Csak egy maradhat

A játék folyamán nem kisebb feladatra vállalkozhatunk, mint hogy a Jorvik nevű falu egyik törzsének vezetőjeként egyeduralmat vívjunk ki az ellenséges szövetségek legyőzésével. Célunkat elérhetjük a többiek főhadiszállásának lerombolásával, vagy némiképp humánusabb módon, diplomáciával. Ha sikerül ügyesen egyensúlyoznunk a többi törzs egymáshoz fűződő kapcsolata között, kivárhatjuk, míg elrendezik a nézeteltéréseiket, majd barátságot köthetünk a túlélőkkel. Jó viszonyt ajándékokkal és cserélgetéssel lehet kialakítani, de akár meg is védhetünk egy szövetséget támadás esetén, akivel ezáltal javul a nexusunk, nő a befolyásunk. 

Kalandjaink a bázisunkként szolgáló ház előtt indulnak. Aki találkozott már ilyen stílusú játékkal, annak aligha fog az irányítás meglepetést okozni, ennek ellenére érdemes pár percet rászánni az oktatórészre, melynek keretében megismerjük a falut, annak lakóit és az esetleges újdonságokra is fény derül. A kunyhónkban található életkő energiánk kulcsa, megsemmisülése egyet jelent a játék végével, fektessünk tehát nagy figyelmet a védelmére! Egyéb fontos szerepe, hogy ingyen bármikor visszatölti az életerőnket, ha kicsit elidőzünk mellette, és halálunkkor is itt éledünk újra. Itt található még a ládánk is, melybe a később használni kívánt tárgyakat pakolhatjuk, a könyvespolc, melyre a zsákmányolt vaskos könyveket pakolva egyrészt javul valamelyest karakterünk valamelyik tulajdonsága, másrészt átlapozva jobban megismerjük a háttérben zajló eseményeket. Helyet kapott még egy külön oltár, ahová a többi karaktert fejlesztő relikviákat és néhány vásárolt szörnyet helyezhetünk, akik szintén a követ óvják. A közlekedést megkönnyítendő az otthonunkban lévő teleporton át pedig pillanatok alatt eljuthatunk a már felfedezett területekre, amennyiben aktiváltuk az adott térség kapuját.

Jorvikban a többi frakció mellett találkozunk még kereskedővel, akitől gyógyitalokat, könyveket, apróságokat vásárolhatunk, kováccsal, játékossal (szintén árus, de csak a szerencsén múlik, hogy mit szerzünk be tőle), szörnymesterrel, illetve néhány gyanús alakkal, akiktől a küldetéseket kapjuk, melyek elvégzéséért busás XP jár. A világot járva pedig lépten-nyomon belefutunk hősökbe, akiket felbérelhetünk az életkő védelmére (legfeljebb négyet), egy társat pedig magunk mellé is fogadhatunk, aki mindenhova kísér majd, a tapasztalati pontokon pedig testvériesen osztozunk vele. Ha olyasvalakivel találkozunk, akit örömmel bevennénk ugyan a csapatba, de már elértünk a maximális létszámot, bármikor elküldhetünk helyette egy gyengének ítélt cimborát. Partnereink amúgy teszik maguktól a dolgukat, nekünk csak annyi a teendőnk velük, hogy alacsony energiaszint esetén adunk nekik egy gyógyitalt, és amennyiben találunk egy nekik passzoló tárgyat, azt rájuk aggatjuk. 

Mindösszesen négy típusú karakter áll rendelkezésünkre, akik közül a nekünk szimpatikussal vághatunk neki a vadonnak, erdőnek-mezőnek, dungeonnak. A harcos nevéhez híven az erejével tűnik ki, súlyos páncélokat és kardokat hord magánál, míg a tolvaj inkább a rövid pengéjű fegyvereket és az árnyékos helyeket kedveli. Aki pedig jobban szereti távolról szórni a pusztító vagy éppen gyógyító varázslatokat, pap és mágus közül választhat. 

Jó néhány bestia levágása és kellő számú megbízatás végrehajtása után szintet lépünk. Ilyenkor szétoszthatunk néhány pontot a fő tulajdonságok között (fizikai erő, ügyesség, vitalitás, intelligencia és szellem), azon kívül az adott karakterre jellemző képzettségeket fejleszthetjük. A skillek nem függenek egymástól, tehát egy erősebb, több pontot igénylő képzettség nem feltételezi egy gyengébbnek a meglétét, nyugodtan spórolhatunk már az elejétől fogva egy komolyabb fejlesztésre. Az egyes jellemzőkre jó hatással van az is, ha egy mágikus tárgyat viselünk -- páncélból, fegyverből, ruházatból rengeteg található az egyszerű, rozsdás tőrtől kezdve a ritka, vagy éppen szettes kollekciókig, melynek összes darabja együttesen további pluszokat ad. Amennyiben egy eszközre nincsen szükségünk, ajándékozzuk oda egy másik szövetségesnek vagy egyszerűen adjuk el a kereskedőnek. 

Nem ritkán adódhat úgy, hogy gyógyital és egy közeli teleport híján elhalálozunk. Ilyenkor nincs nagy probléma, a kunyhónkban fogunk magunkhoz térni, óvatlanságunk ára csupán annyi, hogy bizonyos ideig fele tapasztalati pontot kapunk. Ha visszaszerezzük a holttestünknél található lélekkövet, a büntetési idő jelentősen lecsökken.

Ezer veszély közt

Gyakorlat teszi a mestert -- ez pedig egy másik mondás, mely feltételezi, hogy az ember a hibáiból tanulva képes lesz elérni az áhított célt. A Depths of Peril ugyanis egy jó ötleteket felmutató alkotás, mely komolyabb idő- és pénzráfordítással többre lett volna képes, de jelenlegi formájában csak kevesek figyelmét fogja magára vonni. 

A legnagyobb probléma a megvalósítással van, és ez igaz úgy grafikai, mind zenei téren. Az igazsághoz mindenképpen hozzátartozik, hogy egy alig száz megabyte méretű anyagról van szó, tehát amellett még el tudok menni, hogy nem kapunk hosszú átvezető mozikat (még egy intrót sem), de a környezet helyenként igencsak csúnya megjelenítése (a világtérkép és a főmenü egyenesen ijesztő), a tereptárgyak elnagyoltsága (a nagy felbontás ellenére is), illetve a karakterek darabos mozgása még egy elnézőbb játékosnak is feltűnik. Arról nem is beszélve, hogy társunk olykor hajlamos elállni az utat egy szűk folyosóban, amikor mi haladni szeretnénk. 

Miután sikeresen győzedelmeskedtünk a többi szövetség felett, a kalandozás nem ér feltétlenül véget, dönthetünk úgy is, hogy tovább vándorlunk és fejlődünk. Sajnos túl sok változatosság innentől kezdve nem vár ránk, felvesszük a küldetéseket, aprítjuk a szörnyeket, szintet lépünk és kezdjük elölről a kört, ilyenkor már nem kell védeni az életkövet. Hasonló játékélményt pedig már kaptunk korábban más játékoktól, magasabb nívón. 

Vannak ennek ellenére figyelemre méltó elképzelések, például az időnként eleredő eső, a napszakok változása, egyes jópofa küldetések (elkapunk egy fertőzést és romlanak a tulajdonságaink, míg megtaláljuk a gyógyírt, vagy éppen vissza kell vernünk a falut támadó szörnyeket), és a sok hosszabb-rövidebb történet, melyet a könyvekben olvashatunk. Emellett a játék kedvünkre módosítható, a hivatalos honlapon már több apróbb változtatás megtalálható -- az egyik ezek közül a játékmenetet lassítja, mely eleinte, míg mindegyik törzs él és mozog, igencsak élénk, olykor nehezen követhető. Találtam egy rajongók által készített zenei csomagot is, viszont ennek alkalmazása inkább rontotta az amúgy sem túlzottan magas zenei színvonalat. 

A Depths of Peril legnagyobb előnye az lehetne, ha egy ingyenesen (akár böngészőben) játszható alkotás lenne, erről azonban szó sincs, komoly dollármennyiséget kérnek el érte, amit érzésem szerint nem ér meg -- az áráért szebbet, jobbat is találunk a piacon.