz a kiegészítőpakk komoly megosztó tényezőnek bizonyult multis berkekben, de talán csak a szokni kell a jót is jelenségről van szó, amely néhány tapasszal megtámogatva idővel valóban befogadhatóvá válik.