Minden hosszú út egy lépéssel kezdődik


A történet az első rész végénél veszi fel a fonalat. Hősünk boldogan éli életét az Ehb birodalom határán lévő Arhok városában. Az olykor fülébe jutó történetek diadalmas harcosokról (köztük azéról, aki legyőzte a krúgokat) egyre csak fűtik kalandvágyát, míg sorsa Utrae szigetére űzi, ahol magának is helyt kell majd állnia, és rendet, békét teremtenie az ott élő fajok között. A szigeten öt nép osztozik: a varázslataikról és gépeikről Aranna-szerte híres utraeanok, a velük ellenséges zauraskok, a saját közösség kialakításán fáradozó hassatok, a krokodilszerű drocok, és a magukat a „Hegy Gyermekeinek” hívó félóriások. Sok újdonság és hosszú kaland vár arra, aki az egyensúlyt helyre kívánja köztük állítani. Aki pedig mélyebben bele kíván merülni az előzményekbe, az a játékban úton-útfélen elszórt porlepte könyvekből és tekercsekből szerezhet több információt.

Dungeon Siege: Legends of Aranna JátékképekDungeon Siege: Legends of Aranna JátékképekDungeon Siege: Legends of Aranna Játékképek

Magáról a játékmenetről nem kívánok bő lére eresztetten írni, egyrészt mert már megtettem korábban, azon kívül aligha van olyan játékos, aki ne hallotta volna a Dungeon Siege nevet. Ha esetleg mégis van ilyen, annak annyit kell tudnia, hogy egy erősen Diablo-ihlette hack and slash játékról van szó, melyben az elődhöz képest a teljesen 3D-s nézet és több karakter egyszerre irányíthatósága jelentett újdonságot. Mindez a Legends of Arannára is jellemző, kiegészítve olyasmikkel, amit az ember egy expanziótól elvárhat.

Az új történethez természetesen új helyszínek járnak. A már említett Arhokból indulunk útnak, és hasonlóan az alapjátékhoz erdőkön, katakombákon, hegyeken-völgyeken keresztül barangolunk; az egyik új terület, a dzsungel, az ősi civilizációk romjaival különösen hangulatosra sikerült. Eltévedni továbbra sem lehet, mindig egy adott ösvényen tudunk csak haladni, amúgy pedig a térkép segít a tájékozódásban. Jó ötlet, hogy most már egy amolyan világtérképen is nyomon követhetjük, épp melyik birodalomban járunk. A különböző területeket az utraeanok építette teleportszerűségek kötik össze, immár tehát nem szükséges egy-egy kaland elvégzése után visszagyalogolnunk a városba.

A másik szembetűnő újdonság a rengeteg újfajta fegyver, páncél és varázslat .-- a gyűjtögető életmódot folytató játékosok el lesznek kényeztetve. Megjelentek a szettek is, ami azt jelenti, hogy több tárgy együttes használata, viselése jótékony hatással van egymásra -- tehát ha sikerül megtalálnunk egy ilyen „készlet” valamelyik tagját, érdemes felkutatni a többit is, mert együtt jóval hatékonyabbak, mint külön-külön. Mivel valóban sok és sokféle eszköz akad az utunkba, immár hátizsákot is vehetünk a kereskedőknél, ami jelentősen kibővíti tárhelyünket.

Jópofák az új varázslatok is, többek között transzformálhatjuk velük karaktereinket vagy akár láthatatlanná is tehetjük őket, és a Glyph csapda is hatékony az ellenfelek ellen, melyekből némelyik ismerősként köszön vissza korábbról, de néhány új is megjelent -- a shadowjumperek például elég keményekre sikerültek. A mesterséges intelligencia ugyan továbbra is kimerül abban, hogy csapatunk megpillantása esetén ránk ront mindenki, aki csak mozog, a nehézséget az okozza inkább, hogy ritkán találunk magányosan kószáló szörnyet, általában falkában támadnak -- vérgőzös harcokban nem lesz tehát hiány.

Dungeon Siege: Legends of Aranna JátékképekDungeon Siege: Legends of Aranna JátékképekDungeon Siege: Legends of Aranna Játékképek


Ami a többszemélyes játékmódot illeti, a ZoneMatch sajnos továbbra sem működik, de a helyi hálózati vagy internetes csatározásoknak továbbra sincs akadálya.

Ezek voltak tehát a kiegészítő lemez fő jellemzői, emellett a karaktereink irányításában történt egy-két változtatás (pl. egyszerűbb gyógy-és varázsital szétosztás), illetve a kereskedelem egyszerűsödött, de ezek nem túl szembetűnő dolgok.

Az ösvény végén


A Legends of Aranna nem más, mint egy remek játék folytatása, ami tökéletesen megfelel azoknak az elvárásoknak, amit a játékos egy bővítő lemezzel szemben támaszt. Kellő újdonsággal szolgál az új helyszíneket illetően, az újfajta tárgyak összegyűjtése pedig kellő motivációt jelent. Ugyan az olyan fogalmak, mint soha nem látott újítások, mindent elsöprő forradalmi vonások nem jellemzőek rá, de az alapjáték és/vagy a stílus kedvelőinek mindenképpen érdemes beszereznie -- arról nem is beszélve, hogy tartalmazza az előző epizódot is, tehát tulajdonképpen két játékot kapunk egy áráért.